A fekete kutya lánya

1./1.

Angelica a szobájában szedegette a maradék holmiját, amit még nem rakott el. A nap még a horizont mögött pihent, ezért lámpát gyújtott. Hiszen nem varázsolhatott az iskolán kívül. Miután kétszer is leellenőrizte, mindene meg van-e, egy nagy sóhaj kíséretében bezárta az utazóládáját. Tisztában volt vele, hogy tizenhárom éves létére nem fogja elbírni, éppen ezért inkább az ágyán hagyta, indulásra készen. Körülnézett a kis, rózsaszín szobában, így, szinte rögtön kiszúrta az üres kalitkát.

- Fene egye meg ezt a baglyot, hogy ilyen sokáig marad... - morogta az orra alatt, majd kinyitotta a szobája ajtaját, és kidugta a fejét a résen.

A folyosót sötétség borította, és csend. Egyedül a lépcső felől érkeztek kisebb-nagyobb zajok. Angelica kitárta az ajtót, majd megindult a lépcső irányába. Learaszolt a fokokon, és átvágott az előszobán, egyenesen a konyhába. Már akkor tudta, ki van ott, és mit csinál, mikor elindult. Nem tévedett sokat.

Nevelőapja, Remus Lupin éppen valami reggelit próbált összedobni a lánynak, kevés sikerrel. Angelica elnevette magát, ahogy Remust főzni látta. Ugyanis a férfi valami csapnivaló a konyhában.

- Nem nevet, együtt érez - fogadta Remus, hátra sem nézve, de ő sem állta meg mosolygás nélkül.

- Én együtt érzek, csak éppen nem veled - ment beljebb Angelica a helységben. A levegőben égett tojás szaga terjengett, ami miatt a lány egyből az ablakhoz lépett, és akkorára nyitotta, amekkorára a fogat engedte - Szerintem több értelme lenne nekem odaállni - hesegette arrébb a férfit, aki mosolyogva engedett a barna hajúnak, és inkább leült az étkezőasztalhoz.

Angelica pedig munkához látott. Fogta az odakozmált ételt (mint később kiderült, rántottát), és egyszerűen a szemetesbe hajította. Elmosta az edényt, majd megtörölte, és visszahelyezte a gázra. Beleöntötte az olajat, és hagyta, had melegedjen.

Amíg a forrósodó olaj a gázon pihent, Angelica a hűtőhöz lépett, kivette a szükséges tojás mennyiséget, majd az összeset, egyenként feltörve, a forró olajba öntötte. Várt pár percet, és kavargatni kezdte.

A kész ételt letette az asztalra. Közvetlen Remus elé, majd elővett két tányért, és megették a frissen sült tojást.

- Mindig is jobban tudtál főzni, mint én - dicsérte Lupin Angelicát.

- Tudom - nevetett a lány. Remus csak megforgatta a szemét, majd a mosatlant a mosogatóba helyezte.

- Mindent összeszedtél? - mosolygott a férfi a lányra.

- Aha. Meg van a seprűm, a talárom, a pálcám, a könyveim... - számolta az ujján - Már csak Hópihe kellene.

- Még korán van. Majd haza jön. Vagy egyenesen a Roxfortba repül - találgatott Remus.

- Lehet. Minden esetre a kalitkája az íróasztalomon van - vont vállat Angelica.

- Akkor sipirc, és hozd le, amit tudsz - hesegette fel a lányt, vissza az emeletre.

- De a ládát nem tudom - állt fel Angelica, majd segélykérően Lupinra pillantott.

- Megyek - sóhajtotta Remus, de közben ugyanúgy mosolygott.

A barna hajú lány fel araszolt a lépcsőn, majd benyitott a szobájába. Örömmel nyugtázta, hogy gyönyörű, hófehér baglya az utazóládája tetején tollászkodik.

- Szia, Hópihe, milyen volt az éjszakai repülés? - kérdezte mosolyogva, miközben az íróasztalához lépett, és kihúzott egy fiókot.

A madár huhogni kezdett, majd gazdája vállára szállt.