Karácsonyi kívanság /Befejezett/

Hatodik fejezet

Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!

♡♡♡

Csend honolt a konyhában. Kora reggel volt még, de én nem bírtam aludni. Képtelen voltam lehunyni a szememet, miután felriadtam valamire. Hallottam Adam szusszanásait, és éreztem karjait a derekam körül. Ott a táncparketten hirtelen mintha az idő is megállt volna. Nem létezett más csak ő és én. Nem érdekelt hány százan forgolódnak körülöttünk. Egy idő után a zene sem hatolt el a fülemig, csak szívemnek heves dobbanásait érzékeltem, és Adamet. A fiút, akitől tetőtől-talpig megborzongtam. Elég volt egy mosolya, a hangja, hogy boldognak érezzem magam. Átölelt. Vigyázott rám. Együtt jöttünk haza, majd hagyott egyedül a gondolatimmal, érzéseimmel, amelyek bennem doboltak.

Későn keltünk előző nap. Egy részem reménykedett benne, hogy lesz folytatása a buliban történteknek, de nem volt. Ugyanúgy nevetett rám, mesélt vicces dolgokat, de nem hozta fel egyszer sem a történteket. Csalódottnak éreztem magam. Nem tudtam, mit vártam igazán. Talán egy pillanatot. Talán egyetlen szót, ami valódivá teszi az előző éjjelen történteket. Végül azonban úgy feküdtem le, hogy jó éjszakát kívánt, és a falnak fordult, ismét gondolataim záporára ítélve engem egy éjjelen át.

- Nem kinőttél már a konyhában alvásból, hogy meglesd a Mikulást? - gyúlt fény a konyhában, én meg majd leestem a székről ijedtemben, de a húgom időben megtámasztott.

- Eva, a frászt hozod rám! - csaptam a kézfejére, mire felnyikkant, és elengedett.

- Szóltam. Kétszer is - méltatlankodott, miközben a hűtőhöz sétált és elővette a tejesdobozt. - Megmelegítem a tejet, addig van időd összeszedni a gondolataidat - vázolta fel a következő perceket, amitől elhúztam a számat.

- Nincs miről - morogtam.

- Én meg Disney hercegnővé váltam éjjel - horkant fel. - A herceget az üvegcipővel küld majd a szobámba.

- A tökhintóban befagy a hátsód - vágtam vissza -, de legalább elvisz messzire. Én mondtam anyuéknak, hogy hagyjanak a kuka mellett.

- Hatévesen ettől megijedtem, de ma már ez nem működik - kacsintott, miközben betette a bögréjét a mikróba. - Nem bújsz ki a beszélgetés alól. - Ettől féltem. Nem akartam vele lelkizni, de elszaladni sem tudtam volna, mert a szobámban meg gondolataimnak tárgya aludt.

Sóhajtva törődtem bele, hogy márpedig itt beszélgetés lesz, ha akarom, ha nem. A húgom mindig jól értett hozzá hogyan szedje ki belőlem azt, amit nem akarok elmondani, vagy ami még eszembe sem jutott.

Mikor csengetett a mikró, kivette a bögrét és leült velem szemben. Fújkálni kezdte a meleg italt, miközben a gőze felett engem figyelt, várva arra, hogy elkezdjem milyen ok vezetett a konyhai remeteségre karácsony hajnalán.

- A buli éjjele fura volt - sóhajtottam, miközben a mutatóujjammal piszkálni kezdtem az asztallapot. - Jól éreztem magam Adammel, de egy idő után elvesztettük egymást. Egy férfi zaklatott.

- Remélem, megbánta - vágott közbe élesebb hanggal húgom, mire lemosolyodtam.

- Biztos fájt neki kicsit - vallottam be, mire húgom felkuncogott. - Azonban nem is ez a lényeg benne. Adam igyekezett menteni a helyzetet, mielőtt a térdemet használtam, ami jólesett. Utána. - Belevörösödtem az emlékbe. - Szóval, utána azt mondta, hogy nem enged már el éjjel többet, és betartotta. Hol a kezembe kapaszkodott, hol a derekamba, és... - Tenyerembe temettem az arcomat szégyenemben.

- Tudtam, hogy bejön neked - foglalta össze megfelelően a testvérem.

- Be - suttogtam el az asztalnak, de tudtam, hogy Eva hallja. - Úgy éreztem, hogy talán több mint barátság. Több mint az a tény, hogy szállást adtunk neki a hideg időben, de tegnap még csak le sem reagálta! - fakadtam ki, és néztem kétségbeesetten húgomra.