chapter 20

2.1K 248 22
                                    

Először is azzal kezdeném, hogy mióta felraktam az előző fejezetet..., nem viccelek, rengetegen kezdtétek el olvasni és vissza is jeleztetek valami pozitívat... és ez.. szóval... ISZONYATOSAN JÓL ESIK NEKEM😻😺💘

de nem is akarom itt húzni az időt😉

Nagyon széjpen köszönöm nektek!!💗💋

Imád titeket ; 

Bogszisza💕

Féltem, nagyon is! Ha nem hordtam el azóta magamat mindenféle idiótának vagy százszor, akkor... Fogalmam sincs, hogy fejezhetném be ezt a mondatot. Nem jár rendesen az agyam, szerintem a levegő túlzott tisztasága miatt megzavarodhatott a fejem. Hiszen, aki a nagyvároshoz szokott...

Ránézem az órámra, négy óra. Kezdett már az erdő is veszteni a fénytartalmából, a fák közt egyre kevésbé szűrődött be a fény. Nem mintha baj lenne!

Egy távolban visszhangzó farkasüvöltés süvített bele, a széltől enyhén porosra kavart levegőbe, mire megdermedve kapkodni kezdtem a fejem, körbe-körbe, mivel nem lehetett megállapítani, hogy merről jöhet a hang, illetve, ami még fontosabb, mennyire van közel.

Nem félek! Ha Derek is itt lenne, talán még nekem kéne nyugtatgatnom, hogy ne parázzon, nem esznek meg minket a kis, szürke kutyusok. Hahh, na jó! Ezt még én se gondolhatom komolyan!

Derek nem nyuszi! Minden más, de félős nem!

Tovább mentem kutatva a híres folyó után, de semmi. Hogyan is lehet az, hogy ennyire nincs mázlim?!

Mintha azzal, hogy Derekkel szétváltak volna útjaink, magával vitte volna az összes szerencsémet is... Ez annyira,.... felbosszantó!

Nem kell nekem senki sem, ahhoz hogy boldoguljak, főleg nem egy koronás bunkó!

Úgy felhúztam magam ezen, hogy a duzzogásomtól nem láttam rendesen az utat, s sikeresen eltaknyoltam egy jó vaskos, kitüremkedő gyökérben, amit valószínűleg még a vakok is észrevettek volna, de én! Én persze, hogy nem! Kezd lenni abban valami, hogy Derekkel a mákom is elslisszant.

- Ez miattad van! Ezt nem hiszem el! Minek kellett neked ebbe a hülye erdőbe szökdösnöd az éjszaka közepén?! - kiáltottam fel hevesen, idegbeteg módon.

Nagyszerű, ééés már megint magamban beszélek! Derek megmondta.

De miért kell, hogy mindig annak a hülye bájgúnárnak legyen igaza, s hogy folyton-folyvást eszembe jusson?! Mássz ki a fejemből!

Alig, hogy nagy nehezen feltápázkodtam, s a tenyereimet egymásnak csapdosva leráztam a bőrömbe nyomódott gallydarabokat, majd a fenekemet is leporoltam, furcsa állati hangokra lettem figyelmes, és nem is olyan messze tőlem. A szerte a földön szétterülő fakorhadékok és levelek, ritmusszerű tördelése szűrődött el hozzám.

A szívem a torkomba ugrott és ott folytatta idegesítő lüktetését. Elöntötte az agyamat az adrenalin és nem tudva az úticélt, rohanni kezdtem, de azon a szerencsétlen módon, amikor próbálkozok halkan, alig a földhöz érve futni, szinte lábujjhegyen. Így nézhet ki egy csapat boltkóros csaj, amikor megtudják, hogy leértékelés van a kedvenc boltjukban és idegesítő kopogással, tipegnek végig az utcán egészen a bejáratig, de nem úgy, mint a normális emberek, hanem mint azok a tipikus guccis szőkék, kígyószerűen tekeregve csípőjükkel, mert már rutinból próbálják csökkenteni a becsapódásuk súlyát, nehogy a méregdrága topánkájuk sarja kitörjön a nagy sietségben.

A legközelebbi fáig bukdácsoltam így el, ami alkalmasnak tűnt a megmászásra. Nagyon régen másztam utoljára fára, még a nagyapámnál a "nagy diófára".

Szörnyen béna vagyok ebben is, mint a legtöbb sportban. Az igazi, megerőltető sportokban.

Hallatszott, ahogy egyre közelebb és közelebb csaholnak a már kikövetkeztethető, farkasok.

Bassus Jade! Ezek igazi farkasok! Imádom a farkasokat, régen mániám volt szinte órákig ácsorogni az állatkertben a farkasok kifutója előtt, és egyfolytában alfák voltak a háttérképeimen a telefonon, de így élőben.

Ez már nem játék, nem én fizettem azért, hogy állatokat nézegessek, úgy hogy egy szép nagy és villanypásztorral ellátott kerítés van köztem és köztük.

Belekapaszkodtam a vaskos fa bordázottságába és elkezdtem felhúzni magam. 

Jade, bármennyire is nincs az ínyedre, fel kell húznod a fenekedet! Erőltesd már meg az izmaidat, van neked! Hogy csinálná Derek? Felugrálna könnyedén, nem? Mi lenne ha ezt látná, ahogy itt nyúlsz-málsz? Undorító! Ne legyél már ekkora balfasz!

Úgy felbosszantottam magam, hogy sikerült, nagy nehezen, felkecmeregnem. Elöntött a büszkeség és hirtelen azt kívántam, bárcsak látta volna ezt Derek, és most ámuldozhatna, milyen "macskanő képességekkel" vagyok megáldva. Amikor el vagyok ragadtatva, képes vagyok az erős túlzásokra...

A nyúzottan kullogó farkaskutyák alám értek. Megfagyott bennem a vér és elfojtottam a lélegzetem. Halkan egyre feljebb és feljebb kapaszkodtam, nehogy megérezzenek és meglássanak.

A kezemet legalább ezer helyen lehorzsoltam, ahogy majom szerűen, felkúsztam, még így se a fa legtetejére. A farkasok alattam egyre többen gyülekeztek, ahogy számoltam már öten voltak.

Szoborrá dermedve vártam és figyeltem. Nem is tudtam másr csinálni.

Elmondhatatlanul féltem, minegy egyes szőrszálam az égnek állt, s belül egyfolytában azt mantráztam, hogy tűnjenek már el alólam ezek a dögök!

Egyszeriben megutáltam, az eddig kedvenc állatom címet betöltő élőlényeket és minden porcikám ellenkezett e gondolat ellen, hogy itt és most élőben figyelhessem meg őket.

A farkasok nyugodtan letelepedtek a fa körül, rajtam pedig az az érzés uralkodott el, mint amikor a nyakam köré tekernek egy kötelet és egyre csak húzzák.

Jó erősen kitámasztottam magam, nehogy leessek, s amennyire tellett a helyzettől, kényelembe helyeztem magam, mert sanszossá vált, hogy egy darabig még egyhelyben leszek.

Mr SurvivorWhere stories live. Discover now