playboy » bluelock

34. a szörnyetegek

A fehér mezesek érthetően ujjongásba kezdtek, és Nagi köré gyűltek, míg én megpróbáltam nem beparázni. Igaz, hogy ezzel egyelőre a másik csapat még csak kiegyenlített, de a tény, hogy sikerült kijátszaniuk Rint, némiképp megrázta a belé vetett bizalmamat. Eddig abban reménykedtem, hogy az eddigiekhez hasonlóan csak át fogunk szárnyalni a meccseken, ám méltó ellenfelekre akadtunk Isagiék társulásában.

━ Ezt már szeretem ━ mondta Bachira élénk vigyorral az arcán, Rin és Isagi kettősére meredve. ━ Itt indul csak be a szörnyetegek bulija!

Én annyira nem éreztem rá vágyat, hogy még több szörnnyel szembenézzek, de nem igazán volt választásom. A meccs több mint fele még hátra volt, úgyhogy igyekeztem lélekben felkészíteni magamat arra, hogy még jó pár izzasztó kör fog rám várni a nap vége előtt.

━ Eddig jó, de hogyan tovább? ━ meredtem rá a tanácskozó Nagira és Chigirire, akik gondolom, már a következő lépésüket tervezgették.

━ Nem hagyjuk, hogy így végződjön ━ jelentette ki Aryu. Ez eddig oké, de talán nem ártana, ha mi is kidolgoznánk valami stratégiát, amivel kivédhetjük az ellenfél támadásait.

━ Elég a fecsegésből ━ szólt közbe a középvonalnál álló Rin, amivel sziklaszilárddá vált, hogy nálunk ugyan nem fog kupaktanácsra sor kerülni. Minek is reménykedtem feleslegesen? ━ Mostantól én irányítom ezt a pályát. Ha nyerni akartok, tartsátok velem a lépést.

━ Azért nem kell ennyire bepöccenni ━ mormogtam, de azért úgy, hogy ne hallja meg. Nem akartam feleslegesen tovább hergelni a felbőszült fenevadat, mert a végén még beköpne Egónak, ha túl messzire megyek az idegesítésével.

━ Szokatlanul fel van tüzelve ━ értett egyet a hosszúhajú társam is.

━ Nagyszerű! Hadd lássuk... ahogy Rin komolyan játszik! ━ mondta Bachira izgatottan. Legalább valaki minden körülmény között megőrizte a jókedvét, és ez igazán ráfért a nem annyira pozitív beállítottságú csapatunkra. Így talán némileg sikerül kiegyensúlyoznia a fiúnak Rin emósságát és az én aggodalmaskodó pesszimizmusomat.

A sípszó felhangzása után azonnal elstartoltunk, és a szemeim azonnal elkerekedtek, mikor Rin meglendítette a lábát, és pont az én irányomba küldte a labdát. Legalább a tekintetével figyelmeztethetett volna, vagy valami, mert közben Barou is rémisztő sebességgel közeledett felém.

━ Elrontotta. Én szerzem meg előbb! ━ fogadkozott Barou. Nem értettem, miről beszél, hiszen Rin nem rontana el direkt egy ilyen egyszerű passzt... habár a labda lepattant jóval előttem a földre, ami miatt egy másodpercig úgy tűnhetett, hogy Barou gyorsabban odaérhetne, rögtön hátrapördülve vissza is szállt az én irányomba. Tudtam én, hogy legalább ebben számíthatok rá, mert a foci az egyedüli dolog, amiben tényleg hajlandó másokkal úgy-ahogy együttműködni.

Rin rohant tovább előre, nyilván úgy pozicionálta magát, hogy vissza tudja kapni tőlem a labdát. Basszus, pedig mondtam neki, hogy nem fogok neki többet passzolni. Ő maga jelentette ki, hogy nincs szüksége a segítségemre, hát akkor most mit néz úgy, mint aki mégis meggondolta magát? Ha már ekkora bunkó volt, megérdemelné, hogy az egész játék alatt ignoráljam, de akkor sajnos nagy lesz rá az esély, hogy veszítünk. És ha elveszik tőlünk Bachirát, még több időt kell majd ezzel a sorscsapással töltenem, ha lejjebb esünk egy szintet, és azt még legvadabb rémálmaimban sem szeretném megtapasztalni. Mi legyen? Aryu már eléggé elől jár, de Chigiri folyamatosan tartja vele a tempót, Bachirára Isagi van ráállva, ezért tényleg csak egyetlen megoldás kecsegtet eredménnyel. Oké, ideje lenyelnem a büszkeségemet, és...

Barou olyan erővel érkezett meg mögém, hogy ezúttal tényleg fellökött. Talán nem tervezte ilyen szándékosan durvára a hátráltatásomat, de azzal gondolom nem számolt, hogy egy minimum harminc kilóval könnyebb vagyok nála, és hát a csontozatom is a lányokéra jellemzően vékonyabb. Mindenki szeme láttára repültem meg előre, mint egy haldokló galamb, és úgy felsúroltam a műfüves pályát egy jó méternyi hosszban, hogy szerintem még a nem létező melleimet is lehorzsoltam közben. Az egymásnak csattanó állkapcsaim közé szorult nyelvembe fájdalmasan beleharaptam, mire ízlelőbimbóimat beterítette az ismerős, fémes íz. Na szuper, ha ezek után nem fogok tudni szilárd kajákat enni napokig, akkor tényleg be fogok pöccenni.