Let's Play Football, Girl

29.rész- Epilógus

-Semmi baja. Mostmár minden rendben lesz vele. Ma vizsgáltam meg. Nagyon szívesen. Viszhall'

Miután letettem a telefont, elnyúltam az ágyamon, és elkezdtem telefonozni. Megpróbálok nem arra gondolni, ami három hete történt. A szakítás nagyon megviselt, de próbáltam nem kimutatni. A munkába temettem magam.

Rengeteget beszéltem a válogatott többi tagjával. Nagyi a Bolognához igazolt,aminek nagyon örülök, Király pedig személyesen közölte,elhagyja a válogatottat. Nagyon szomorú voltam emiatt, de tiszteletben tartottam a döntését.

Laci nagyon kedves volt és hozott nekem egy görögdinnyét. Aztmondta két okból. Az első, hogy talán így elfelejtem Szalát (mondjuk nem tudom hogy a kettő hogy függ össze), a második hogy már négyet evett a héten, és rendesen hányingere van tőle.

A facebookon ezúttal is Ádám képeire bukkantam. Ibiza, Balatonsound...jól érzi magát nélkülem is. Fájt, hogy nincsen szüksége rám.

Éreztem hogy könnyek gyűlnek a szemembe, ezért ledobtam a telefont az ágyra és inkább lementem segíteni anyának elkészíteni az ebédet.

-Minden oké?-kérdezte.

-Nem igazán.

-Még mindig Ádám miatt?

-Aha.-sóhajtottam.

Anya csak a fejét csóválta.

-Csöngettek.-mondtam és indultam ajtót nyitni.

-Hagyd, majd én. Biztos a postás. Rendeltem apádnak ajándékot a szülinapjára, és már tegnap itt kellett volna lennie.

Megvontam a vállam és újra a kaja elkészítésének szenteltem minden figyelmem.

-Jónapot. Nikit keresem.- szólalt meg valaki az ajtóban.

Egyből felismertem a hangot, a kés is megállt a kezemben, amivel épp a répát akartam felszeletelni.

Az ajtóhoz sétáltam.

-Szia.-mondtam Ádámnak.

-Niki. Beszélhetünk?

-Nem.-vágtam rá.

-Kérlek. Fontos lenne.

Anya csak kapkodta a fejét kettőnk közt.

-Most magatokra hagylak.-közölte és visszament a konyhába.

-Légyszíves.-könyörgött.-Csak hallgass meg.

Sóhajtva intettem, hogy jöjjön be.
Betereltem a nappaliba, ahol leült a fotelbe én meg helyet foglaltam vele szemben.

-Nos?-kérdeztem.

-Bocsáss meg.-vágott egyből a közepébe.- Hülye voltam. Fogalmam sincs, hogy miért mondtam azt, amit. Rohadtul el voltam keseredve a meccs miatt. Meg amiatt is, hogy el foglak veszíteni. Azt hittem, nem lehetünk együtt ha vége az EB-nek.

-Ez így is lett. Nem vagyunk együtt.

-De...lehetnénk. Kérlek. Adj még egy esélyt.-könyörgött.

Látszott rajta, hogy komolyan gondolja. Szemeiben bánat és remény keveréke tükröződött.

-Nem lehet.-feleltem.-Én sem szeretnék távkapcsolatot. Ha együtt vagyok valakivel, azt fizikai valójában szeretném látni. Nem a Skype-on.

-Gondoltam erre.-bólintott.-Ezért is akarom feltenni a kérdést, hogy eljönnél-e velem Németországba.

-Mi? Hogy én...Németországba?