11.rész

92 6 0
                                    

Hazel a kanapén ülve nézte a kandallóban lángoló tüzet, amit kicsit furcsálltam, mivel nyár volt.
- Szia.- sétáltam a kanapé mögé.
- Oh, szia!- állt fel, majd egy csavarintó kézmozdulatot tett. A tűz füssté vált és csak pislákoló parázs maradt az alján.
- A Teine-k közé tartozom.- mondta, büszkeséggel a hangjában.
- Az..meg mi?- nevettem el magam kínosan a tudatlanságom miatt.
- A tűz erejével rendelkezők.- felelte, majd a hálók kijárata felé indulva jelezte, hogy szorít az idő.

Az akadémia hosszú folyosóin sétálva szembetűnt, hogy mennyire kietlen.
- Még nem érkezett meg mindenki?- néztem körül.
- Oh, dehogynem! Csak mindenki a hálójában van, vagy éppen, mint mi, megismerkedik az akadémiával.- mondta, majd egy kisebb kapunál megállva kinyitotta.
A kapu egy udvar szerű helyre, ahol egymással szemben egy-egy nagy kalitka volt helyezve óriás oszlopokra. Apró, tündérszerű lények repkedtek benne.
- Ez mi?- vontam fel a szemöldököm meglepetten.
- Ez a Cadmus.- mondta Hazel, majd látva, hogy ebből semmit nem értettem, elmagyarázta.
- Ez az akadémia sportjai közé tartozik.
Két csapat van a törzsekből és Miunni seprűkön repülve kell begyűjteni a legtöbb Pixie-t.- mondta.
- Ha érdekel, akkor pont jövőhéten lesz egy válogató, amin új tagokat vesznek be a Camdus csapatokba. A saját törzsed csapatába jelentkezhetsz, a jelentkezési papír a Cadmus csarnok bejáratánál van.- mosolygott rám.
- Köszönöm.- viszonoztam.

Az nap délelőtt még sok helyet bejártunk.
Az akadémia tantermeinek nagy részével megismerkedtem, beleértve a professzorokat is.
- Professzor Kandian a legjobb fej, ő a Cadmus edzőnk.- súgta oda Hazel, miután körbe néztünk a bájitaltan teremben.
Ezután még voltunk az ebédlőben, ahol látszólag minden eseményt és ünnepélyt tartottak.
- Itt fognak titeket beosztani a törzsetekbe.- mondta Hazel.
- Ezt a helyet a Nagy Csarnoknak hívjuk. Itt van minden híres személy szobra is.- magyarázta, a csarnok fala előtt álló szobrok felé mutatva.
Hazel egy lépést tett felém, majd odahajolva a fülembe suttogott:
- Édesapád is ott van.- mondta.
Úgy éreztem, hogy a szemem kiszárad, a légzés nehezemre esett.
- Valóban?- leheltem. Hazel egy apró biccentéssel válaszolt.
Tekintve, hogy a Nagy Csarnokban több diák volt, magabiztos léptekkel sétáltam apám szobra felé. Egyből kiszúrtam, nagyon különbözött a többitől.
Két másik, vele egykorú férfi szobra állt mellette.
A szobor talpazatán levő kö névtáblán ez állt:
Luke R.Davian
Míg mások, az elvesztett apjuk szobrát látva valószínűleg könnyekben törtek volna ki, engem elöntött a büszkeség.
Mindig is tudtam, hogy apám nem autó balesetben halt meg, éreztem.
- Robin, én tényleg sajnálom.- tette a vállamra a kezét Hazel.
- Nem..semmi baj.- mondta elmosolyodva.
- Apád az akadémia egyik leghíresebb embere. Mindenki hősként tekint rá. Amit tett, az nem csupa áldozat volt, hanem bajtársiasság, hűség és szeretet.- mondta, büszke mosolyra húzva a száját.

A folyosón sétálva feltűnt valami.
- Ez a hely annyira hasonlít a Roxfortra.- állapítottam meg.
- Jártál már ott?- pillantott rám Hazel, a kezei a háta mögött összevoltak kulcsolva.
- Nem, viszont van egy ismerősöm,aki oda jár.- gondolkodtam.
- És ezt így elmondta neked?- vigyorodott el.
- Igen..miért?- húztam el a szám furcsállóan.
- Mert ő is tudja, hogy te sem vagy átlagos. "Mugliknak" nem dicsekszenek azzal, hogy a Roxfortba vagy a NEA-ba járnak.- nézett egyenesen maga elé, még mindig vigyorogva.
- A hasonlóság oka pedig, hogy mind két iskola ugyanabban a században jött létre, de ezt Az Iskola Történelem-ből úgyis fogod tanulni.- legyintett.
Halkan bólintottam.

Ezután még megnéztük az akadémia kertjét, és egy gyakorló pályát a harcművészetekhez.
- Ha valóban nagyon hasonlítol édesapádra, akkor ez a hely a kedvenced lesz.- kacsintott rám.
A hatalmas pályán pár nálam idősebb diák gyakorolt. Az egyik egy hatalmas sziklán állva vezette azt maga alatt, majd egy hosszú indát emelve a földből, megkötözte ellenfelét.
- Az ott, Micheal Almond. Veled egy idős, viszont családi vérvonala miatt egy évvel hamarabb jöhetett iskolába, ezért hamarabb is eltudta sajátítani a képességét.- magyarázta.
- Föld..csoport?- találgattam.
- Terra.- javított ki.
Egyetértve bólintottam, mivel szakszerű szóval valóban jobban hangzott.

- Jó volt?- kérdezte Haley, miközben vissza sétáltunk az akadémiára.
- Igen, köszönöm.- vetettem rá egy hálás pillantást.
- Oh!- kapott a fejéhez- a legfontosabbat kihagytam!- fogta a fejét mérgesen- az akadémiának van egy úgy nevezett vásárló útja, ahol mindent-is tidsz venni. Állattáptól a kedvenc Star Bucks-odig.- sorolta.
- De mostmár hagylak is pihheni.- tette hozzá, ahogy beléptünk az épület hatalmas kapuján.
- És az egyenruhád el ne felejtsd fel venni az ünnepségre!- mondta, ahogy felkanyarodtam a csigalépcsőn.
Magam elé meredve toppantam meg.
- Várj!- kiáltottam utána.
- Igen?- fordult meg egy mozdulattal.
- Mikor és hova kell mennem?- kérdeztem vigyorogva, a kezemet tördelve.
Hailey elmosolyodva rázta meg a fejét.
- Az akadémia Nagy Csarnoka, egy óra múlva.- mondta.
- Köszi.- vetettem rá egy hálás pillantást.
Hailey maga elé emelte a mutató ujját, ami vége, mint a parázs, bizsergett, majd az egész kezét elrántotta maga előtt, lépett egyet és eltűnt.
Pislogva meredtem az utána maradt apró porszemekre.
- Ez menő.- állapítottam meg egy elismerő biccentéssel.

Natural Elements Academy -A Villámlás GyermekeWhere stories live. Discover now