Let's Play Football, Girl

2/3.rész

-Mizu? Mesélj! Milyen Hoffenheim? És Ádám? Jól megvagytok? Mindent hallani akarok!-bombázott kérdésekkel.

-Nagyon szeretek Hoffenheimben élni. Kis település, de imádom. Tipikusan olyan hely, ahonnan az ember ki sem akar mozdulni. Pest után mondjuk kissé nehéz volt megszokni.

-Úúú, néztem róla képeket. Olyan bájos.

-Tényleg az.-mosolyogtam.

-És Ádám? Jól döntöttél?

-Nagyon jól megvagyunk, leírhatatlanul szeretem. És igen. Kétség sem fér hozzá, hogy jól döntöttem.

-Ennek örülök. Na és Balázs? Hogy fogadta, hogy Szalai mellett kötöttél ki?

-Örült neki, hogy boldognak lát minket.-bólintottam.

A hasam egyre jobban kavargott és a hányinger kerülgetett.

-Hanna, kaphatok egy pohár vizet?- kérdeztem.

-Persze.-mondta mosolyogva és lementünk a konyhába.

Amint megittam a vizet, máris jobb lett. Kevésbé éreztem magam rosszul.

-Kérsz sütit? Én csináltam.-kérdezte.

-Ha az a csokis, amit annyira jól el tudsz készíteni, akkor igen, ide vele.-vigyorogtam.

Hanna specialítása ez a süti. Senki sem tudja olyan jól elkészíteni mint ő.

Amint nekiálltunk egy-egy szeletnek, a hányinger visszatért. Nem csak hogy visszatért, de olyan erősen kerülgetett, hogy úgy éreztem, itt helyben kiadom magamból a kiadnivalót.

A vécé felé vettem az irányt, és éppen csakhogy elértem.

A hajamat megpróbáltam megmenteni és szerencsére sikerült is, így az nem lett csupa trutymó.

Hanna az ajtónak támaszkodva figyelte a jelenetet. Amikor végre sikerült felkelnem a vécé mellől kiöblítettem a számat egy adag szájvízzel, és a falnak dőltem.

-Ennyire rosszul sütök?-kérdezte Hanna ravasz mosollyal.

-Nem, nem csak...nem tudom mi van velem ez már a harmadik a héten. Kezd elegem lenni.

-Várjunk csak.-komolyodott el az arca.- Mióta van ez? Egy hete?

-Kettő.-helyesbítettem.- Biztos összeszedtem valami vírust. El kéne mennem a dokihoz.

-Biztos vagy benne hogy vírus? Nem lehet hogy...szóval...

Felvontam a szemöldököm. Ötletem sem volt, hogy miről beszél.

-Te meg Ádám. Nem volt olyan alkalom hogy nem védekeztetek vagy valami?-nyögte ki végül.

-Lehetetlen.-mondtam elsápadva.-Nem lehet. Az nem...

-Sosem tudhatod.-mondta.

-De nem volt olyan alkalom amikor ne...vagyis de. Egy.

-Az pont elég.-bólintott Hanna.

-De ez még nem biztos. Egyáltalán nem.

-Megyek, szerzek egy tesztet. Menjünk biztosra.-mondta Hanna.

-Megyek veled.

-Nem. Öt perc és jövök egy utcányira van a legközelebbi gyógyszertár. Ülj le a nappaliba, és próbálj megnyugodni.- hadarta, azzal kitrappolt az előszobába. Felkapta a cipőjét és mát el is sietett.

Lehuppantottam a fotelbe, arcomat a kezembe temettem. Mi van ha igaz? Ha terhes vagyok? Mit fogok csinálni? És a legfontosabb kérdés: Mit fog szólni Ádám? Ha emiatt elhagy, azt nem élném túl. Egyedül nem tudom ezt végigcsinálni.

Hanna villámgyorsan visszatért, és a kezembe nyomott három tesztet.

-Minek három?-kérdeztem.

-Biztosra megyünk.-válaszolta.

Bólintottam, majd a tesztekkel együtt bevonultam a fürdőszobába.

~~~

Szalai:

-Uraim. Sokat kell még dolgoznunk ezért a VB-ért. De higyjék el, megéri.-fordított Bianca.

-Elérzékenyültem.-közölte Laci teátrálisan.

A mellette ülő Stibi a szemét forgatva lökte vállon.

Storck hivatalosan berekesztette a megbeszélést, de még maradtunk, egymással beszélgettünk.

-Valaki tudja, hogy ki lesz az új kapusunk?-kérdezte Dzsudzsi.

-Állítólag Dibusz. De nem biztos.-feleltem.

-Úh, a Déncsike nagyon jól véd.-mondta Böde.

-Déncsike?-vonta fel a szemöldökét Gera.

-Aha. A múltkor azon versenyeztünk, hogy melyikünk tud gázabb becenevet adni a másiknak. Én nyertem. De milyen jó lenne már, ha jönne.

-Nagyon jófej. Hatalmas arc.-bólintott Nagyi.

-Jobbfej mint Dani?-kérdezte Kleini.

-Azért nem kell túlzásokba esni.-jelentette ki Böde.

-És Kleini? Úgy hallottam, becsajoztál.-vigyorogtam rá.

-Hogy hívják a Lady-t?-kérdezte Balázs.

-Petra.-mondta Laci.

Ahogy kimondta a nevet, annyira édes volt. Látszott rajta, hogy nagyon szereti ezt a lányt. Hirtelen kíváncsi lettem, vajon énis ilyen csodálattal beszélek-e Nikiről.

-És Szala? Ti jól megvagytok?-kérdezte Gera.

-Aha. Niki imádja Hoffenheimet. Az elején furcsa volt neki, hogy Pestről, ahol állandóan dugóban áll az ember, egy olyan helyre került ahol alig látni kocsit. De tetszik neki úgyhogy nincs baj.

A többiek mosolyogva nyugtázták, hogy a "Dokinénijük" jól van.

Még beszélgettünk kb. egy negyedórát, aztán hívtam Nikit, hogy végeztünk.

Amikor a felvette a telefont a hangja zaklatottnak tűnt, de állítása szerint minden rendben volt.

Megbeszéltük, hogy találkozunk az Üllői úton, onnan meg megyünk a szüleimhez, ahol ideiglenesen "lakunk".

Niki:

Az Üllőin vártam Ádámot a megbeszélt helyen. Két perc múlva már meg is érkezett. Beültünk a kocsiba és indulni készültünk.

-Várj.-tettem rá a kezem az övére, amikor indítani akarta az autót.

Ádám elengedte a slusszkulcsot. És rámnézett.

-Mondanom kell valamit.-folytattam.- De ígérd meg, hogy nem leszel dühös.

-Attól függ, hogy mi az.

Nagyot sóhajtottam, és kivettem a táskámból az egyik terhességi tesztet majd a kezébe nyomtam.

Egy darabig nem reagált semmit, majd fölnézett a kütyüről és egyenesen a szemembe nézett.

-Ezt...nem igazán értem.-válaszolta.

-Ádám...terhes vagyok.