18. RÉSZ

118 7 0
                                    

• Kerem

Hirtelen jött számomra az, hogy Dila most megy el. Jó, tisztában voltam vele, hogy nemsokára megmondja, hogy köszönöm a vendéglátást meg miegymást, de akkor sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.
Bevallom kezdtem megszokni azt, hogy itt van a házamban. Amolyan fura mód, de megnyugtatott a tudata annak, hogy bármikor beszélhetek vele.

Apám távozása után csak ültem a nappaliban és magam elé bámultam. Mostanában gyakran előfordul velem olyan, mint ez is. Azt sem tudom, hogy mihez kezdjek. Teljesen tanácstalan vagyok. Mintha el lennék veszve.

Sokat nem volt időm magamba roskadni, ugyanis sebesen rontott be a nappaliba Hali, aki a kalapját szorongatta a kezében.

- Most születik a bórjú, amit olyan régóta vársz. - lihegte.

A hír hallatán azonnal talpra szökkentem:

- Mikor indult be?

- Pár perce.

Mind a ketten sebesen indultunk meg a pajta irányába, ahol a marhákat tartottuk.
Amióta ideköltöztem, azóta várom annak a bórjúnak a világra jövetelét. Magam sem tudom, hogy mi a pontos oka ennek az érdeklődésnek. Csak annyit tudok, hogy van és kész.

Amire beértünk ahhoz a részhez, ahol a vajúdó jószág volt, már majdnem kint volt a kis borjú. A feje már látszott.
A birtokon dolgozó két munkás ott térdelve mellettük segítettek a jószág világrajövetelében.

Én sem akartam tétlenkedni, így pillanatok alatt feltűrte az ing ujjait, majd melléjük siettem.

- Miben segíthetek? - kérdeztem, mire Murat rám nézett.

- Fogd a két mellső lábá és húzd, de csak akkor amikor Mary magától nyom.

Utasított Murat, mire kissé aggódva néztem az említett állatra, aki hongosan fújtatott, miközben a szénában feküdt.

- Megoldom. - mondtam határozottan, majd minden figyelmem a szűlésre vezettem és ott segítettem a kis borjúnak ahol csak tudtam.

Erősen koncentráltam és öszpontosítottam a feladatomra. De a végére határozottan megérte a fáradtságot, amikor megszületett a korom fekete borjú.

- A kis krapek egy bika. - jegyezte meg az ajtóban álló Halil, aki csillogó tekintettel nézte az újszülött állatot.

Én is csodáltam, azt ahogy az anyja gondoskodóan nyalogatja a borját, aki már azzal próbálkozik, hogy lábra álljon, kisebb nagyobb sikerrel.

Nem érdekelt az, hogy éppen könyékig véres vagyok és tele van az ingem válasékkal. Örvendem annak, hogy segítettem egy aranyos borjúnak világra jönni.

Nem telt bele pár perc és máris gondtalanul járkált körbe körbe. Néha néha megremegett ugyan a lába, de nem zavartatta magát. Sőt az egyik kanyarodásakor megbökte a kezem, mire ha nem támaszkodom meg eldőlök, mint egy zsák.

A többiek hangosan felnevettek.

- Gyakorol. Benne van a vérében. - jegyezte meg Murat, aki kinyitotta a faajtót ami a kinti karámhoz vezetett, ahol szabadon legelhettek. A kis jószágazonnal ki is futott.
Egy biztos. Nem félénk.

- Mi lesz a neve?

Egy kicsit elgondolkodtam, majd miközben felálltam mondtam:

- Legyen Ateş.(Tűz)

Halil elismerően bólogatott.

- Remek választás.

Lassan ballagva elhagytam a pajtát, majd a bejárat előtti víztartóból engedtem vizet és megmostam kezeim. Ezután mosollyal az arcomon támaszkodtam neki a karám lécének és onnan figyeltem a pihenő jószágot, amki ezúttal a fűben feküdt.

ELŐNYÖS ÜZLETWhere stories live. Discover now