Táltosok és Színes Tincsek

9: Csillagokon túl

Enid

Folyamatosan azon agyaltam, amiket Bea kint mesélt. A nagymamája halála látszott rajta, hogy megviselte, el sem tudtam képzelni mit érezhet, hiszen körülöttem – hála az égnek – ekkor még nem hunyt el senki. A kérdése pedig olyan emlékeket hozott elő belőlem, amik már egy ideje nem igazán foglalták le agyam. Eszembe jutott ő, mikor először megláttam, mikor mindazt éreztem, amit Beának elmeséltem, mikor úgy éreztem talán lehet még belőle valami és mikor ott hagyott engem ő is. Egy szó nélkül, bűntudat jelét sem láttam rajta. Hónapokkal azelőtt történt már, de még mindig ugyanúgy fájt.

Épp citromfű teát készítettem a szobámban várakozónak, hogy az segítsen neki lenyugodni. Elővettem két bögrét, majd mindkettőt tele töltöttem és elindultam velük a szoba felé, viszont ami ott várt, arra nem számítottam. A plédem megégett.

–Mi történt? – kérdeztem. Bea szemébe újból könnyek szöktek. Azelőtt sosem gondoltam volna, hogy valaha sírni látom majd, nemhogy egy nap alatt már háromszor.

–Sajnálom – szipogta.

–Nyugi, semmi baj, de mi történt? – indultam meg mellé, majd az éjjeliszekrényre lepakoltam és Bea mellé ültem.

–Csak... – kezdte, de hangja elcsuklott.

–Nagy levegő be és ki! – mondtam és mutattam neki. Először csak nézett rám, de aztán velem együtt csinálta és szépen lassan elkezdett megnyugodni.

–Csak elkezdtem aggódni valami miatt – hajtotta le a fejét.

–Én is szoktam aggódni dolgokon, de azért mégsem gyújtok fel semmit – próbáltam viccelődni, de aztán láttam, hogy nem vevő rá. Inkább odanyújtottam neki az egyik bögre teát, amit el is fogadott.

–Az erőm miatt – mondta. – Ugyebár tudom kontrollálni a tüzet, és ez ilyenkor is kijön rajtam... – Egy nagyot kortyolt a teájából, majd folytatta. – Már rég meg kéne tudnom akadályozni ezt, de egyszerűen nem megy.

–Ezzel semmi baj sincs – mosolyogtam és közben én is kézbe vettem a bögrémet. – Mindenkivel megesik, hogy ennyire kitörnek az érzelmek. Velem is van ilyen, olyankor mindenki bőg itthon velem együtt – magyaráztam, mire Bea elröhögte magát.

–Köszönöm – mosolygott.

–Ez alap! – mondtam.

Teázás után pulcsit húztunk, és magamhoz vettem jó pár takarót, aminek egy részét Bea kezébe nyomtam, majd elindultunk kifelé a lakásból.

–Hova megyünk? – kérdezte.

–Fel.

–De hát ez a ház csak négyemeletes – értetlenkedett.

–De van egy titkos szint is, amit úgy hívnak tető – válaszoltam.

–A tetőre megyünk? – lepődött meg.

–Talán félsz?

–Dehogy félek! Ismersz te engem? – nevetett.

Elindultunk felfele, és a tetőre kidobáltam a kezem tartalmát, majd kimásztam. Beától is elvettem a maradék plédet, és a kupac tetejére dobtam, majd elkezdtem kiteríteni kettőt egymás tetejére, hogy legyen hová ülnünk. Bea azonnal lehuppant, és betakarta magát, így én is csatlakoztam hozzá.

–Folytassuk? – kérdeztem, de nem akartam erőltetni.

–Ha szeretnéd – vonta meg vállát. Végül mégsem tudtam először megszólalni.

–Figyelj, valamit tisztázni akarok – nézett rám komolyan.

–Mit? – lepődtem meg, mivel fogalmam sem volt mire gondolhat.