Min Yoonji, 17 éves és egy bentlakásos leányiskola tanulója. Nem épp egy mintadiák. Eljátszotta utolsó esélyét, így azonnali hatállyal elbocsájtották. Szülei úgy döntöttek ikertestvére, Yoongi iskolájába íratják. Remélik az együtt töltött idő javít...
Most mi az halált csináljak? A szerelmem elhagyott, a legjobb barátom pedig szerelmet vallott. Teljesen összezavarodtam. -Figyelj Yoonji. Tiszteletben tartom az érzéseid, és a jelenlegi helyzeted is. Nem akartam ezt a nyakadba varrni, most meg főleg nem. Az idegesség, és a mérhetetlen féltékenység miatt csúszott ki. Nem kell válaszolni, tudom, hogy mit érzel. Tisztában vagyok azzal, hogy Jimint szereted. Csak...kérlek ne kerülj emiatt. -A-annyira sajnálom. Most...elmennél? - néztem rá, a sírástól könnyes, feldagadt szemekkel. Egy szó nélkül elment. Magamra hagyva a gondolataimmal, amik szinte felemésztettek.
Vitatkoznak azon, melyik a rosszabb. Ha szeretsz, de nincs viszonozva, vagy ha téged szeretnek, de te az illető iránt nem így érzel. Az a legszörnyűbb, ha ez a két érzés egyszerre talál meg. Kérdések hada cikázott a fejemben. Miért nem volnam elég jó neki, ha másnak igen? Miért nem halgatott meg, és beszéltük meg? Ő mondta még annó, hogy beszéljük meg a problémákat erre... Rendbe kell tennem a gondolataim.
~~~
A dorm ajtaja előtt álltam, erőt véve magamon bekopogtam. Hallottam a jól ismert hangokat, majd lépéseket bentről. Kinyílt az ajtó, és szerencsémre bátyám nyitott ajtót. -Mi történt? - mért végig elidőzve vörös, puffadt szemeimen. Nem szóltam semmit, csak a nyakába borultam. Érezte, hogy szükségem van a támogatására. Mennyaszony pózba kapott, én erőtlenül bújtam hozzá, könnyeim pedig ismét útnak eredtek. Lábával berugta az ajtót, majd beindult. Nem voltam még náluk, így a pontos úticélt nem tudtam. Elhagytuk a nappalit, vele együtt pár kíváncsi tekintetet is. Egy vékony folyosón haladtunk tovább. -Héj Hyung! - lépett ki Jimin az egyik szobából, de amint meglátott elcsendesedett, ahogy én is. Nem akartam, hogy gyengének lásson, de nem tudtam mit tenni. - Mi történt? - rohant oda megtörve az eddigi csendet. -Ne merj közelebb jönni! - sziszegte olyan hangon, amitől még én is megrémültem. Soha nem láttam még ilyennek. Berontott velem a szobába, becsapva az ajtót és az ágyra helyezett.
-Jimin miatt van? - kérdezte lágyan, simogatva a hajam. -Is. - próbáltam összeszedni magam. - Van egy fiú...mellettem volt, amíg ő nem nem törődött velem...szerelmet vallott, miután Jimin szakított...Yoongi én nem akarom őt is elveszíteni, de... - nem tudtam befejezni, kitört belőlem minden. -Cssss...Nyugodj meg.
~Jimin szemszöge~
Rettentően aggódtam. Nem tudtam semmit, csak azt, hogy Suga ideges, Yoonji pedig összekucorodva fekszik az ölébe. Nem tudtam megülni a seggemen, a többieket kérdezgettem, nem-e tudnak valamit. A sokadik elutasítás után a kanapén helyezkedtem el, felhúzott térdekkel.
Már eltelt jó pár óra, mikor az ajtó halk nyitódását, majd csukódását hallottam. Azonnal felpattantam és Yoongi elé rohantam. A srácok is odasiettek, ők is aggódtak. -Remélem örülsz. - intézte nekem szavait, amire mindannyian értetlen pillantásokkal reagáltunk. -Nem értelek. -Azt akartad, hogy ne zavarjon a munkában, igaz? - bólintottam. - Nem kell aggódni, nem fog. Viszont...jobb lesz, ha te is hagyod őt. -Hát de ha befutunk... - nem hagyta, hogy befejezzem. -Nem félsz, hogy míg te a karriered csiszolgatod, valaki a helyedbe lép? Összeomlott Jimin, és van, aki már megkezdte törött szivecskéje ragasztgatását. Mi? Én...én nem ezt akartam. Azt hittem, hogy olyasmit mond "Nem tudja mit vesztett a köcsögje, de majd én megmutatom neki." vagy hasonló...nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten megviseli... Ezt határozottan elbasztam. -Ki az? Megölöm! Yoonji hozzám tartozik! Olyan sokáig küzdöttem érte! -Oppa...- ott állt pár méterre tőlem élletem szerelme. Annyira törékenynek nézett ki. Késztetést éreztem, hogy megöleljem, de amint kimondta a következő mondatokat, ez az érzés elmúlt. - Szóltam Jae-nek, hogy jöjjön értem. Megfogadom a tanácsod, és beszélek vele a mairól. Köszönöm a segítséget, és elnézést a zavarásért. Üveges szemekkel füzte össze tekintetünk, amit nem tudtam mire vélni. Formálisan meghajolt mindenki előtt, bátyját pedig megölelte, majd elment.
Lehet, hogy nem csak a lakásból, de az életemből is most távozott.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Annyeong!😆 Remélem ez is elnyerte a tetszésetek.😊 Az igazat megvallva, eléggé ihlethiányban szenvedek. A barátaimmal elkezdtük egy másik ficit, és az agyam valahogy arra összpontosít, de azért próbálkozok.😅😕
