Örökre szeret

40

*Nick szemszöge*

Ezt elcsesztem. Ezt nagyon elcsesztem. Én hülye! Miért nem tudom magam irányítani ha a közelembe van? Egyszerűen csak kényszerítést érzek az iránt hogy valahogy hozzá érjek, beszéljek hozzá. És már minden jó volt köztünk én meg erre elcseszem az egészet. Miért kell ilyen idiótának lennem? Most tuti hogy azt hiszi minden az ő hibája. Pedig nem. Nagyon nem.
Várok 10 örökké tartó percet majd erőt veszek magamon és bekopogok hozzá. Nem érkezik válasz így újra. Majd mégegyszer.

-Bongyorka! -kiáltok be. Éppen nyitnák be mikor észre veszem, hogy kulcsra zárta. -Bongyorka nyisd ki!

-Sajnálom. -kiált ki.

-Bongyorka engedj be! -váltok át könyörgőre.

-Menj el.

-Bongyorka!

-Menj el Nick!

*Tess szemszöge*

Ahogy hallom elment. Nem akartam vele beszélni, nem akartam a szemébe nézni. Egyszerűen szégyeltem magam hogy megfutamottam. Iszonyat jól esett hogy át akart jönni, megbeszélni a dolgokat de féltem. Féltem elé kerülni. Nem kellett volna elfutnom de nem tudtam volna megcsinálni. Más barátnői biztos egyből bele mentek és csak én vagyok ilyen gyáva és lehet most szakítani fog velem Nick de nem ment.
Miután elküldtem, alig telt el 10 perc, megcsörrent a mobilom. A kijelzőjén megjelent a Nick Smith felirat. Nem vettem fel. Majd mégegyszer hivott. Azt se.

Nick:Bongyorka kérlek

Nick:Tess. Tess!

*Nem fogadott hívás*
*Nem fogadott hívás*

Tess:Bocsánat.

Nick:Beszéljünk. Engedj be.

Tess:Majd inkább máskor.

Nick:Kérlek. Itt vagy? Tess?

Nick: Sajnálom. Nem állsz még rá készen, ez nem a te hibád. Nem bírtam magammal, teljesen megértem hogy így reagáltál. Egyáltalán nem haragszom és inkább te bocsáss meg. Ha jobban vagy már, hívj fel vagy gyere át. Nem kell erről beszélnünk ha nem akarsz.

Nagyon rendes volt Nick-től hogy így kezelte ezt a helyzetet. Hezitálás után végül vissza írtam neki.

Tess:Bocsánat, mégegyszer. És köszönöm.

Nick:Várok, nyugi.

Erre nem írtam vissza csak átmentem. Bekopogtam de nem érkezett válasz csak kinyitotta az ajtót és mielött még bármit tudtam volna szólni, szorosan megölelt.

-Megijesztettél. -suttogja alig hallhatóan.

-Sajnálom. -suttogom vissza és belefúrom a fejem a mellkasába.

-Gyere. -fogja meg a derekam és behúz a szobájába, lábával becsukva az ajtót.

Ameddig nem értek haza a szüleink, filmet néztünk majd mikor Szofi hirtelen ránk nyitotta az ajtót mindketten arrébb ugrottunk.

-Szofi. -mondom zavartan.

-Mit csináltok? -kérdezte furán.

-Filmezünk, jössz? -érdeklödött Nick kedvesen.

-Ezt ő még nem nézheti-suttogom arra utalva hogy egy bűnüldözési film, nem éppen egy 5 évesnek való.

-Nyugi. -suttogja vissza mosolyogva.

-Mit néztek? -jön be ledobva a táskáját a földre.

-Éppen most keresünk egy jó mesét. Tudsz mondani valamit? -kapcsolja el a filmet és bemegy a menübe. Mosolyogva követem a jelenetet, ahogy Szofi nagy nehezen felmászik a magas ágyra majd befészkeli magát én és Nick közé.