Epilógus

624 68 32
                                    

Négy év telt el azóta az ominózus nyaralás óta, amikoris barátaink társaságában Japánba utaztunk, pontosabban Okinawára, s egy egész hetet ott töltöttünk. Négy hihetetlenül eseménydús s csodálatos év, mióta megtaláltam azt a szerelmet, melyre egészen fiatal korom óta vágytam. Négy hosszú év, mióta együtt vagyok életem szerelmével, aki a puszta létezésével megszépíti a mindennapjaimat.

Azon a bizonyos nyaraláson rengeteg minden történt. Nem csak kiélveztük a nyarat amennyire csak lehetett, buliból buliba mentünk, fürödtünk, táncoltunk, piáltunk, nevettünk, szórakoztunk, s a nappalok és éjszakák folyamán Jungkookkal újra és újra egymáséi lettünk. Ő csókolt, simogatott, szeretgetett, s én karjaiba hulltam, elvesztem benne, levegőért kaptam, s a csillagok közé repültem.

Egymást kergetve, becézgetve, cirógatva, egymásba feledkezve, ölelkezve, bolondulva...

Egyik este kisétáltunk a partra csak úgy kettesben, hogy megnézzük a naplementét. Szerettem a naplementéket, s bár Jungkook inkább napfelkelte párti volt, szíves örömest eljött velem. Nem volt már olyan sok ember a parton, itt-ott lézengtek még az emberek, mi pedig kézenfogva sétáltunk a homokban, miközben a kellemes kora esti szellő simogatott mindkettőnket. Nem volt úti célunk, csupán kiélveztük a hullámok által keltett ringatózó háttérzajt. Mikor besötétedett, leültünk a parton, Jungkook kinyújtott lábbal, én pedig közéjük férkőzve háttal izmos mellkasának dőltem. Egészen addig ott üldögéltünk s jelentéktelen dolgokról fecsegtünk, míg meg nem jelentek az éj első csillagai.

- Olyan szép itt - pillantottam fel a sötét égboltra ábrándosan, s magamban arra kértem a csillagokat, hogy mindig hasonló helyzetben legyenek tanúink.

- Te is olyan szép vagy - jött azonnal Jungkook válasza, amin el kellett mosolyodnom. Hát persze, hogy ezt nem hagyhatta ki.

- Jungkook - szólítottam meg, ő pedig hümmögve jelezte, hogy figyel rám. - Éreztél már bármikor megbánást azért, mert végül engem választottál anya helyett? - tettem fel neki ezt az igazán váratlan kérdést, s őszintén szólva magam sem tudom, miért. Nem volt bennem bizonytalanság vagy félelem a válasza miatt, hiszen tudtam jól, hogyha meggondolta volna magát, most nem velem lenne itt. Egyszerűen csak kiváncsi voltam, volt-e olyan pillanat, mikor úgy érezte, nem éri meg küzdenie értem. Értünk.

- Mégis hogy jut ilyesmi az eszedbe, pici? - értetlenkedett, s mivel nem válaszoltam, fejemet oldalra fordította, hogy éjsötét íriszeibe pillanthassak. - Sosem volt választás kérdése, Jimin. Ez sosem arról szólt, hogy melyikőtök lenne jobb partner számomra. Az elején, amikor még Jisooval voltam együtt, persze, hogy voltak kétségeim afelől, mit kéne tennem, de akkor is azért, mert összezavartak az érzéseim. De miután megbizonyosodtam róla, hogy téged szeretlek, soha egy percig sem merült fel bennem, hogy nem te vagy az, akit magam mellett szeretnék tudni. Még amikor összevesztünk, akkor sem gondoltam olyanra, hogy fel kéne adnom, s el kéne engednem téged. Tudom, hogy nem menne. Egyszerűen csak érzem, hogy képtelen lennék rá, ezért jobb, ha tudod, ha netán valaha eleged lesz belőlem, iszonyú nehéz lesz megszabadulnod tőlem - vigyorodott el a végére, melynek hallatán az én ajkaim is mosolyra húzódtak.

- Ettől egy percig sem kell tartanod - feleltem somolyogva, majd egy óvatos puszit nyomtam az orrára. Sötét szemeiben megcsillant a fény, s szinte azonnal hajamba vezette hosszú ujjait, s tarkómnál fogva húzott vissza magához, hogy ezúttal egy igazi csókot lopjon.

Olyan gyönyörű volt az az éjszaka. A sötétség, a csend, mi, minden együtt annyira meghitt volt, annyira idilli, én pedig pontosan olyannak szerettem, amilyen volt. Szerettem a hosszú, néha értelmetlen beszélgetésünket, szerettem a többnyire csöppet sem vicces poénjait, szerettem a véget nem érő csók áradatot, s szerettem, hogy az az éjszaka a miénk volt.

Step-Daddy | JiKook✔️Where stories live. Discover now