Dr. Molnár Ákos még csak 28 éves, de már most kiváló pszichiáter. Minden idejét betegeire fordítja. Egy nap Virág édesanyja kér időpontot az orvoshoz, mert a lánya magába zárkózik és nem akar enni. Ákos mindenáron segíteni szeretne, de először el ke...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Hétfő reggel gyomorgörccsel keltem. Nem akartam az osztálytársaim közé menni. Szerettem iskolába járni és most is szeretek, de számomra az osztályom a rettegést és a pokol legmélyebb bugyrát jelenti. Mindig én voltam a különc, akit lehetett piszkálni. Aki folyton csak tűrte, hogy bántják, de sosem szólt vissza vagy kért segítséget. Próbáltam kerülni a gyerekeket, de így is megtaláltak. Még be sem léptem az osztályba, már én lettem a célkereszt.
- Mi van aranyom, kiszabadultál a toronyból?
Próbáltam nem tudomást venni róluk. Ők mégis folytatták.
- Anyuciék büntiből bezártak a szobádba, mert későn értél haza?
Mire bejött a tanár, én már alig láttam a könnyektől, amik a szememet nyomták. Matekórával kezdtünk, ráadásul témazáró dolgozattal, így még szarabbul éreztem magam. Órán nem tudtam befejezni, ezért szünetben bent maradtam még írni. Kivittem András bácsinak a lapot és már mentem volna ki a teremből, de megfogta a csuklómat és visszahúzott magához.
- Mondj valamit Virág! Mi a baj?
Szólásra nyitottam a számat, de gyorsan vissza is csuktam. Helyette kiszabadítottam a kezemet és lementem az öltözőbe. Tesióra következett, de felmentésem van, így csak ültem a padon és vártam, hogy teljen az idő. Míg a többiek játszottak, engem Timi néni odahívott magához. Elindultam felé, de nagyon szédültem és alig bírtam megállni a saját lábamon. Azt még láttam, hogy András bácsi is ott áll, de ekkor minden elsötétült.
