Moszkva [Befejezett]

33. Skype

//Hétvégén lent voltam erdőnknél, ahol nincsen net, így írni sem tudtam, így kihasználtam a lehetőséget, kiültem a gépemmel a fák közé, és jó sokat sikerült alkotnom készülő könyvembe, aminek kifejezetten örültem. Na, de itthon vagyok, és indul is a Moszkva 33. fejezete, jó szórakozást, kommenteknek továbbra is nagyon örülnék :) //

  Mivel Kostja otthonosabban mozgott Moszkván, ő vittel el a gépemet egy szakemberhez, hogy megnézze, mi is történt a fájlokkal - nem volt már választásunk, miután nem sikerült bekapcsolni. Addig én Jekatyerinát vigasztaltam, aki keserves zokogás közepette kért bocsánatot vagy százszor. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, nem haragszom rá - ...annyira. De ezt nem tettem hozzá, csak gondolatban - , de máskor legyen óvatosabb, mire csak bólogatott, és megölelte a derekamat.

  Szombat lévén nem siettünk sehova, és nem is öltözünk fel - kivéve Kostját ugye. Épp a nyitott hűtő előtt álltam, s azon gondolkoztam, mit együnk reggelire, mikor Kostja visszaért. Kikaptam a felvágottakat, a vajat, és ledobtam a kenyeret az asztalra egy kupac tányér mellé, s már ott is álltam a fiú mellett, aki üres kézzel tért vissza.

 - Na? Hol van? - kapkodtam a fejem, mintha csak eldugta volna.

 - Azt mondta a fickó, hogy helyre tudja hozni, de nem egy nap lesz - nézett rám bocsánatkérően. Tudta, hogy azon szoktam beszélgetni a csehekkel, így gyorsan hozzátette: - Ha gondolod, az én laptopomon bejelentkezhetsz Skype-ra.

  Csak bólintottam, majd együtt visszabaktattunk a konyhába, ahol vörös loboncú szobatársam már pakolta szét a tányérokat, szeletelt kenyeret osztott mindhármunknak, kinyitotta a vajat, pakolt poharakat is az asztalra, s nekem egy pillanatra átfutott az agyamon egy borzalmas gondolat. Illetve nem a gondolat volt borzalmas, hanem az, hogy ez eszembe jutott.

  Ahogy figyeltem a kislányt, s éreztem, hogy Kostja mellkasa a vállamhoz ér, úgy áll meg, együtt figyeltük a kis törpét. Tudatosult bennem, hogy hárman vagyunk egy egész héten, nekünk kell Jekatyerinára vigyáznunk, segíteni neki az iskolai dolgaival, meg igazából... Olyanok leszünk, mint egy család... Nem!

  Milka, marhára gyorsan felejts ezt el, térj észhez! Te egy tizenhét éves diáklány vagy, egy cserediákprogramon, már alapból megszeged a szabályt azzal, amit Kostjával műveltek, és egyébként is, honnan a fészkes fenéből, és miért jutott ez eszedbe? Kostjával alig huszonnégy órája vagy csak együtt - már, ha ezt annak lehet nevezni! Ébredj fel, barom!

  Megráztam a fejem, és odasiettem Jekatyerinához, hogy segítsek neki.

  Egész nap játszottunk, bolondoztunk, én pedig átkoztam magam, amiért nem tudtam kiűzni a fejemből a reggeli gondolatot. Mikor már elviselhetetlen volt, hogy Kostja minden egyes titkos érintésénél visszakúszott agyamba a bűnös felvetés, megkértem a fiút, hogy hadd jelentkezzek be skype-olni a gépén. Ő csak bólintott, s én rohantam el onnan.

  Nem volt sem jelszóval védve, sem nehéz megtalálni a keresett alkalmazást. Azért az tíz percbe azért beletelt, mire kisilabizáltam, melyik cirill-felírat mit jelent, s ki tudtam jelentkezni, majd a saját profilommal vissza.

  Öt üzenet. Egy a nővéremtől, egy a bátyámtól, kettő anyámtól és még egy az iskolai barátnőmtől. Igazság szerint mind ugyanazt tartalmazta, hogy mennyire hiányzom nekik, és hogy remélik, jól vagyok. Csak bátyám írt egy hosszabb levelet arról, hogy van egy lány, aki nagyon tetszik neki. Miroslavval ikrek voltunk, de mindig az orrom alá dörgölte, hogy ő az idősebb. Kapcsolatunkra pedig iszonyatosan büszke voltam, illetve mindketten azok voltunk, hiszen mindent elmondtunk egymásnak azonnal, mikor történt. Igen. Izaiah esetét is elmeséltem neki azonnal, de megígértettem vele, hogy nem szól senkinek, csak majd akkor, ha én úgy látom, most már muszáj valakinek beleavatkoznia. És ő tartotta a szavát. Őriztük egymás titkait, és egyet sem fecsegtünk el soha senkinek. Így nem lepődtem meg azon, hogy egy lányról ír nekem. A meglepetést az okozta, hogy egy lányról ír. Ugyanis Miroslav egy köztudott szoknyapecér volt, minden héten újabb és újabb csajt fektetett meg, volt hogy gyakrabban is váltogatta az ágypartnereit. Mivel velem ezt nem tehette meg - fúj! - nem nagyon izgattak az összetört szívek, hiszen a lányoknak is lehetne annyi eszük, hogy ne omoljanak a karjaiba, mikor pontosan tudják, hogy milyen. Ha ennek ellenére összefekszenek vele, az már nem az én problémám.

  Olyan hosszan ecsetelte az üzenetben bátyám, hogy milyen is a lány, és mennyire megbabonázta, hogy muszáj volt felhívnom, mert éreztem, ez valami egészen más. Nem az, mint mikor vágyik valakire.

  Kicsöngött.

  Nem sokkal később Miroslav fogadta is a hívást. Még mindig olyan szőke, kócos haja volt, mint mikor eljöttem, szürke szeme ugyanolyan huncutul csillogott, ajkait a szokásos "bevágódok nálad" mosolyra húzta. Igen, az ikrem volt, de ilyen arcot nekem is szokott vágni, mikor azt próbálja megmagyarázni, miért jön be minden csajnak. Annyira megörültem, hogy látom, és kíváncsi voltam mindenre, hogy köszönés nélkül lerohantam, hogy mi van vele.

 - Mi történt a nagy nőcsábász-Miroslavval? - Nagyon furcsa volt csehül beszélni, már nagyon régen használtam az anyanyelvemet, s erre csak most döbbentem rá. - Belehabarodtunk egy lányba? - vigyorogtam.

 - Ne űzz gúnyt belőlem, Milka - szólt rám fenyegetően, s én próbáltam visszafojtani a nemevésemet. - Ő tényleg más...

 - Nehogy elkezd nekem itt, hogyan néz ki, mert azt már olvastam. - Megköszörültem a torkomat, és elkezdtem utánozni Miro hangját. - A szeme olyan kék, mint a parki szökőkút vize, és úgy csillog, mint a beledobott pénzérmék - végül nem bírtam tovább, és kitört belőlem a röhögés.

  Még egy ideig beszélgettünk, igyekeztem komoly maradni, és megfejteni, hogyan is nőhetett be ennek a nagyra nőtt gyereknek a feje lágya. Legalábbis elkezdődött a "folyamat".

(Kostja szemszöge)

  Mikor már Katyusa lefeküdt, és ezúttal Milka is hamar elvonult azzal a határozott céllal, hogy most a saját ágyában alszik, én is lezuhanyoztam, de még lefekvés előtt leültem a gép elé. Miután körbejártam a közösségi oldalakat, épp kapcsoltam volna ki a laptopot, mikor villogni kezdett a Skype, méghozzá egy ismeretlen nevet jelzett ki. Na, ez ki az isten, és miért hívogat este tízkor?

  Nem is ismerek egy srácot sem, akit így hívnak, de azért tudni akarom, ő honnan ismer, így fogadtam egy bizonyos Izaiah hívását.