Natural Elements Academy -A Villámlás Gyermeke

5.rész

- Szia kicsim! Milyen volt a...- az ajtón belépve anyám hangja csengett a konyha irányából.
Nos, amikor meglátta a baglyot, ő sem volt elragadtatva.
- Hát ez meg mi?- pislogott a bagolyra, mint ha választ várna a madártól.
A konyhapultot megkerülve az asztalhoz sétáltam, ahova lassan lepakoltam a vásárolt dolgokat.
A könyveket óvatosan egymásra raktam, majd az egyenruhát a fogasánál fogva a székre akasztottam. Út közben vettem egy ketrecet az újdonsült baglyomnak, és némi ennivalót is a számára.
- Tudom, hogy azt mondtad, nincs állat a házban, de megmentette az életem!- mondtam, miközben kinyitottam a ketrec ajtaját.
A baglyot óvatosan elé tereltem és amikor már a ketrecben volt, becsuktam az ajtaját. Úgytűnt cseppet sem bánta, hogy egy ideig bezárva kell lennie, érdeklődve tekergette a nyakát, hogy jobban szét nézhessen az új környezetben.
- És mégis hogy tervezed ellátni ezt a hatalmas madarat?- dobta anya a törlőkendőt a konyha pultra, majd csípőre tett kézzel elém állt.
Próbáltam gondolkodni, hogy mivel terelhetném a témát. Akkor vettem észre az asztalon levő letakart tányért.
- Ez mi?- mutattam rá.
Úgytűnt anya bekapta a horgot, mert az asztal fölé hajolva leszedte a szalvétát a tányérról.
- Brownie. Ma sütöttem.- mondta egy halvány mosollyal az arcán.
Éhesen vettem el egy süteményt, majd a számba dobva az asztalhoz ültem, pontosan a ketrec elé.
- Amúgy, milyen volt a nagy bevásárlás?- vetett rám egy mosolygó pillantást anyám, majd visszafordult a mosogatóhoz.
- Hát..nem olyan, mint amikor valaki a legjobb barátnőivel megy shoppingolni..- kaptam be még egy Brownie-t.
- Hát, azt rögtön gondoltam!- nevetett anyám, majd ott hagyva a mosatlant, leült elém és figyelmesen fürkészni kezdett.
- Tudod..- szólalt meg egy idő után.
- Apád nagyon büszke lenne rád.- mondta és nem tudtam nem észrevenni, hogy könnyes lett a szeme.
- Büszke lenne arra, hogy a lánya a nyomdokaiba lép.- mondta, de tovább nem folytatta, mert a könnyei áttörték a gátat, mint a szökőár és az arcán vastag patakokban folyt le.
Csendben ültem továbbra is anyámmal szemben. Sosem láttam még felnőttet sírni a matektanáromon kívül, amikor a harminchárom fős osztályunkból egyedül nekem lett értékelhető a dolgozatom. Bevallom, látni, hogy anyám sír megijesztett, attól függetlenül is, hogy tudtam, hogy nem rossz dolog miatt sírt.
Tudtam, hogy most szavakkal nem tudtam volna segíteni az érzésein, viszont magamból kiindulva egy ölelés többet ér egy 'nyugii'-nál.
Anyám mellé leülve gyengéden átkaroltam a vállát.

A telefonom csörgésére eszméltem.
Éppen a ruháimat hajtottam a bőröndömbe, mivel már elég közel jártunk a szeptemberi hónaphoz. Igaz, hogy csak augusztus tizenharmadika volt, de szerettem a biztonság kedvéért előre elkészülni.
A rövidujjú pólóimmal a kezemben próbáltam a kis éjjeli asztalhoz egyensúlyozni, amelyen a telefonom volt. Minden egyes berregéssel egyre közelebb csúszott a kis szekrény széléhez. Szerencsére időben felvettem, még mielőtt kicsenghetett volna.
- Halo.- szóltam bele, majd kihangosítva az ágyamra tettem az összehajtogatott ruháim mellé.
- Szia, Robin!- hallottam Pipper jókedvű hangját.
- Mi jót csinálsz?- tette hozzá.
- Hát...öh..ruhát hajtogatok.- mondtam, igyekezve egy épkézláb mondatot összerakni, miközben az agyam ezerrel kattogott, hogy mégis hogy pakoljak, hogy a könyveim és a ruháim is elférjenek.
- Az jó. Anya most vett olyan robbanó cukorkás csokit. Tudod, amit egyszer ettünk a karneválon.- mondta lelkesen, és a háttérben hallani lehetett a zacskó csörgést.
- Jó étvágyat.- raktam egy adag, makulátlanul összehajtott ruhacsomót a bőröndbe.
- Amugy, hogy hogy pakolsz?- csámcsogott valamin, ami több, mint valószínű a robbanós cukorkás csokoládé volt.
- Hát, anyu elment az unokahúgomékhoz, így most van időm készülni.- feleltem, és egy újabb adag ruhát hajtogattam a bőröndbe.
- Jaj, de szorgalmas valaki!- nevetett, majd a vonal recsegni kezdett.
- Oh, a francba! Bocsi, ma egész nap megszakad a vonal, akárkit hívok. Délelőtt például apát hívtam, hogy jobban van e a lába a téglás incidens óta, de akkor is pár másodperc után megszakadt a vonal. Most meg nálad is ezt csinálja. Biztosan gond van valami vezetékkel..- panaszkodott felháborodottan.
- Hát, jobbulást édesapádnak.- mondtam.
- Mii? Nem hallak! Már....megint....recseg ez a....- nem tudta befejezni a mondta végét.  A vonal egy utolsót recsegve feladta a szolgálatot és többszöri próbálkozások után sem tudtuk visszahívni egymást.
Sóhajtva raktam arréb a telefont és belemerültem a hajtogatás ősi mesterségébe.