STILL LIFE - Dreadful Stories of London

HETVENHATODIK FEJEZET

Írta - Maxwell

Miranda nyakig elmerült a forró, opálos vízben. A bőre bizsergett, idegei teljesen megnyugodtak a kellemes levendula illattól. A fürdőszoba hatalmas volt, római stílusú apró mozaikokkal kirakott padlóval és olyan széles káddal, amiben a nő szinte elveszett. Újabb adag parfümös olajat öntött a vállára, és finoman a bőrébe masszírozta. Imádta ezeket a rituálészerű fürdéseket, ilyenkor csak maga lehetett – kényeztette a testét és pihentette az elméjét. Az eltelt hónapok egy szünet nélküli, tébolyító hajszának tűntek, mostanra azonban letisztult benne minden, izmai ellazultak. Mosolyogva idézte vissza magában az ítészválasztást, valahányszor csak felrémlett benne a pillanat, amikor a lordprotektor kimondta a nevét, úgy érezte, megtízszereződik az ereje. A gyertyák fényében egy sötét alak jelent meg, Miranda felsikoltott és riadtan eltakarta melleit.

- Jaj, ne csináld már... mintha még sosem láttalak volna meztelenül.

Francesco maga alá húzott egy támla nélküli széket, és keresztbe tette lábait.

- Ha nem látnád, épp fürdök és te vagy az utolsó ebben a házban, akit itt szeretnék látni.

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Még Jason is előbb ücsöröghetne itt, mint én?

Miranda feladta a küzdelmet, látta, hogy ebből már nem jön ki jól. Térdeit a nyakához húzta és sértetten meredt Francescóra. Kínos csend lett, a kád oldalán visszhangozva csöpögött a víz.

- Folytasd csak – intett gálánsan a férfi.

- Előtted nem.

Francesco egy szarkasztikus sóhajjal megmasszírozta az orrnyergét.

- Miranda... egy házban éltünk évtizedekig, rendszeresen vittem be levelet a szobátokba, miközben épp szeretkeztetek. Szerintem nincs olyan része a testednek, amit még ne láttam volna.

- Az Firenze volt. Más időket éltünk.

Furcsa és frusztráló érzése támadt Mirandának, ahogy meztelenül kuporgott a kádban, miközben egy felöltözött férfi unottan bámulta. A gőzölgő vízben teljesen kipirosodott az arca, nyakán vizesen kunkorodott néhány hajszál.

- Úgy érzem magam, mint egy szajha, akinek fizettek ezért.

Francesco kinyitotta a száját, de Miranda rárivallt.

- Ha erre válaszolni mersz, felpofozlak!

A férfi hangosan felnevetett, szeme körül a ráncok összehúzódtak. Felállt a székről, megigazgatta az ingjét és az ajtó felé ment. Miranda követte a szemével. A küszöbön megtorpanva visszafordult és kajánul megjegyezte:

- Jót beszélgettünk... Amúgy majdnem elfelejtettem, itt van Cyrill és Katharina Whitborne.

Miranda reflexszerűen felemelkedett a vízből, Francesco egy füttyentéssel végiggusztálta a nő testét, majd röhögve eltűnt a folyosón. Odalent a szalon egyik díványán összekuporodva várakozott a négy Whitborne, Bettina álmélkodva bámult minden apró részletet. Sok gazdag családnál megfordult, de ilyen pazar berendezést sehol nem látott. Furcsa érzés volt még viselnie az új selyemruháját, rendszeresen megfelejtkezett a helyes tartásról, ilyenkor Katharina szelíden oldalba csípte. Dominik összeszorított térdekkel ült, combján most is egy bőrkötéses könyv pihent. Cyrill elrévedezett a terasz irányába, ismét felsejlett előtte Isaiah alakja, amint a lefüggönyözött ablaknál áll kezében jókora szivarral, és a vendégeket szórakoztatva, két széles mosoly között nyeglén a csillár felé fújja a füstöt. A kép egy idő után szertefoszlott, és Cyrill ismét ugyanazt az üres és rideg szalont látta maga előtt.