As Long As I Live | 1. /ÁTÍRÁS ALATT/

17.fejezet

Mikor felébredtem, már délután 3 óra körül járhatott. Az eső az ablakpárkányt csapkodta. Remek, akkor ma se csinálok semmit. Folyton csak azon az álmon járt az agyam. Olyan valósághű volt és mégis rossz érzés fogott el tőle. Vajon Nash és az öccse tényleg léteznek?
Gondolatmenetemet halk kopogás szakította félbe. Lassan kikúsztam az ágyból és kinyitottam az ajtót.

-Szia Taylor! -köszöntem meglepetten.

-Szia! Csak gondoltam hozok neked egy kis reggelit. Az egyik pékségben voltam, mikor eszembe jutottál. -tartotta felém az egyik süteményekkel teli zacskót.

-Uh köszönöm! Ez most jól fog esni. -beljebb invitáltam és leültünk mindketten az ágyra.

-Hogy vagy? Jó sokáig aludtál? -kérdezősködött.

-Most keltem fel egy 5 perce. -nevettem el magam. -Szóval ez így már inkább ebéd lesz. -mutattam a péksüteményekre.

-Én egy fél órája kelhettem fel. -nevetett, majd eldőlt az ágyon.

-Beviszel ma a kórházba? -tettem fel a kérdést.

-Ah... tudtam, hogy valamit elfelejtettem. -csapott a homlokára. -írt Cameron egy 10 perce, hogy menjek érte, mert nemsokára kiengedik. -pattant fel az ágyról és az ajtóhoz sietett.

-Várj meg! Megyek veled. -szóltam utána.

John fuvarozott minket újra. A kórház előtt gyorsan kipattantunk a kocsiból és már rohantunk is felfelé a kórterembe. Szerencsére még folyt egy utolsó vizsgálata, úgyhogy sikerült ideérnünk. Mindketten lihegve toppantunk be az ajtón.

-Cameron... h-hogy vagy? -kapkodtam a levegőt.

-Jah tesó... rohantunk. -itt megállt levegőt venni. -Mint az állat. -nyögte ki végül nehezen Tay.

-Nyugalom van gyerekek, minden oké. -röhögött ki minket majd felállt az ágyról és felkapta a pulcsiját az egyik székről. -Mehetünk vissza a hotelba. Még pár papírt el kell intézni, de aztán ennyi volt. -mosolygott.

-Akkor induljunk. -szólaltunk meg egyszerre Taylorral.

Cam csak nevetett megint egy jót rajtunk majd elindultunk utána a recepcióra. Elintézett minden papírt, ami beletelt egy órába is, aztán végre indulhattunk vissza. John a parkolóban várt minket. Beszálltunk mindannyian és indultunk is. 5 óra lett mire beléptünk a szobánkba. Cam rögtön a fürdő felé vette az irányt.

-Muszáj lezuhanyoznom. -sóhajtott és magára zárta az ajtót.

Még mindig elég fáradt voltam, így csak bedőltem arccal az ágyba. Hamar elnyomott az álom, csak annyira keltem fel egy pillanatra, hogy Cam betakar és befekszik mellém. Itt volt mellettem újra és ez volt a világon a legjobb érzés.
Két órát aludhattunk, mikor arra ébredtem, hogy Cameron simogatja az arcom. Kinyitottam a szemeim és egy mosolygós Cam arc volt előttem. Önkéntelenül elmosolyodtam. Közelebb húzódtam hozzá, és nyaka köré fontam a kezeim.

-Képzeld, nagyon furcsa álmom volt a kórházban. -kezdtem el mesélni.

-Na mi? -fürkészte szemeimet.

-Nagyon hosszú. -kuncogtam bele a mellkasába.

-Benne voltam? -kérdezte nevetve.

-Rólad szólt te dinnye. -bokszoltam a vállába.

-Hát akkor meséld már el. -erősködött tovább, így kénytelen voltam az egészet, töviről-hegyire elmesélni.

-Nem felejtettem el a randit. -szólt közbe. -Kezdj el készülődni. Nyolcra itt vagyok érted. -ugrott ki az ágyból és kiment az ajtón.