10. Előrejelzések beválása, térképes modellek #időjárás

23 7 0
                                    

Talán egy kicsivel hosszabb rész fog most következni, amiben először kitérek az előrejelzések beválására, aztán arra, hogy milyen meteorológiai modellek vannak, végül pedig arra is, hogy melyik netes oldalakon találjátok meg ezeknek a kimeneteit (ha másnem, ez utóbbiért mindenképpen érdemes végiggörgetnetek ezt a részt :D ). Aki már olvasta a Viharforgatag című regényemet, az biztosan emlékszik azokra a részekre, amikor Kristóf mindenféle kockaságot néz az időjárás előrejelzéshez. Na most ezekről lesz szó, de vele ellenben én igyekszem közérthető maradni. :D

Kezdjük is az előrejelzések beválásával. Korábban 7-10 napos határt mondtam, ameddig érdemes lehet a prognózisokat nézni, ugyanakkor ezen az időtávon belül is határozott különbségek vannak. Annyit még előre leszögeznék, hogy amit írok, az Magyarországra vonatkozik, nyilván egy másik országban vagy más klímájú területen ez eltérhet, más pl. egy sivatag vagy egy hegyvidék.

Az első 1-2 nap

Két napra előre már viszonylag pontos előrejelzések készíthetőek kis hazánk térségében, ilyenkor általában már biztos, hogy milyen front vagy ciklon fog érkezni (ha érkezik), időben is inkább csak órában mérhető eltérések szoktak lenni. Ugyanakkor még rövidtávon is tudnak lenni trükkös helyzetek, például ha hazánk fölé helyeződik a cikloncentrum vagy egy mediterrán ciklon, esetleg egy magassági hideg légörvény/hidegcsepp alakítja időjárásunkat. Ezeknek a pozícióját van, hogy a modellek akár pár száz kilométerrel is elvétik, és mivel közvetlen környezetünkben történnek az események, így nagyobb a hiba lehetősége is. A téli időszakban a halmazállapotnál is gyakran előfordulnak variálások, emellett szintén télen a köddel, nyáron pedig a konvektív (záporos) csapadékkal szokott a modelleknek meggyűlni a baja. Természetesen olyan módszer nincs, hogy meg lehessen jósolni, pontosan hol fog zápor vagy zivatar kialakulni, csak annyit lehet tudni, van-e esély rá, hogy valahol, mondjuk egy megyényi területen belül kialakulhat-e.

3-4 nap

Országos szinten 3-4 napra előre általában már nagy bizonyossággal előrejelezhető, hogy milyen légköri jelenség fogja alakítani időjárásunkat (front, esetleg mediterrán ciklon érkezik vagy éppen nyugodt időre számíthatunk mert anticiklonális hatások érvényesülnek). Ugyanakkor időben és térben már nagyobb eltérések is lehetnek. Itt sem mindegy, hogy milyen időjárási helyzet várható, egy messzi északi ciklon frontja, ami végigmegy az országon kiszámíthatóbb, mint egy közelünkben tekergő mediterrán ciklon csapadékzónája.

5-7 nap

Itt már határozottan nőni kezd a bizonytalanság. Az nagyjából behatárolható, hogy milyen esemény fog történni, de itt már fél-egy napos csúszások is lehetnek, illetve térben is lehetnek nagyobb eltérések. Előfordulhat, hogy egy frontot a modellek erősebbre vagy gyengébbre számolnak több-kevesebb csapadékkal, vagy egy frontot behoznának az országba, ami aztán mégis elkerüli kishazánkat. Persze a fordítottja is előfordul, amikor, „bepakolnak" csapadékot a modellek, ahogy közeledik az idő és növekszik a pontosság.

7-10 nap

Itt igazából sok mindent már nem is lehet megmondani, egyedül a makroszinoptikus helyzetre következtethetünk, hogy mi várható, és a ciklonok, anticiklonok elhelyezkedésből lehet behatárolni nagy vonalakban adott típusokat, meg hogy éppen enyhülés, lehűlés valószínű, valamint hogy szárazabb vagy csapadékosabb periódus veheti kezdetét.

10-15 nap

Több valószínűségi előrejelzés is elfut erre az időszakra, ugyanakkor a 20-50 tag annyifelé szól, hogy az átlaguk a sokéves átlaghoz igazodik, magyarul itt már akkora a bizonytalanság, hogy érdemben semmit nem lehet megmondani.

Tippek tárházaWhere stories live. Discover now