A fekete kutya lánya

1./43.

Angelica enyhén szédült, és úgy érezte magát, mint amikor hétévesen addig hisztizett Remusnak, amíg fel nem ültek a hullámvasútra egy mugli vidámparkban. Szörnyű volt.

A gyomra kavargott, a felkarja bizsergett.

Valami erős anyaggal lehetett kikötve, amely kidörzsölte a csuklóját.

Kinyitotta a szemét, és próbálta felmérni, hol is lehet.

Meglepően tiszta helyiségben volt. A szépen berendezett szoba erősen emlékeztette a lányt egy, már korábban látott helyre. Az egyetlen szokatlanság a csuklyás alak volt, nem sokkal messzebb.

Férfi lehetett. Vállai szélesek voltak, testtartása kissé görnyedt. Háttal állt a lánynak.

- Ideje volt, hogy felébredj... – motyogta a férfi, ahogy matatott valamit az előtte lévő íróasztalon. A hangja is ismerős volt.

- Maga kicsoda? – tette fel első kérdését Angelica, kissé rekedten.

- Sértésnek veszem, hogy az egyik legjobb diákom nem ismer fel... de nem csodálom. Nem erre számíthattál, Black.

- Mógus? – pislogott zavarodottan a lány. A professzornak igaza volt. Nem erre számított. De annyira nem is lepődött meg, mint kellett volna.

A férfi levette a csuklyát a fejéről, láthatóvá téve fehér turbánját, és megfordulva kísérteties mosolyát.

- De... várjon, nem értem. Miért kötött ki? Mi ez az egész? – értetlenkedett tovább Angelica.

- Pedig azt hittem, egy ilyen okos lánynak ez nyilvánvaló lesz... – rázta meg a fejét lemondóan.

- Ez nem válasz, professzor úr – villant vészjóslóan a lány kék tekintete.

- A Nagyúrnak dolgozom! – tárta szét büszkén a karját – Segítem vezérünket a nehéz időkben! Visszahozom régi énjét!

- Maga akarja a követ, nem Piton. Tévedtünk... – esett le a tantusz a harmadévesnek.

- Pontosan! – bólintott Mógus. A dadogását valahol ott hagyhatta el, ahol az ártatlanságát.

- Miért árul el mindenkit? Ez miért jó magának? – kiáltotta Angelica, próbálva szabadulni a béklyóitól.

- A Nagyúr mellett erős lehetek! Lehet hatalmam! Dumbledore elnyomás alatt tart mindenkit. Nem akar osztozkodni. Ellenben a Nagyúr! Ő befogad, és oltalmaz! – istenítette a rossz oldal vezetőjét a sötét varázslatok kivédése tanár. A lány ezzel nem igazán értett egyet.

- Le fog bukni, professzor. És Dumbledore nem kegyelmez meg annak, aki nem érdemli meg...

- Mintha anyádat hallanám – horkant fel, szánalomtól csöpögő hangon – Ő is szentül hitt abban, hogy Dumbledore jó ember, és nem vét hibát. De a ti drága vezetőtök hibát hiba hátán halmoz! És a borjú nép még csak észre sem veszi!

- Mert a hibái ellenére jó vezető. Voldemortnak csak a hatalomra fáj a foga. Különben is, mit akar tőlem? – terelte a témát a lány. Tudni akarta, miért rabolta el az svk tanára.

- Mit akarok? – visszhangzott a kérdés a helyiségben – A követ akarom. Azt akarom, hogy az enyém legyen! Te pedig segíteni fogsz ebben – lépett közelebb a lányhoz.

- Álmodik a nyomor – jegyezte meg Angelica.

- Pedig muszáj lesz. Ne feledd, a barátaid még mindig Pitonra gyanakodnak. Balesetek, pedig történhetnek – vonta meg a vállát egykedvűen.