Dr. Molnár Ákos még csak 28 éves, de már most kiváló pszichiáter. Minden idejét betegeire fordítja. Egy nap Virág édesanyja kér időpontot az orvoshoz, mert a lánya magába zárkózik és nem akar enni. Ákos mindenáron segíteni szeretne, de először el ke...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Éppen a szünetemet töltöttem a folyosón, mikor behoztak egy fiatal lányt. Elég volt egy pillanatra ránéznem az arcára, tudtam, hogy Virág az. Sajnos jött a következő betegem, így nem tudtam bemenni hozzá, de miután végeztem az első utam hozzá vezetett. Egy másik orvos is bent volt nála.
- Jó napot! A lány pszichiátere vagyok. Lehet valamit tudni az állapotáról?
- Eszméletlen állapotban szállítottuk be. Jelenleg nyugtatók hatása alatt áll, így még egy pár órát biztosan aludni fog. Holnap elvégzünk néhány vizsgálatot, abból már többet fogunk megtudni. Értesítettük a szüleit a történtekről, azt mondták, hogy még ma behoznak néhány dolgot.
- Rendben. Ha megvannak az eredmények, kérem azonnal szóljon.
- Természetesen.
Sietnem kellett, mert vártak a betegeim. Elmúlt 17 óra, mire ismét egy kis szabadidőhöz jutottam, pontosabban befejeztem a rendelést, de a műszak vége még jóval messzebb volt. Virág terme felé haladva hangos kiabálást lehetett hallani. Az ajtóhoz érve beigazolódott a sejtésem. A szülei az ágy mellett álltak és Virággal veszekedtek, amitől elkezdett sírni.
- Mit képzelsz magadról? Teljesen elment az eszed?
- Sajnálom!
- Nem akarom tőled ezt a szót hallani! Soha, semmit nem sajnálsz! Magadon kívül senkire nem gondolsz! Beszéltem a tanároddal, tudom, hogy matekból témazárót kellett volna írnod. De nem! Te eljátszod a mártírhalált.
- De, én már...
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra. Bárcsak meghaltál volna!
Nem bírtam tovább, muszáj volt közbelépnem.
- Szép estét! Megkérném a szülőket, hogy távozzanak.
Először egy pillanatra megdöbbentek a jelenlétemtől, de miután magukhoz tértek, csak kedvesen néztek és ártatlan mosolyt villantottak felém.
- Hiszen még csak most érkeztünk doktor úr. Még nem is tudtunk beszélgetni a lányunkkal.
- Nos Gabriell, kár szépíteni a dolgokat, ugyanis mindent hallottam. Virág érdekében így mégegyszer és utoljára szépen megkérem önöket, hogy távozzanak.
Látható volt a meglepettség rajtuk, de nem ellenkeztek, csak szó nélkül kisétáltak a teremből. A lány felé fordultam, aki összegömbölyödve ült az ágyon és sírt. Próbáltam közeledni hozzá, de mindig elhúzódott, ezért inkább magára hagytam. Éjszaka még egyszer benéztem hozzá, szerencsére már aludt, de az arcán még lehetett látni a fájdalmat.
