Out • l.p • (Befejezett)

23.

kristina bazan

- Hogy mondod? – kérdeztem megrökönyödve és ledermedve egyszerre, miközben nem akartam hinni a füleimnek. Louis biztos félre mondott valamit. Lehet tényleg napszúrást kapott.

- Mondom Liam csatlakozik hozzánk – felelte még mindig mosolyogva. – Most ne legyél ennyire meglepődött, szerintem valahol a szíved mélyén még számítottál is rá – röhögött fel.

- Mi az, hogy csatlakozik hozzánk? – nyomtam meg az utolsó két szót, miközben a szívem össze-vissza kezdett dobolni a mellkasomban, a kezeim pedig izzadni kezdtek.

- Ma jön a gépe. Van még egy üres szoba úgyis a számára.

- Viccelsz velem ugye? – meredtem rá még mindig elkerekedett szemekkel és komolyan nem tudtam eldönteni, hogy komolyan beszél, vagy csak hülyül. De most tényleg, Louisnál sosem lehetett tudni.

- Nem viccelek – rázta meg a fejét. – Ne már, minden rendben lesz. Tök jó lesz, ő unja az életét otthon, mi meg itt bulizunk, még jó hogy elhívtam! Akkor is, ha ti fasírtban vagytok...

- Nem Louis, mi nem fasírtban vagyunk, egyenesen ki nem állhatom őt! – szakítottam félbe dühösen.

- Jaj, ne túlozz már ennyire. Azért csak megbírtok lenni egymás mellett.

- Most ezt te komolyan elhiszed? – álltam fel felháborodottam. – Vagy ezzel hitegeted magadat, mert tudod, hogy elcseszted azzal, hogy meginvitáltad a nyaralásomra?

- A közös nyaralásunkra! – javított felülve, a mosoly rég eltűnt az arcáról és gondterhelten pillantott rám. – Ne már Tina, te sosem szoktál ennyit balhézni. Oké, megértem, Liamet érzed hibásnak azért, mert szétmentetek Raphaelel, de ne felejtsd el, hogy két ember kellett ahhoz, hogy lefeküdjetek és a másik te voltál. Értem én, hogy fáj és hogy hiányzik, de ne vakítson el a szomorúság és vedd észre, hogy te legalább ugyanannyira hibás vagy, mint Liam. És lehet az a kép egy rossz húzás volt, de Liam nem tudta akkor, hogy a volt vőlegényeddel beszél.

- Akkor sem kellett volna kiposztolnia azt a képet – motyogtam akaratosan, de már közel sem annyi indulattal, mint amennyivel az előbb Louisnak estem. Csak mert a mondanivalója észhez térített és akármennyire is nem akartam beismerni és akármennyire is akartam tovább Liamet hibáztatni mindenért, illetve pokolian haragudni rá... nem tehettem. Mert Louisnak igaza volt. A fenébe!

- Na, indulhatunk? – kérdezte Lou, utána pedig szépen sorban előjött a hajó aljából mindenki, így sóhajtva nyúltam a táskám után és másztam ki az asztal mögül.

- Indulhatunk – mondtam és mindenki előtt elhúzva előre indultam, hogy elsőnek juthassak le a hajóról. Lehet, hogy ha utolsóként maradtam volna rajta, elsüllyedt volna a bűntudatom miatt és persze vele együtt odalettem volna én is.

A többiek rögtön megérezték a feszültséget köztünk Louisval, még ha egyikünk sem szólt semmit sem. Louis próbálta oldani a hangulatot a szokásos hülyeségével, engem viszont békén hagyott vele, aminek kifejezetten örültem.

Csak mert az én hangulatom megpecsételődött a nap hátralévő részére és még csak negyed tizenkettő volt.

Két taxi segítségével jutottunk el a tengerpartra, melyet Lottie kinézett a telefonján és hiába volt lélegzetelállítóan gyönyörű környék az elején világoskék, majd egyre beljebb mélyülve sötétkék tengervízzel és szinte csillogóan fehér, puha homokkal, valahogy nem tudtam izgatott lenni úgy, hogy tudtam, nem sokára csatlakozik hozzánk a világon a legutolsó személy, akivel az egyhetes nyaralást tölteni akarom.