"Sorry" Is Not Enough *Jimin FF* [Befejezett]

15. rész

Délután kettő volt, mikor mindenki megéhezett, így ott hagyva a fürdőt, egy éttermet kerestünk.
- Én veled megyek! - tette fel a kezét Tae, rám vigyorogva.
- Én is! - ugrált mellette Jungkook. - Én is Noona-val megyek!
- Nem! Csak én! Beszélnem kell vele, és te kicsi vagy még ehhez! - fogott rá Taehyung Kookie vállaira, mire a kisebb lebigyesztette az ajkait, és abbahagyta az ugrálást.
- Ez nem ér! Én is beszélni akarok vele! Meg nem fogom nézni, hogy Jimin hyung Misaki noona szájában
- Yah! Meg akarsz halni? - indult felé Jimin, mire megfogtam Kook kezét, és konkrétan belöktem az autó nyitott ajtaján.
- Mielőtt vérfüdőt rendeztek - kezdtem el -, megoldom ezt a problémát. A két jómadár velem jön. - biccentettem a többieknek, majd Tae felé fordultam. - Ne hisztizz, és ülj be előre!
- Jól van na! - forgatta meg a szemét durcásan, de megtette, amire kértem.
- Akkor gyertek utánunk! - szólt Jin. - Taehyung, JK! Szemüveg, maszk, sapka!
- Oké! - kiáltották a kicsik, és már fel is vették a kiegészítőket.

- Sushit akarok enni!
- Én rament!
- Mindig rament eszel, Jungkook...
- Mert az finom! Meg mochit akarok!
- Az édesség.
- És?
- Egyél valami rendeset is!
- Ott a ramen.
- Az nem elég. Jin ki fog akadni...
- Nem érdekel... - fonta maga előtt össze a karjait.
- Jungkook, tényleg kéne mást is enned. Mégiscsak Japánban vagyunk. - szóltam már bele én is, az utat figyelve. - Annyi finomság van!
- Akkor eszem tamagoyaki-t*! Meg miso levest... És teriyaki csirkét... És uuu, van az
- Éhes vagy, Kook? - nevetettünk Taehyunggal.
- Egy kicsit... Noona, lehet egy kérdésem? - szólalt meg egy kis idő múlva.
- Hm? - lestem hátra a visszapillantó tükörből.
- Hát, izé... Hogy is kérdezzem... Szóval
- Milyen volt beleülni Jimin ölébe? - fordult felém Tae, a szemöldökét vonogatva.
- Te aztán nem köntörfalazol! - néztem rá meglepődve, majd vissza az útra.
- Éreztél valami fur-
- Taehyung!
- Hyung!
- Most mi van? Arra gondoltam, hogy mozdított-e meg benned valamit az illata, a közelsége, stb... Rossz az, aki rosszra gondol. - rázta a fejét drámaian. - Neked pedig! - fordult hirtelen Jungkook felé. - Egy szavad nem lehet! Szóltam, hogy amiről beszélni fogok Hara-val, ahhoz kicsi vagy!
- De - kezdte volna Jungkook, de félbeszakították.
- Szóltam, vagy szóltam? - kérdezte Taehyung.
- Szóltál... - húzta össze magát a kisebb.
- Na ugye! - biccentett, majd újra előrefordult. - Nos, Hara?
- Megbotlottam, véletlen estem az ölébe. - erre mindketten egy elnyújtott "perszeeee"-vel válaszoltak. - Komolyan! Meg kellett akadályoznom, hogy kimenjen Misa elé. Az volt az ötletem, hogy lehúzom a víz alá, elkezdődik egy vízi csata, és akkor nem lesz probléma. Így viszont magyarázkodhatok nem csak nektek, de majd Misakinak is. Ki tudja mit látott, és mit nem. - leparkoltam, és leállítottam a motort. - Megjöttünk. Egy hangotokat ne halljam! Ja, és ablakhoz ülök, úgyhogy még most találjátok ki, ki ül mellém. - azzal a mozdulattal, pedig kiszálltam, otthagyva kulcsot a srácoknak, akik elkezdték a kő-papír-ollót.

Az étterem, ahogy a fürdő is, kicsi volt, és elrejtett. Mikor bementünk, csak egy idős házaspár és egy kis gyerekes család ültek bent.
A pincérlány a helyünkre kísért minket, felvette az italrendelésünk, majd mosolyogva meghajolt, és távozott.
- Szia. - huppant le mellém Hoseok, mosolyogva.
- Oppa! Mi újság? - fordultam felé, az asztalra támaszkodva.
- Nem lehet veled beszélgetni, mert valamelyik gyerek mindig körülötted van. - bigyesztette le az ajkait.
- Hát, most se fognak örülni, ha kiderül, hogy te ülsz mellém. - kuncogtam.
- Nem érdekel - legyintett -, ígértél nekem képeket. - csillogott meg a szeme.
- Tényleg! Ezzel kapcsolatban... Miért érdekelnek az ikrek? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Reméltem, hogy ezt a kérdést majd később teszed fel. - nevetett - Most csak kíváncsi vagyok. - mosolygott rám.
Nem tudtam hova tenni, de csak megvontam a vállam, és oda adtam neki a telefonom. Amíg Ő a képeket nézegette, én kibámultam az ablakon.
Tokió tényleg gyönyörű, de Szöulhoz nem is hasonlítható. Ez még csak a második napom itt, de már honvágyam van. Mi lehet anyáékkal, a nővéremmel? Ugye egészségesek? Minden rendben velük? Haza kell látogatnom... Ma este felhívom őket!
- Mit nézel annyira? - szólt hozzám Jimin. Az asztalon támaszkodott, mint én, és engem nézett, de ezt csak fél szemmel láttam, mert még mindig a tájat fürkésztem.
- Semmit. - ráztam meg a fejem. - Anyáékon gondolkoztam.
- Nekem is hiányoznak a szüleim. - nézett ki végül ő is az ablakon. - Főleg az öcsém. Azt se tudom mi van vele... Pedig nem sokára gimibe megy, és még meg se tudtam kérdezni, hogy melyikbe.
- Tényleg, annyi idős, mint Jungkook. - támasztottam meg a fejem a bal tenyerembe, őt nézve.
- Jah - mosolyodott el -, a kis méregzsák. A haverjaival lóg állandóan. Sosincs otthon, mikor apáékkal beszélek. Nagyon elkanászodott ám! Neveletlen! Így, hogy eljöttem, senkire se hallgat már... Rengeteg fejfájást okoz, így messziről is. - nevetett fel, majd hátradőlt a székbe, és keresztbe tette a kezeit. - A te nővéred? Hogy van?
Váratlanul ért a kérdése.
- Öhm... Igazából megvan. Legalábbis, mikor eljöttem, jól volt. Anya nem hívott azzal kapcsolatban, hogy vissza esett volna... - Őszintén? Csak magamat próbáltam megnyugtatni.
- Sokat szenvedtél miatta...- szólalt meg egy kis idő múlva, majd körbenézett, mintha azt figyelné, hallani fogja-e bárki a következő mondatát. Ettől nem kellett félni. Mindenki elvolt magával foglalva. - De, örülök, hogy akkor már nem jártok orvosokhoz.
- Igen, rég voltunk már. Egy éve, azt hiszem. - számoltam gyorsan utána. - De tudod, a nővérem olyan, mint neked az öcséd. Te vagy neki az egyetlen, akire hallgat, én meg az egyetlen, aki meg tudja nyugtatni a nővérem, úgy is, ha én voltam az, aki közel fél évig beszélni se beszélt vele. - itt lehajtottam a fejem. A gimnáziumi éveim tele voltak gyönyörű és hátborzongató élményekkel. Rengeteget nevettem, de annál többet sírtam. Elvemmé vált, hogyha minél boldogabb vagyok, annál szörnyűbb lesz a közel jövőm. És bárhogy próbálkoztam, nem tudtam ebből az ördögi körből kiszállni.
Ha a suliban jól éreztem magam, ami általában így volt, miután összebarátkoztam Taehyunggal, otthon biztos az várt, hogy a nővérem őrjöng, vagy épp kórházba viszik anyáék.
Menekültem otthonról minden reggel, és mindig a hosszabbik úton mentem haza. Nemhiába, hogy elsőként értem be mindig a suliba... És erről megint eszembe jutott az a bizonyos reggel.
- Jimin, tényleg ne haragudj rám! Ezer meg egy okom lehetne, hogy miért viselkedtem úgy reggel, de egyik se mentség a bunkóságom miatt. Én
- Ááá, hogy most arról a reggelről beszélsz! - tapsolt egyet, mire felnéztem értetlenül. "O" alakot formált a szájával, és bólogatott, mint aki most értett meg egy bonyolult egyenletet. Mondjuk, rólam és a gondolataimról van szó, ami nem épp egyszerű... - Figyelj, Hara! - dőlt előre, és megfogta a kezem. Hatalmasat dobbant a szívem, a gyomrom lifteset kezdett játszani. Hara, csak a kezedet fogta meg! Légy észnél! Oooo, Park Jimin, ne kezd el a hüvelykujjaddal a kézfejemet simogatni, és ne nézz rám ilyen komolyan, ilyen közelről, mert... Mert... - Ami megtörtént, az megtörtént. Te se haragudj, amiért olyan nehéz időbe, még egy terhet rád akartam aggatni. Ez esetben magamat. Bár, hogy őszinte legyek, meglepett az a visszautasítás, de idővel megértettelek... Csak, az már késő volt. Viszont, valaki fent nagyon azt akarja, hogy zaklassuk egymást tovább. - nevetett fel, majd elengedte a kezem, és újra hátradőlt, elfordította a fejét, és keresni kezdett valakit... - Misa miért van ilyen sokáig vécén? - nézett rám, felvont szemöldökkel.
- Jó kérdés... - fújtam ki a tüdőmbe rekedt levegőt. Az asztal alá bújtattam remegő kezeim, és azokkal játszottam, amíg mindenki meg nem érkezett.
Persze, hogy volt vita abból, ki ül mellém, és mint kiderült, Taehyung nyerte a kő-papír-ollót, viszont az igazi nyertes Hoseok volt, mivel nem volt hajlandó elülni mellőlem.
Engem ebből az egészből csak egy dolog érdekelt, hogy bezárták-e az autómat.
- Hát persze, hogy nem... - fogtam a fejem, mikor Jungkook kiszaladt.
- Merre voltál? - kérdezte Jimin Misától, mikor a lány leült végre közénk.
- Nem látod? - mutatott az arcára. - Ez a smink nem lesz öt perc alatt tökéletes.
- De fél óra alatt sem. - szólt bele Taehyung, mire én és Hoseok is félrenyeltük az üdítőnket.
- Taehyung, egy lánynak sose mondunk ilyet! - néztem rá dühösen.
- Neked nem is mondok! - nézett rám ártatlanul, nagy boci szemekkel.
- Nem is sminkelek! - nevettem fel.
- De te anélkül is szép vagy! - kacsintott rám bohókásan, mire megforgattam a szemeim.
- Akkor én smink nélkül nem vagyok szép, Taehyung? - nézett rá nagy szemekkel Misa.
- Nem ezt mondtam. - rázta meg a fejét Tae, mire megkönnyebbültem. - Te sminkkel vagy anélkül se vagy szép. - Túl hamar...
- Még jó, hogy nem neked akarok tetszeni! - nyújtotta ki a nyelvét a fiúra, aki fintorgott egyet, majd Jiminhez hajolt, és megpuszilta. - Én csak neked akarok tetszenni. - kuncogta, átölelve a nyakát.
Persze, meg még másik három férfinak. - gondoltam magamban.