Mosolyogj! | NaruSasu fanfiction ✔

16.

Sasuke nem hitt a szemeinek, még levegőt venni is elfelejtett abban a pillanatban, mikor az egykori és az új legjobb barátja románcába csöppent, akaratán kívül.

Egy kicsit szarul érezte magát, miután Narutóval elváltak útjaik. Már egy hete történt, hogy faképnél hagyta őt, mikor felhozta a fotózás témát, és be kellett látnia, hogy mégha csak egy leheletnyit is, de lelkiismeretfurdalást érzett, mikor visszagondolt arra a délutánra. És elég sokszor kalandoztak arra a gondolatai, teljesen elvesztette az önkontrollt az elméje felett, ha Narutóról volt szó. Mostanában amúgy is túl sokat gondolkodott kettőjükön, és hogy mi is ez a barátságszerű valami közöttük. Az Uzumaki láthatóan kezdett egyre nagyobb szerepet betölteni az életében - na de mekkorát?

Sokszor átgondolta ezt a fotózás témát, és minél többször játszotta le magában azt a bizonyos jelenetet, mintha beakadt volna a CD, annál inkább bizonytalanodott el abban, vajon jól cselekedett-e. Tudta, hogy a szőke nem akart rosszat neki, és talán egy picit igaza is volt, mégha sosem ismerte volna be, akkor is.

„Nem hiszem el, hogy jól érzed magad magányosan."

Talán pont ezért volt most itt? A lelkiismeretfurdalása miatt? Vagy mert megpróbálja bebizonyítani, hogy az idióta tévedett? Egy padon ücsörögve az apartmanja előtt? Úgy érezte magát, mint egy magára hagyott kiskutya, aki a gazdáját várja. Magányos volt? Ezelőtt mindig egymagában pengette az életét, de mióta Naruto megjelent, ha eltölthetett egy szabad napot anélkül, hogy a szőke felhívja, előleges figyelmeztetés nélkül meglátogassa, vagy szimplán elrángassa valahova, már különlegesnek számított. Nehéz volt ezt belátni, de nélküle unalmasan telt el ez a hét, és ha belegondolt, hogy eddig ebből állt az egész élete, mégsem érezte soha semminek a hiányát, meglepte.

Szó sincs róla, hogy bocsánatot kérni jött volna ide. Uchiha Sasuke soha semmiért nem kért bocsánatot, pláne ha erre még oka sem volt. Egyszerűen csak látni akarta Narutót, felcsengetett hozzá bármilyen előkészület és ürügy nélkül, fogalma sem volt, mit mondhatna neki, pedig egy megfontolt emberként ismerték. Végülis ez nem is számított, ugyanis a szőke nem vette fel a kaputelefont. Az Uzumakinak elég kötetlen volt a munkabeosztása, így csak helyet foglalt az épület előtte padon, várva a megérkezését, azonban mindenre fel volt készülve, csak arra nem, hogy Sakurát találja a szőke oldalán. Láthatóan nagyon bájosan cseverésztek, Sakura többször is végigsimított a férfi karjain, és az Uchiha igyekezett bemesélni magának, hogy nem ment fel a vérnyomása attól, hogy együtt látta őket. Mindaddig reménykedett abban a kapucnit a fejébe húzva, láthatatlanul, hogy ami van köztük, szimpla barátság, amíg meg nem látta őket csókolózni. Felment benne a pumpa. Sakura a múltja volt, Naruto a jelenje, és nem szerette keverni az időket, csak bajt hozott volna a fejére.

Lesütötte a szemeit, és beharapta az ajkait. Lehet, hogy percek alatt oldott meg egyenletrendszereket, és három nyelven beszélt, de volt, amit még ő sem tudott. Például hogy miért zavarja őt ennyire, hogy együtt látja őket. Sakura egy mély seb volt az életében, ami már majdnem beforrt az elmúlt külön töltött évek alatt, ha el is mentek egymás mellett az utcán, mindig félrenéztek. Mint két vadidegen. Ezzel szemben Naruto kezdett betölteni egy olyan szerepet az életében, amit régen a Haruno lány bitorolt, fokozatosan elnyerte a bizalmát, és már most többet tudott róla, mint amit szeretett volna, hogy tudjon.

Sasuke próbált úgy tenni, mintha nem ingatta volna meg a látvány, de nem tudta letagadni, ahogyan a teste reagált; öklei megfeszültek, egy ér kidudorodott a homlokán, bent tartotta a levegőt, és bámulta és bámulta, miként fonódnak egybe ők ketten. Felkészületlenül érte, és zavarta. Még előtte volt a pillanat, mikor, ha a sors nem szól bele, minden bizonnyal ő és Sakura ugyanúgy végzi, mint most ők.