kellemes | Pető Brúnó ff.

1.

Brúnó már több mint egy éve vetett véget a kapcsolatának azóta pedig csak próbálkozik megtalálni a tökéletes partnert magának. Eddig minden kiszemeltjében csalódnia kellett viszont miután fejben már feladta a dolgokat, egy buliban összefut Alexandrával akibe első látásra beleszeret. Lányos lány, ártatlan tekintettel szép szimmetrikus arccal, kellemes kisugárzással ami nem kicsit babonázza meg a fiút így végül az egész estét együtt töltik és Brúnó elhatározza hogy megszerzi magának.

__________________________

Unottam feküdtem az ágyamon és pörgettem a tiktokot egészen addig amíg Lacika nem nyitott be hozzám. Van kulcsa a lakásomhoz így nyilvánvaló hogy nem fog kopogni. Kíváncsian emeltem rá a tekintetem.
— Te...én...Peti...Milán...buli...ma - közölte szavanként. Végülis úgysincs mit csinálnom.
— Hánykor? - kérdeztem mivel már este hat volt.
— Nyolc szerintem - bólintottam egyet majd ő kiment én pedig még egy fél óráig nem tudtam mit csináljak majd sóhajtva tettem le a telefonom és kezdtem zuhanyhoz készülődni. Nagyon reméltem hogy valami jó buliba megyünk mivel elhatároztam hogy adok most egy kicsit magamra, megigazítottam a borostámat, alaposan megmostam az arcom és a hajam. Frissen léptem ki a fürdőből majd a kupiban kezdtem valami nem undorító szagú, felvehető ruhát keresni. Végül nehezen de találtam megfelelő ruhát magamra így aztán csak megfésültem a hajam, befújtam magam, vettem fel egy órát majd eltettem egy kis készpénzt, iratokat, telefonom és mire készen lettem a többiek szinte csordaként jöttek be az ajtón.
— Ez igen Brúnókám, te aztán kicsípted magad! - veregetett hátba nevetve Peti majd a többiek is.
— Remélem volt értelme - tette hozzá Milán én pedig helyeselve bólintottam és elindultunk. Nem utaztunk sokat, körülbelül fél órát és szerencsére az egyik kedvenc szórakozó helyemre sikerült jönnünk. Hatalmas mosollyal az arcomon léptem be az ismerős ajtón a fiúk után akik egyből egy üres helyet kezdtek el keresni. Sajnos nem volt, de egy nagy létszámú asztalnál csak egy lány ült valami italt kortyolgatva.
— Szia szia nem gond ha leülünk ide? Máshol nem igazán van hely - magyarazta Lacika, a lány csak bólintott.
— De egy helyet hagyjatok ki a barátnőmnek légyszíves, mindjárt jön csak hoz még italt. - magyarázta mi pedig természetesen úgy tettünk ahogy kért. A mi társaságunkból senki nem volt hajlandó elmenni piáért ezért én álltam fel végül kicsit morcosan.
— Hagyj békén kérlek, itt van a barátom! - mondta kicsit frusztráltan egy lány miközben felém mutogatott. Azonnal levágtam hogy mizu van és eszem ágában sem volt elárulni őt így játszottam a kiosztott szerepemet.
— Valami gond van édes? - kérdeztem a lányra nézve miután odaértem hozzá és az akaratosnak tűnő pasihoz. Hogy még hitelesebb legyen, ha esetleg kételkedne, gyengéden átöleltem a lány vékony derekát aki aranyos ám ijedt szemekkel nézett rám.
— Az úr nem érti meg hogy nem szeretnék vele táncolni és nem engedett elmenni hozzád pedig mondtam neki hogy itt vagy - magyarázta.
— Hagyja békén a barátnőmet kérem, nem szeretne magával táncolni, miért akarja erőltetni? - kérdeztem tőle mire az emberümk csak morogva sarkon fordult és elment. Nem akartam hogy a lány kellemetlenül érezze magát ezért azonnal elengedtem derekát és szembe álltam vele. Csodálatosan festett. Alaposan végig néztem rajta, tíz per tízes volt de még mennyire. Szép fekete, nem túl rövid ruhácska volt rajta, hosszú ujjakkal keveset mutató dekoltázzsal. Hosszú, világos színű haja válla mögött volt, füle mögé tűrve. Kecses volt és vékony telt ajkakkal. Valami elképesztő volt. Lehetséges hogy túl feltűnően mértem őt végig ugyanis ujjait tördelve próbált megszólalni de túlságosan zavarban volt.
— Jaj bocsánat csak, nem mindennap látok ilyen szép lányokat és azt hittem álmodom - magyarázkodtam és nagyon szívesen fejbe ütöttem volna magam amiatt amit mondtam. A lány csak felkuncogott majd lassan a szemeimbe nézett.
— Nagyon szépen köszönöm hogy segítettél nekem - hálálkodott.
— Örülök hogy tudtam segíteni és hogy nem esett semmi bajod - mondtam mosolyogva ő pedig viszonozta azt. Milyen aranyos nyuszi mosolya van.
— Alexandra vagyok de a barátaim inkább Alexnek vagy Lexának hívnak - mutatkozott be végül nekem.
— Én pedig Brúnó - mutatkoztam be végül én is. — Engem csak Brúnónak szólítanak szóval nincs nehéz dolgod. - tettem hozzá nevetve csak azért, hátha belőle is kicsalok legalább egy aprót. Így is lett, meghallottam a világ legszebb és legédesebb mosolyát. Nem győztem neki bókolni, szinte minden tökéletes volt amit csinált. Kellemes volt vele beszélgetni, éreztem hogy nem üres fejű, tudja hol van, mit akar most és a jövőben. Fogalmam sincs hogy miért, de rákérdeztem arra hogy egyedülálló-e a válasza természetesen igen volt én viszont csak jobban megörültem.