Az utolsó szikla - novella

***5***

Savanyú íz húzta össze a számat, fojtó ánizsos illat kúszott az orromba. Nedves tenyér pofozgatott. Általában nem olyan ébredésről álmodoztam, amiben szakállas, alkoholszagú férfi citromot dug a számba, ezúttal mégsem ágáltam ellene; örültem, hogy élek.

Három tengerész meredt rám, nagyokat kurjantgatva. Sötét volt, de a tenger horizontján már hajnali rózsapírba borult az ég. Nem értettem, hogyan kerültem Hangavölgy kikötőjébe. Eszembe jutott a hercegnő és a piros köpeny, mire fájdalmasan összeszorult a szívem.

– Na, csakhogy magadhoz tértél! Hamarosan indulunk – röhögött a vörös hajú, fiatal tengerész, akinek rendszerint elfelejtettem a nevét.

– Hogy érted, hogy indulunk? Hová? – kérdeztem rekedten.

– Visszük az árut Avarországba, te meg jössz velünk – felelte bagót csámcsogva. – Egész éjjel vártunk a parancs miatt, de most már neki kell vágnunk az útnak, mindjárt itt a reggel.

Értetlenül ráztam megfájdult fejem, ahogy ülésbe tornáztam magam.

– Hogyhogy? Hiszen annyiszor próbálkoztam már a belépéssel... – habogtam.

– De akkor még nem volt engedélyed – csendült fel a hátam mögött egy bársonyos hang.

Azonnal elfeledkeztem zsibbadt tagjaimról, és felpattantam. Nola állt előttem rendezett fonattal, kék lovaglóruhában, vállára vetett barna pelerinnel. A hajnal első csíkjai megvilágították mosolyát, ahogy egy királyi pecséttel lezárt, összegöngyölt papírost nyújtott felém. Képtelen voltam uralkodni magamon, olyan szorosan megöleltem, hogy úgy éreztem, összeroppantom. Nem ellenkezett, ettől felbátorodtam. Rászorítottam a derekára, másik kezemmel megérintettem az arcát, és csillogó szemébe néztem. Eperszínű ajkai szétnyíltak, ahogy a vonásaim fürkészte, hüvelykujjammal megsimítottam a száját. Még mindig nem húzódott el. A papírost szorító keze a köpenyzsebemnél matatott, belecsúsztatta a holmit, majd a hátamra simított, másik kezével a hajamba túrt. Minden porcikám belebizsergett, ahogy felágaskodott, és könnyedén rátapasztotta száját az enyémre. Mohó volt és pimasz, mint egy akaratos leány, de határozott és tartozkodón, mint egy nemes hölgy, aki nem akarja, hogy az ifjú elbízza magát.

Forró csókja égette a számat, még jobban a hűlt helye, amikor elemelte a fejét. A hajón lévők szoborból szorgos matrózzá mozdultak, amikor szúrósan feléjük pillantottam. Visszanéztem hercegnőmre, megsimogattam az arcát, és megráztam a fejem.

– A szikla... Láttam a köpenyed. Azt hittem...

– Éppen ki tudtalak lökni, utánad ugrottam, de a köpenyem odaszorította a hegy. Biztosan mulatságos látvány lehet egy sziklából kinövő vörös köpeny.

Átvettem a mosolyát.

– Hogyan jutottunk vissza? – kérdeztem.

– Elvonszoltak az útig, ott éppen jött egy kocsis, felvett. Nem volt más választása. – Megmozdította törékeny csípőjét, hogy felhívja figyelmem a tőrgyűjteményére.

– Ebben az esetben, köszönöm.

– Nem, Aton... Én köszönöm. – Újra hozzám simult, egyik keze a hátamon, másik a borostás arcomon, ujjai égették a bőröm. Gyengéden belecsókoltam a tenyerébe. Hálás tekintete először rám, majd a hátam mögé siklott. – Menj, már így is késésben vannak.

Összekulcsoltam kezem a hátán. Elképesztő ötletem támadt, és tudtam, ha nem mondom ki, örök életemben bánni fogom.

– Gyere velem. Vagy mondd, hogy maradjak.

Szorosabban magamhoz öleltem, de ő lesütött szemmel kihátrált a karomból.

– Nem lehet – mondta halkan.

– Egy próbát megért – sóhajtottam, és ezzel mosolyra késztettem. Honnan is jött a remény, hogy engedi, hogy egy nap ismeretségért eldobjam az új élet lehetőségét? Szemtelenül fiatal volt, de mélységekkel józanabb és bölcsebb, mint én, egy népszerűtlen csirkefogó. Eltereltem a témát. – Elvégzitek a tervet?

– Igen – felelte elszántan. – Anyám már megkapta a lanthúrt, most készíti az esszenciát.

Erről eszembe jutott az érme; kivettem a zsebemből. Megragadtam a kezét, és a tenyerébe helyeztem. Éppen úgy szorítottam rá az ujjait, ahogyan ő is tette a Tiron-hegy lábánál.

– Nem értem – lehelte.

– Nálad van a legjobb helyen. Hátha egyszer újra meg akarsz találni.

Fájdalmas mosollyal bólintott, majd hátralépett.

– Jó utat, Aton. És boldog új életet.

Elindult a palota felé, de én utána kiáltottam. Kíváncsian fordult meg, mire feltekintettem az égre, ahol a hajnal helyét a reggeli nap első sugarai vették át. Felvontam a szemöldököm, majd elbúcsúztam tőle.

– Jó reggelt.

Olyan bájosan kacagta el magát, hogy tudtam, a legszebb emléket akkor gyűjtöttem be leendő királynőmről. Ez volt az egyetlen csomag, amit magammal vittem, amikor a nedves pallóról felléptem a hajóra.

***

Örülök, hogy velem tartottatok, remélem, tetszett a történet. Köszönök minden csillagozást, hozzászólást.

Ha szeretnétek többet tudni rólam, követhettek TikTokon, Instán vagy Facebookon.

https://www.tiktok.com/@darvaspetra

https://www.instagram.com/darvaspetra_/

https://www.facebook.com/darvaspetra

***

Az illusztrációként felhasznált képek a Pinterestről származnak.