Karácsonyi kívanság /Befejezett/

Első fejezet

Idegesen csapkodtam a billentyűzetet. Minden haragomat a játékban akartam levezetni, ami előtt ültem. Nem érdekelt semmi, csak törtem előre. Kikapcsoltam a csetet is, hogy ne vagdossák a fejemhez, mennyire tahó vagyok. Nem akartam csapatban játszani. Egyáltalán semmire sem voltam kíváncsi, amihez minimum két ember kellett. Így csak öltem a virtuális valóságban mindent, ami a közelembe jött.

A harag és az elkeseredettség furcsa egyvelege tombolt bennem. Csalódtam. Ismét rá kellett jönnöm, hogy a pasik többsége teljesen egyforma, nem hajt másra, csak a szexre. Amelyik meg nem, az biztosan foglalt, vagy én nem kellek neki, amiből a huszadik életévemre már kezdett borzasztóan elegem lenni. Teljesen mindegy volt hol futottam beléjük, mind ugyanazt akarta, ami viszont nekem nem jött be. Nem vágytam én naplementés esküvőre, arra, hogy virágokkal udvaroljon valaki. Csak időre. Csak adjon időt, hogy érzelmileg kötődjek, mielőtt szétteszem neki a lábamat.

- Oh, hogy baszódj meg! - káromkodtam hangosan, mikor meghaltam egy másik karakter által, aki a középső ujját mutatta fel nekem. Dühösen csaptam rá az asztalra, míg újratöltött a rendszer és elindulhattam ismét gyilkolni azt, ami csak szembejön. Nem érdekelt, hogy kitilthatnak. Mindent és mindenkit gyűlöltem ezekben a percekben.

- Vedd már le ezt a szart, Aibel! - sikított húgom a fülembe. Ijedten rezzentem össze.

- Ne tépkedd le a fülhallgatómat! - ordítottam rá a négy évvel fiatalabb húgomra. - Ezt már legalább ezerszer elmondtam!

- Ha nem ragadnál mindig ebben a szarban - lengette meg kezét a monitorom előtt -, és hallanád, hogy szólunk, nem kéne sorsot húznunk, kié a kicseszés, hogy szóljon neked! - Dühösen fordultam húgom felé, aki felvont szemöldökkel nézett rám. Rövidre nyírt haja pont olyan volt, amitől a legtöbb lányos apa infarktust kapna. De a miénk nem így volt bekötve. Ő volt a legnagyobb csodálója annak, hogy egyik oldalon picire nyíratta, míg a másikon hosszabbnak hagyta. Az orrkarikáért sem akadt ki, ami a hugi orrában díszelgett. Jelenleg lila színben pompázott hajkoronája, de csak hetek kérdése volt, hogy átváltozzon. Arca kerek, szeplőtlen, mert az bizony nekem jutott, a rézvörös hajjal együtt. Nem tudom, hogyan csináltak minket, de a húgom egy vagány lány lett, én meg egy kifejezetten kocka gyerek.

- Mit akartok!? - förmedtem rá, de ő csak pengevékonyra húzta a száját, amiből tudtam, hogy messzire mentem.

- Esetleg tessék! - legyintett tarkón, mire elszégyelltem magam. - Húsz perc múlva vacsi. - Fintorogtam. - És nincs kibúvó, apu valamit mondani akar.

- Éljen - morogtam.

- El is meséled mi borított ki, vagy erőszakkal szedjem ki belőled? - nézett rám határozottan. - Ma randevúd lenne, nem?

- Nem lesz! - köptem dühösen, miközben kiléptem a játékból. - Sem most, sem soha többet!

- Pedig rá voltál ám pörögve - csodálkozott a hugi, miközben az ágyamhoz sétált és ledobta rá magát, lábát nőiesen keresztbe tette egymáson. A fekete körmei, és vérvörös szája után nehéz volt róla elhinni, hogy ennyire figyel az illendőségre.

- Kár volt! - köptem ismét dühösen. - Elegem van a férfiakból! - pattantam fel, és járkálni kezdtem a szobában, aminek kellemes zöld színe nem tudott most megnyugtatni. Idegesen léptem az ágyamhoz, ami a fal mellett kapott helyet, és igazítottam meg az ágytakarót, mert a sarka lebiggyedt a párnán, majd a másik fal irányába fordultam, ahol hajdanán állt egy komód, de csak útban volt, mert nem tartottam benne semmit, a húgomnak viszont jól jött. Az asztalomon megrezzent a telefonom, így odasétáltam. Az ablakon át a sötét világ tátongott felém. Fintorogva néztem meg, majd dobtam vissza az asztalra.