As Long As I Live | 1. /ÁTÍRÁS ALATT/

30.fejezet

Hatalmas születésnapi bulit rendeztek nekem a srácok. Nagyon boldog voltam és persze a torta sem maradt el. Rengeteg ajándékot kaptam tőlük, nekem mégis inkább az volt a fontos, hogy ott voltak velem és együtt ünnepeltünk. Hajnal öt lehetett, mire ágyba kerültem. Hiába voltam iszonyatosan elfáradva, nem jött álom a szememre. Még fekve is olyan émelygés fogott el, hogy azt hittem leszédülök az ágyból, ha pedig becsuktam a szememet még rosszabb lett a helyzet. Nem akartam felébreszteni Cameront a folyamatos forgolódásommal és a szenvedésemmel, szóval felálltam és kitámolyogtam a fürdőbe. Nem ittam semmit, csak egy pohár pezsgőt, de annak a hatása már egy jó ideje elmúlt.
Leültem a földre és nekitámasztottam a hátamat a kádnak. Lehunytam a szememet és próbáltam lazítani.

-Sonja, te itt aludtál? -simogatta meg Cam az arcomat.

-Micsoda? Hol vagyok? -próbáltam kinyitni a szememet, de az erős fény miatt elég nehézre sikeredett.

-A fürdődben. Miért itt aludtál? -kérdezte nevetve Cam és felhúzott a földről.

-Rosszul voltam és kijöttem ide, de úgy néz ki bealudtam. -nevettem én is és megtapogattam a nyakamat. Remek, úgy néz ki elaludtam.

-Nem is ittál semmit. -nézett rám értetlenül Cam.

-Nem tudom miért, de mindegy is, már vége. -mosolyogtam rá, majd bedőltem az ágyba és egy nagyot nyújtóztam. -Mennyi az idő? -kérdeztem.

-Tíz óra múlt nem sokkal. Nem vagy éhes? -ült le mellém az ágy szélére.

-Borzalmasan. -nevettem.

-Mit szólnál, ha elmennénk a pékségbe? -csillant fel a szeme.

-Összekapom magamat és indulhatunk. -mondtam vidáman.

-Ez az! -csókolt meg Cam azzal ki is viharzott az ajtón.

Ahhoz képest, hogy a földön aludtam a fürdőben, egészen vidám voltam. Pedig nem voltam éppen a legfrissebb és még csak fürdeni se voltam. Na mindegy, majd reggelizés után.
Felkaptam egy tiszta fehérneműt, rá egy pólót és egy farmersortot. A hajamat kontyba fogtam és már indultam is le Cameron után az előszobába. Felvettük a cipőnket és kiléptünk a forróságba. Cam szokásosan kinyitotta nekem az ajtót én pedig bevágódtam az anyósülésre. Szerencsénkre nem voltak sokan a pékségben, így letudtunk ülni nyugodtan, hogy meg együk a reggelinket. Az egyik pincérlány nem hagyhatta ki a közös képet Cameronnal, viszont legnagyobb meglepetésemre nekem is rajta kellett lennem. Leadtuk a rendelésünket és ő szinte még el se ment, már hozta is a reggelinket.

-Szóval mi volt ez a rosszullét? -nézett mélyen a szemembe Cameron.

-Semmi. -válaszoltam röviden.

-Sonja! -szólt rám egy kicsit dühösen.

-Csak egy kicsit szédültem. Meg volt egy kis hányingerem, de inkább csak szédültem. -haraptam egy nagyot a vajas croissantba.

-Most már jól vagy? -kérdezte nyugtalanul.

-Persze, csak szükségem lesz majd egy délutáni alvásra. -nevettem. -Lehetőleg az ágyban.

-Az nem egy rossz ötlet. Én sem aludtam valami jól. -nézett ki az ablakon. -Francba! -állt fel idegesen az asztaltól.

-Mi az? -néztem utána ijedten. Nem értettem az egészet.

-Lesifotósok, már megint. Megyek kifizetem a számlát. -szaladt a pulthoz.

Túl fáradt voltam, hogy ilyenekkel foglalkozzak, szóval csak felálltam én is az asztaltól és lassan odasétáltam Cameronhoz. Megfogtam a kezét és mikor kifizette a reggelinket, szépen, lassan elindultunk az autóhoz. Mögöttünk villogtak a vakuk és jöttek a kérdések.
Beszálltunk a kocsiba és nagyot sóhajtottunk mindketten.