As Long As I Live | 1. /ÁTÍRÁS ALATT/

31.fejezet

Hevesen vert a szívem, már nem is tudtam igazán, hogy mit szeretnék. Mélyen Cameron szemébe néztem és lassan levettem a kezemet a kijelzőről. Először nem is mertem megnézni, csak mikor megláttam Cam arckifejezését kénytelen voltam én is ránézni.

-Sonja, ez két vonal ugye? -kérdezte lelkesen Cameron és csak egyre közelebbről nézte a tesztet. -Ez kettő, Hercegnő! -nevetett és a nyakamba borult.

Nem bírtam tovább, hirtelen minden kétségem és félelmem elszállt, ahogy megláttam Cameron boldog arckifejezését.

-Örülsz neki? -kérdeztem tőle széles vigyorral.

-Hogyne örülnék neki! El sem tudod képzelni mennyire. -kacagott.

-Azért ne éld bele magad annyira. -szomorodtam el egy kicsit. -A biztonságkedvéért el kéne menni orvoshoz.

-Elviszlek még ma! -mondta lelkesen.

-Cameron ez nem így megy. -nevettem el magamat. -Időpontot kell kérni. -nyúltam el az ágyon.

-Mindjárt jövök! -kiabálta és már itt se volt.

-Most meg hova mész? -ordítottam utána. -Cameron? -válaszul csak a bejárati ajtó hangos csapódása jött.

Nem is foglalkoztam vele, ráhagytam a dolgot. Csak feküdtem az ágyamon, aztán eszembe jutott, hogy pár holmimat bepakoljam egy dobozba. Lementem a konyhába Lizhez, hogy megkérdezzem merre vannak ilyen dobozok.

-Hova rohant így el Cameron? -nézett rám furán Liz.

-Én sem tudom. Egyszer csak fogta magát és elment. -vontam meg a vállamat. -Nem vesztünk össze, szerintem csak eszébe jutott valami. -nevettem.

-Értem. -mosolygott, majd folytatta a hagyma felvagdosását.

-Azt szerettem volna kérdezni, hogy ilyen dobozok merre vannak? Lassan elkezdem áthordani a cuccaimat az új házba. -sóhajtottam és leültem az egyik bárszékre.

-Olyan fura lesz, hogy megint elmész. Tudom, hogy nem leszel messze, de még szinte csak tegnap érkeztél meg. -törölte meg a szemét a vállába.

-Nekem is furcsa, hogy egy fiúval fogok egybe költözni, akit mintha tegnap ismertem volna meg. -nevettem fel.

-Cameron jófiú! Vigyázni fog rád és látom, hogy tiszta szívéből szeret téged. Becsüld meg, ritka az ilyen ember. -nézett a szemembe.

-Tudom! Én is szeretem őt. -mondtam, inkább már magamnak. -Szóval merre találom a dobozokat? -pattantam fel.

-A garázsban van pár. Nézd meg őket ott. -mutogatott a levegőbe.

Hamar meg is találtam, amit kerestem. Megfogtam kettő nagyot és felvittem őket a szobámba. Az egyikbe a fontosabb könyveket fogom pakolni, a másikba pár ruhát, képet, meg ágyneműhuzatot. Egy órácska alatt mindent bepakoltam amit szerettem volna, Cam azonban még sehol sem volt. Megnéztem a telefonomat és egy új üzenet volt rajta.

-Elintéztem neked egy időpontot hétfőre, 3 órára. Tíz perc és ott vagyok nálad Szerelmem. -írta Cameron.

-Nem hiszem el. Intézett egy időpontot nekem. -nevettem magamban.

Ledobtam a telefonomat az ágyra és elkezdtem levinni a dobozokat az előszobába. Mire az utolsó dobozt is levittem Cameron lépett be az ajtón.

-Már be is pakoltál? -nézett rám vigyorogva.

-Be bizony! -jelentettem ki. -Nem volt könnyű. -nevettem.

-Berakom a kocsiba és mehetünk. -nyitotta ki az ajtót és már kint is volt az egyik dobozzal.