My Stepsister ❣ hemmings •Befejezett•

3.

TORI

- Ments meg! – esett be az ajtómon a barna bőrű fiú.

Ennyire híres lett a szobám? Először a szőke, most meg ő! Ennyi erővel nyitva hagyhatnám, miközben vetkőzök! Na, jó... Azt azért nem tenném, semmilyen esetben.

- Pisilned kell? – húzom fel a szemöldököm. – Két ajtóval arrébb.

- Nem – húzza meg a nyakát. – Nem kell pisilnem.

- Akkor meg a mi a fenét keresel itt? – dobom felé a kezemben lévő ruhadarabokat.

- Te neked – böki felém mutatóujját. – Elviselhetetlen nővéred van – mutat lefelé.

- Mostoha nővér – javítom ki.

- Hogy, hogy tudsz vele együtt lenni ebben a lakásban? Mióta is laktok együtt? – helyezkedik el az asztalomon.

- Nyugodtan vedd magad kényelembe – nézek rá. – Több mint 3 hónapja lakok itt.

- Nekem 3 perc is sok volt! – az asztalom végén megpillantja az egyik melltartómat, amit sikerült oda dobnom.

Oda nyúl érte, majd megszólal:

- Ez a tiéd? Remélem, most sincs rajtad – kacsint rám és a nyaka köré rakja a darabot.

- Add vissza, te faszkalap – ugrok neki, kezeivel lefogja az enyémet, a kirohanásomnak semmi értelme.

- Nem sokan hívnak így, Calum néven ismertebb vagyok – háttal maga felé fordít, azzal oda is húz.

- Mindenkinek szüksége van becenévre – nyelek egy nagyot. – Most te is kaptál egyet.

A közelsége rettentően furcsa volt. 12 éven át magán tanulóként itthon, vagy akár a külön tanárom házában töltöttem el. Ha találkoztam is valakivel csak méterekről.

Nekem ez az egész helyzet furcsa.

- És neked mi a beceneved?

- A barlang lakója – nevetek fel, amint kimondom.

- Ez rosszabb, mint az enyém – válla, amin a fejem pihen, megrázkódik.

- Lehet, de mindkettőnek van értelme – mosolyodom el.

- Miért lennél egy barlanglakó? – enged el. – Nem az őskorban lakunk.

- Ez – mutatok a szobámra. – az én barlangom. Csoda, ha havonta elhagyom ötnél többször.

- Miért kuksolsz bent egész nap? – húzza fel sötét szemöldökeit.

- Rend nem lesz magától, ahogyan a történet se íródik meg – mutatok a gép felé.

- Milyen történet? – a gépet felnyitva a kódot kérő kockával szembesül. – Ne már!

Kisgyerekes nyüszítésén felnevettem.

- Hidd el – fogom meg a laptop tetejét. – Jobb, ha nem olvasod el.

- Biztos jó! – próbál egy mosolyt erőltetni magára. – Igaz, eddig egyetlen egy könyvet se olvastam, de biztos jó!

- Vagy nem, szóval örülnék, ha nem olvasnád el – csaptam be a gép tetejét.

- De, akkor minek csinálod, ha senki se nézheti meg? – húzza el a száját.

- Van, aki elolvassa, de nem olyanok, akiket ismerek – rántom meg a vállam. – Nem szeretem, ha olyan ember olvassa, akit személyesen ismerek.

- Ez idiótaság – tárja ki a kezeit. – Már bocsi, de gondolj bele abba, hogy akkor ma hány zenész, nem lenne, ott ahol van. Mert nem szeretné, hogy meghallgassák.

- Senki se mondta, hogy igazam van – ülök le az ágyra. – Ez csak az én véleményem. Mindenkinek más.

- Megértelek – ül le mellém. – Amikor a fiúkkal felraktuk az első videót Youtubera, minden módszert megkerestem, hogy anyáék ne tudjanak felmenni, ami sikerült is.

- Csak? – nézek rá.

- Csak átmentek máshová, és ott megnézték Michael szüleivel – vakarja meg a tarkóját.

- Azt megszívtátok – teszem keresztbe a kezeim. – A gépemet senki sem tudja feltörni.

- De azért valaki még is olvassa.

- Ja, barátnőm Londonból – rázom meg a fejem. – Elküldöm neki.

- És nekem miért nem mutatod meg? – a száját lebiggyesztette, így mutatott magára.

- Anyumnak se mutatom meg, akkor miért neked?

- És miért a londoni csajnak? – kérdez vissza.

- Barátnők vagyunk.

- Mi is lehetünk barátnők! – áll fel. – Vagy, inkább haverok.

- Felejtsd el. Szobalánynak néztél - nevetek fel.

- Ki gondolta volna, hogy ebben a családban van normális ember is?

- Köcsög – bokszolok bele vállába...

Érdektelen vég, tudom :D De sehogy máshogy nem tudtam befejezni, majd máskor :D amúgy meg... írtam egy 600 szavas párbeszédet... mert, hogy kb. csak az van benne :'D De ilyenek velem is naponta megtörténnek, csak barátnőmmel :D

Na de, még mindig érdemes folytatni ezt?