dvadeset i tri

2K 188 18
                                    

Nem mertem elaludni. 

Merthogy utálom a horrort, és ha utálom, akkor félek tőle, ha pedig félek tőle, akkor nem tudok este csillámpónikra, meg Fifi virágoskertjére gondolni, hanem végig arra, hogy a sötétben elém ugrik valami ijesztő lény, én pedig megdöglök.

Nagyjából.

- Mit forgolódsz már?- Zack halkan nevetett, és felkönyökölt, hogy a szerencsétlenkedéseimet nézze a sötétben. 

- Rám fog ugrani valami- suttogtam rémülten, és olyan közel préseltem magam hozzá, amilyen közel csak tudtam.

- Dehogy fog- visszafeküdt mellém, és két kézzel magához ölelt, én pedig kezdtem magam biztonságban érezni.- Itt vagyok, nyugi.

Nem is tudom, meddig feküdtünk így összeakadva, de egyszer csak valami kattanást hallottam az ágy alól. Okéé, kissé paranoiás lettem nagy hirtelen.

- Ez mi volt?- suttogtam, és még jobban magamhoz húztam Zack-et, aki szerintem már félig aludt.

- Micsoda?- dörmögte rekedten, és akkor megint hallottam a kattanást.

- Ez.

- Mi az az 'ez'?

- Hát ez. Nem hallod?- feljebb ültem, és odanyúltam az éjjeliszekrényhez, hogy felkapcsoljam a villanyt. A hirtelen fényben aztán Zack hunyorítva rám nézett, és mormogva maga mellé húzott, meztelen felsőteste meleget sugárzott, én pedig a hideg lábujjaimat is a lábához nyomtam a takaró alatt. A lámpafényben már nem féltem annyira, hogy valami kinyúl az ágy alól, és rám veti magát, így egy idő után már az alvás keskeny határán tipegtem, amikor Zack átnyúlt fölöttem, és egy kattanást követően megszűnt a fényesség. Ösztönösen felszisszentem, de Zack csak egy puszit nyomott a homlokomra, és erősen magához ölelt.

Mondanám, hogy nincs jobb dolog annál, hogy az ember a szerelme karjában alszik el, de az a helyzet, hogy van. Mikor úgy is ébred fel. ☺

- Jó reggelt- mikor kinyitottam a szememet, legelőször Zack rekedt hangját hallottam meg, szóval elmosolyodva a mellkasához bújtam.- Megettek a szörnyek?

- Nem tudom- ásítottam, és a hátamra fordulva kinyújtóztattam a karomat, mire feltűrődött a pólóm (pontosabban Zack-é), és kilátszott egy kis szelet a hasamból, mire Zack hosszú ujjaival megkopogtatta csupasz bőröm, én pedig felnevettem.- Naa.

- Mit kérsz reggelire?- megragadta a derekam, és mosolyogva magához húzott, hogy egy puszit nyomjon az arcomra.

- Korrektort és szempillaspirált- dünnyögtem, és nyöszörögve felültem az ágyban. A hajam körülbelül megegyezett egy gólyafészekkel, a szemeim szerintem iszonyatosan be voltak dagadva, ráadásul a fekete bugyim sem volt éppen a legelőnyösebb, ugyanis ahogy a barátom pólója a combomra lógott, olyan volt, mintha nem viseltem volna semmit.

- Minek?- kérdezte ártatlanul Zack, én meg hitetlenül felé fordultam.- Gyönyörű vagy.

Boldogan elmosolyodtam, és hátranyúlva összeborzoltam a haját, aztán felálltam, hogy lemenjek a földszintre. Az ágy recsegését hallottam, aztán Zack-et, amint hátulról elkapja a derekam. Felnevettem, ő pedig előre döntve a fejét, belepuszilt a nyakamba.

Nagy nehezen lejöttünk a lépcsőn, Zack pedig fél kézzel felemelt a derekamnál fogva, mikor egy női hang köhintett az előszobából. Én megdermedtem a barátom kezében, és körülbelül ugyanakkor néztünk a hang irányába. Leléptem a földre, és döbbenten figyeltem a sötét hajú lányt, aki szemöldökét felvonva elmosolyodott. 

- Jane- Zack is elmosolyodott, és egy szál boxerban odalépett a karcsú lányhoz, aki felnevetve átölelte, és egy pillanatra becsukta a szemeit.- Te...?

- Jó rég nem voltam már itthon- eltolta magától a barátomat és szeretetteljesen végig mérte. Igen, én eközben úgy álltam ott, mint egy gyökér fa.- Hatalmas lettél, Öcsi.

- A számból vetted ki a szót- Zack nevetve a hajába túrt, és beharapta piercinges száját.- Gyönyörű vagy. Mondjuk, sosem voltál csúnya, de érted...

- Persze, értem- a lány nevetve meglökte a karját, mire vállig érő sötét haja az arcához ütődött. Vékony anyagú virágos ruhát viselt, hozzá telitalpú szandállal, mögötte pedig, a bejárati ajtónál egy hatalmas krémszínű bőrönd állt. A tekintete rám siklott, majd kedvesen elmosolyodott, én pedig viszonoztam a mosolyát. Legszívesebben elsüllyedtem volna, mert ő olyan tökéletesen nézett ki, én pedig olyan voltam, mint a mosott fos.- Bemutatnál végre minket?

- Ja, aha- Zack vigyorogva mellém lépett, és a derekamnál fogva magához húzott.- Jane, ő itt a barátnőm, Beth. Beth, ő itt a nővérem, Jane.

Ösztönösen kezet nyújtottam, Jane pedig mosolyogva megrázta.

- Nagyon örülök.

- Szintúgy.

- Na- összecsapta a kezeit, és szemrehányóan Zack-re nézett.- Felöltöznél, kérlek?

- Jó, hogy újra itthon vagy- forgatta a szemeit, majd egy gyors puszit követően, amit a halántékomra nyomott, eltűnt az emeleten, én pedig nevetve nyugtáztam, hogy még érzem a piercingje hidegségét a bőrömön.

- Végre, hogy elment- Jane izgatottan megfogta a karom, és bevezetett a konyhába.

Leültünk az ebédlőasztalhoz, ő pedig felkönyökölt rá, kék tekintete pedig döbbenetesen hasonlított az öccséére. Jane elém csúsztatott egy csokis müzliszeletet, én pedig hálásan rámosolyogtam. Ő maga is kibontott egyet, aztán félrerakta a táskáját, és rám nézett.

- Hogy őszinte legyek, sosem találkoztam még Zack barátnőivel- kezdte, én pedig beleharaptam a müzlimbe.- Egyikőjük sem volt szimpi. De te... Olyan édes vagy.

- Köszönöm- újabbat haraptam, és a fülem mögé kotortam a hajamat.- Már vagy három hónapja vagyunk együtt, de egyetlenszer sem említette, hogy lenne egy nővére.

- Gondoltam, hogy nem dicsekszik velem- összegyűrte a papírt, és az asztallapon görgette.

- Szóval te most egyetemre jársz?- kérdeztem, mivel másra nem tudtam gondolni.

- Igen- Jane bólintott, és hunyorogva végigmért.- Tetszel te nekem.

- Jane, nem lenne kellemes, ha ráhajtanál a barátnőmre- hirtelen Zack kopogtatta meg a vállát, aztán leült mellém, és csupasz lábamat szinte ösztönösen ráhúzta az immár nadrágos combjára.

- Fogd be- a nővére fejbe dobta a müzli csomagolópapírjával, Zack viszont elhajolt előle. 

Nem gondoltam volna, hogy valaha is a barátommal, meg a gyönyörű nővérével fogok beszélgetni reggel fél tízkor, nadrág nélkül. 

De történt már velem furább dolog is.

Mondjuk az, hogy egy baromba szerettem bele.

My heart says yes but my mother says noDonde viven las historias. Descúbrelo ahora