Szitterkedj

19. Fejezet

Egy szempillantás alatt eljött a nyár utolsó hónapja, és azon kaptam magam, hogy egy hét múlva újra ülhetek az iskolapadban.

Ennek ellenére nagyon boldog voltam, ugyanis az utóbbi hónapban csupa jó dolog történt. Hol is kezdjem a mesélést? Nagyon sok jó, és felejthetetlen élményt szereztem ezen a nyáron, mint például az Aquapark, állatkert, vidámpark, és hasonlók. Persze mindezt csapatostul hódítottuk be, nagyon vicces volt, főleg az, hogy Felix, Dean és Shane egy helyre kerültek. Legyen az egy sima park, vagy egy vidámpark, ezek mindenütt képesek valami olyanra, amitől már a hasadat fogod, mert fáj a röhögéstől. Felix találkozott édesanyámmal is, nagyon jól kijöttek, és én ennek nagyon örültem. Felix persze nagyon félt, hogy anya mit fog szólni hozzá, hiába mondtam neki, hogy anya egy nagyon kedves nőszemély, és egyáltalán nincs miért aggódnia. Ennek ellenére vett anyámnak virágot, és a szokásos stílusához képest egész visszafogottan jelent meg, ami elég fura volt számomra. Felix is bemutatott a szüleinek, úgy igazán, mert annak ellenére, hogy náluk dolgozom, nem sok mindent tudnak rólam. Vagyis, tudtak rólam. Megleptek, mert olyan boldogak voltak amiatt, hogy Felix meg én egy párt alkotunk, hogy féltem örökre mosoly marad az arcukon.

Jelenleg apuhoz tartunk, de nem csak én meg Felix. Visszük Aurorát is, hogy megismerje a húgomat, Cintiát. Biztosan jól ki fognak jönni, mert majdnem egy korosztály, ráadásul mindketten oda-vissza vannak a lovakért.

– Apud mennyire ijesztő ember? – dobolt a kormányon Felix, miközben a visszapillantóban azt figyelte, vajon belénk jön-e a kamion ami mögöttünk van. Én is azt figyeltem.

– Nyugodj már le, egyáltalán nem ijesztő az apám. Ha anyut bírtad, apu hozzá képest semmi. Mindig is anyu volt a család kemény alakja, úgyhogy minden rendben lesz.

– Ember, ez meg már az autó seggében van lassan! – fordult meg féloldalasan Felix, majd a dudát kezdte nyomkodni, mire Aurora nagyokat pislogva fordult meg, én pedig csak fejemet fogtam. – Mi van ember, nem látsz? Ha vak vagy, ne üljél már kamionba baszki!

– Beszélj már kicsit kulturáltabban, az ötéves húgod itt ül mögötted – szóltam rá felvont szemöldökkel.

– Aurora, nem hallottál semmit, igaz? – fordult húga felé.

– Nem – válaszolt a kislány büszkén, majd lepacsizott bátyjával. – De ezért kérek fagyit. Kettő gombócot.

– Kapsz hármat is – válaszolt Felix, mire Aurora vigyorogni kezdett.

Ezután csend telepedett az autóra, kivéve a zenét, Vance Joy Riptide című száma halkan szólt, amit mostanában nagy élvezettel hallgattam megállás nélkül, mert erre a nyárra emlékeztet. Az ablaknak döntöttem a fejem, és így figyeltem a várost, közben Aurora édes éneklését hallgattam, aztán Felixre néztem, aki pislogás nélkül bámult.

– Mi az? – kérdeztem mosolyogva.

– Mi lenne? – kérdezett vissza Felix.

– Van valami az arcomon?

– Nincs – rázta fejét. – Vagyis a gyönyörű mosolyodon kívül nincs semmi az arcodon.

– Akkor miért nézel így? – pislogtam érdeklődve.

– Mindig így nézlek – nevetett fel, majd egy pillanatra kinézett az ablakon, aztán megint felém fordult. – Csak néha azért hihetetlen, hogy a barátnőmnek nevezhetlek.

– Miért?

– Luna, meg sem érdemellek – mondta egy fél mosollyal.

– Ezt meg sem hallottam – néztem rá nagy szemekkel. Mi az, hogy meg sem érdemel? Nagyon is megérdemel.