Moszkva [Befejezett]

1. A tábor

  Arra ébredtem, hogy valaki rázogat. Szürke hajú barátnőm ébresztgetett, s közben hatalmas vigyorral az arcán közölte, hogy megérkeztünk. Kábán kinéztem a repülő ablakán: egyre lejjebb ereszkedtünk.
  A repülőt izgatott csacsogás töltötte be: az egész gépen csak mi voltunk, akik részt vettek a cserediákprogramon.
  Miután leszálltunk a gépről, egy pillanatra meg kellett állnom, hogy ne imbolyogjak, amiért hirtelen ismét szilárd talaj került a lábam alá.

  Fél órával ezután már két busszal száguldottunk a tábor felé, ahol egy pár napos felkészülésben részesülünk.
  Mikor elindultunk otthonról, harminckét fok volt, de mostanra mindannyian megbántuk, hogy a rövidnadrág-ujjatlan párosítás mellett döntöttünk, ugyanis itt, Stockholm mellett, ahol augusztus közepe ellenére állandóan tizennégy fok volt, majd' megfagytunk.
  Úgy rohantunk a buszhoz, mintha kergetnének minket, a csomagokat csak ledobtuk a beöltözött sofőrök mellé, akik bepakolták a fehér járműbe, mi pedig felspuriztunk a jő melegbe.
  Levágtam magam az egyik, ablak melletti székre, s foglaltam a helyet barátnőmnek, aki nem sokkal később meg is érkezett.
  Ahogy suhant a busz, néztem a fel-felbukkanó, majd eltűnő fényeket, erdőket, s a Holdat. Szerettem az éjszakát, a sötétet: titkokról, és borzalmakról árulkodik, amit úgy érzem, tudnom kell. De, mint mindig, most is csak ültem, és bámultam a rohanó sötétségben visszatükröződő énemet.
  Már majdnem megint elaludtam, mikor a busz lassítani kezdett, s megálltunk egy magas, stockholmi épület parkolójában.
  Jenkával bölcsen megvártuk, amíg mindenki leszáll, a sofőrök pedig kipakolták a cuccainkat, csak azután szálltunk le, hogy ne kelljen fagyoskodnunk.
  Két, teletömött óriásbőröndöt ragadtam meg, amiket magam után húztam, egy nagy sporttáskát a vállamra kanyarítottam - majdnem el is rántott - másik kezemmel pedig a törzsemhez szorítottam egy negyedik táskát több kéz hiánya végett.
  Bebicegtem a szállóba, majd miután kiosztották a szobákat, Jenkával már suhantunk is fel a lifttel a jó meleg, puha ágy reményében.

  Nagyot sóhajtva dőltem le a párnák közé, s úgy, ahogy voltam: rövidnadrágban, ujjatlanban, lerúgott strandpapucsokkal, a csomagok között aludtam el.

  Másnap - illetve még aznap, mert éjfél után érkeztünk meg - arra ébredtem, reggel nyolckor, hogy kopogtatnak, mert ideje felkelni, ugyanis így lemaradunk a reggeliről, s én egy pillanat erejéig elgondolkoztam, hogy jó ötlet volt-e eljönni, de végül arra jutottam, hogy pár napnyi koránkelés nem árt meg, majd a fogadócsaládnál alszom egész nap.
  Viszont az pozitív volt a reggelben, hogy Jenka nem ébredt fel, nekem egy ördögi terv fogant meg gonosz elmémben.
  A következő pillanatban nekiiramodtam, s nagy lendületet véve, barátnőmre vetődtem, ő pedig hangos nyögéssel adta tudtomra nemtetszését.
 - Ha egyszer leszállsz rólam - szűrődött ki egy fenyegető hang a párnák közül. - Esküszöm, darabokra szedlek.
  Mivel tudtam, be fogja tartani ígéretét, körbekémleltem a szobában, s megkerestem a sporttáskámat, amit nemrég még magamhoz öleltem alvótárs gyanánt, s amiről tudtam, hogy magában rejt pár nadrágot, pólót, s reményeim szerint fehérneműket is.
  Magamban elszámoltam háromig, háromra felpattantam, s mint az őrült rohanni kezdtem a fürdő fel, útközben pedig felkaptam a táskát, s úgy visítottam, mint egy eszelős.
  Természetesen Jenka is résen volt: amint eltűntem róla, ő is felugrott, s utánam iramodott. Szerencsére még sikerült előtte becsuknom magam után a fürdő ajtaját.

  Háromnegyed órával az incidens után, már egymás mellett álltunk a liftben nevetve, s lefelé suhantunk reggelizni.
  A lift tükrében néztem magunkat. Hihetetlen volt, hogy ott vagyunk Stockholmban, olyan messze a hazánktól, Prágától.
  Messze voltunk talán, de nem tűnt fel, nem változott semmi. Ugyanúgy kiengedtem piros hajamat, ujjaimon ott csillogtak az ezüst gyűrűk, s ugyanazt a szakadt, fekete nadrágot viseltem, ugyanazzal a fehér, alul csomózott blúzzal és sötét, deszkás cipővel. Jenka is a megszokott stílusát hozta: fekete, magas sarkú csizmát viselt, kék farmert és élénk kék, laza ujjatlant.

  Reggeli után az összes cserediák a kiürült ebédlőben foglalt helyet a program szervezőivel szemben.
 - Üdvözlök mindenkit az idei cserediák programunkon, örülök, hogy ennyien összegyűltünk - mosolygott a fiatal, borostás férfi. - Az elkövetkezendő rövid időben csoportokra osztva fogtok felkészülni arra, ami vár rátok az következő egy évben. A csoportok ország szerint fognak létrejönni: abba a csoportba menjetek, ahol az évet fogjátok tölteni.
  Jenkával összekulcsoltuk ujjainkat, hogy a kavalkádban ne veszítsük el egymást, így kezdtünk furakodni a nagy, "Oroszország" feliratot tartó nő felé.