4. Mack

3.8K 214 1
                                    


Mind a nyolcan fel voltunk fegyverkezve és indulásra készültünk, amikor Kevin, a tizenegy éves öcsém odaszaladt hozzám.

- Igaz? Tényleg visszajöttek? – kérdezte.

- Még nem tudjuk.

Mindig is egy meggondolatlan gyerek volt, ami néha jó, de emiatt sokszor bajba kerül. Ha eltűnik egy időre, mindig aggódunk, hogy megszökött, és valami felelőtlenséget csinál. Apa halála után én lettem a felelős mindkét testvéremért, de nehéz összeegyeztetni az egység vezetését a családdal.

- Hadd menjek veled! – könyörgött.

- Tudod, hogy nem tudom - guggoltam le hozzá -, szükségük van rád itt! Menj, segíts anyának az orvosi felszerelésekkel!

Durcásan nézett vissza rám, láttam a szemében, hogy elege van abból, ahogy bánunk vele. Fel akar nőni, nem akarja, hogy gyerekként kezeljük. Ezt többször is elmondta. De nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy valóban csak egy gyerek. Elég baj, az hogy ez a háború félbe vágta a gyermekkorát, de talán még mindig van esélye arra, hogy újra normális életet éljen. Ki vagyok én, hogy ezt elvegyem tőle?

- Menj! - parancsoltam a bejáratra mutatva.

Kevin elviharzott, én pedig csatlakoztam a csapatomhoz. Reed ült a volán mögött, Jenna mellette, a többiek a hátsó ülésen és a platón. Én is az utóbbira álltam, fel és kétszer megütöttem az autó tetejét a tenyeremmel, jelezve, hogy készen állunk az indulásra.

- Délnyugat felé hajts! - kiáltottam.

Reed rátaposott a gázra és kigurultunk az iskola udvaráról a főútra, ahol kikerültük az emberek által hátrahagyott járműveket. Az alig tíz perces autóút alatt, amíg el nem értük a városból kivezető autópálya felhajtóját, semmi gyanúsat nem láttunk. Egy lélek sem volt a környéken, még egy kóbor kutya sem. Reed oldalra kormányozta az autót, és mindannyian kiszálltunk, míg ketten fedeztek, én elővettem egy térképet.

- Rendben, figyeljetek! - tettem a papírt a motorháztetőre, és elkezdtem mutogatni rajta - A csapatokat itt ölték meg - böktem két háztömbnyire attól a helytől, ahol most állunk - Szóval valószínűleg onnan jöttek - fordultam az autópálya irányába - Reed és Trent, ti ketten menjetek fel oda - mutattam a körülöttünk lévő házak tetejére – és keressetek egy helyet, ahonnan a legtöbbet láttok. A többiekkel gyalog indulunk kifelé városból.

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Chip. – Az autópályán könnyű célpont vagyunk, nincs hova bújni. Helikopterrel is jöhetnek!

- Akkor itt lesz Trent és a kicsikéje - intettem a fekete férfi felé, aki büszkén emelte fel nagy hatótávolságú fegyverét -, van még kérdés? -Mindenki a fejét rázta- Akkor menjünk!

Reed és Trent befutottak az egyik lakóházba, mi pedig elindultunk az úton. Lövésre kész géppuskákkal meneteltünk előre. Három a jobb oldali sávban - amely tele volt autókkal - és kettő az üres másik oldalon.

Mindenki el akart menekülni, amikor meghallottuk, hogy jönnek a verániak, ami olyan forgalmi dugót okozott, hogy el kellett hagyniuk az autókat, és gyalog kellett folytatniuk. Biztos vagyok benne, hogy vannak itt néhány autó, ami a táborból valakié volt.

Eddig minden tiszta volt, az egyetlen jele, hogy jártak itt egy cirill betűkkel vésett katonai kulacs volt - olyan, amelyet a Veeran Birodalom katonái használtak. Nem tudtam elolvasni, de azt hiszem, a tulajdonosának nevét vésték bele.

- Mozgást látok körülbelül hétszáz méterrel előttetek, egy autó mögött! – érkezett Reed hangja az övemen lévő sistergő rádióból.

- Milyen autó? - kérdeztem, miközben megállítottam a többieket.

TúlélőkWhere stories live. Discover now