Következmények

15.9K 902 84
                                    

Hallottam ahogy a körülöttünk levők összesúgnak és sutyorogni kezdenek.
Nem foglalkoztam velük.Csakis Shanenel.Miután elhajoltam ajkaitól mosolyogva felnéztem rá.
-Hol lesz órád?-kérdezte kedvesen.
-Fent.A 110-esben.Miért?
-Gyere!Felkísérlek.-kulcsolta ujjait az ujjaimra és végig mentünk a folyosón.Úgy mentünk mint egy rendes pár és már az is voltunk.Egy pár.
Mindenki minket figyelt.Szemmel láthatóan nagy meglepetést okoztunk.
-Shane!-kiáltott Peter a barátomnak.Remélem még mindenki emlékszik rá.Ő az a kedves fiatalember,aki nem zavartatva magát kibeszélt engem és Lolát a bátyámnak.Ez egy perverz disznó.Jó mondjuk annyit neki köszönhetek,hogy megtudtam,régebben tetszettem Shanenek.-Hát ti?-kérdezte.
-Szia Peter.-állt meg előtte Shane.Még mindig a kezemet fogta.
-Ti most így együtt vagytok vagy?-kérdezte furán.
-Ja.-bólint lazán Shane,majd közelebb húzott magához és átkarolt.
-Aha.-tűnődött el.-király.-mondta elismerően.
-Az.-bólint újra Shane.-Na mi megyünk.Majd még dumálunk.-köszönt el Shane.
-Okes.-válaszolt Peter és mi tovább mentünk a folyosón,fel az emeletre egészen az osztálytermemig.Elemelte a karját a derekamról és az ajtó melletti szekrényének dőlt,majd magához húzott.
-Mindjárt csengetnek.-figyelmeztettem.
-Csengessenek.-rántotta meg a vállat és egy apró csókot nyomott a számra.
-Ne késs el!-mosolyogtam rá.
-Nem fogok.-simított végig az arcomon.
-Te beteg vagy!-rohant ki a termünkből röhögve Felix.-Sziasztok!-köszönt nekünk meglepetten.
-Szia Felix.-köszöntem vissza.
-Hello.-mérte végig Shane,gondolom eszébe jutott amit tegnap anyu mondott rólam és Felixről.
-Te vagy a beteg!-jött ki utánna Adam is.-Csá!-nézett ránk összehúzott szemöldökkel.-Dakota!-lépett hozzám.
-Igen?-hajoltam el Shanetől,hogy rendesen tudjak beszélni Adammal.
-Ti most kavartok?-kérdezte és felváltva pillantott ránk.Shanere néztem és kitör belőlem a röhögés.
-Hű de szépen fogalmaztál.-nevett Shane is.-amúgy igen együtt vagyunk.-válaszolt helyettem.
-Ja,na az szuper.Hát most na nem tudtam,hogy kérdezzek rá.-védekezett Adam és megszólalt a csengő.
-Bébi gyere be!-jött ki Lola és gondolom ez a mondatot Adamnak szánta,de amikor kilépett az ajtón döbbenten meredt ránk.-Hát ti?-kérdezte.
-Én megyek.Óra után találkozunk?-kérdezte Shane.
-Persze.-bólintottam.Adott egy gyors csókot.-Sziasztok!-köszönt el a többiektől.
-Hello!-mondta Adam,Felix intett egyet és már el is indult és én csillogó szemekkel néztem ahogyan ellépked.
-Ez mégis ma a franc volt!-vigyorgott Lola.-Te jó ég!Te jó ég!-ismételgette.
Lola felé fordultam és szorosan megöleltem.
-Össze jöttünk.-suttogtam a fülébe izgatottan.
-Valahogy észre vettem.-nevette el magát és visszaölelt.
-Gyerekek,kezdődik az óra.-lépett mellénk Mrs.Holfman.Vigyorogva beléptem az terembe és azt a vigyor egész óra alatt nem lehetett letörölni rólam.Mikor megszólalt a csengő egyből kipattantam a padomból.
-Megkeresem Shanet.-fordultam Lola felé.
-Megyek veled.-állt fel és belém karolt.-És mégis hogyan történt ez az egész?Egyáltalán mikor?-kérdezte mosolyogva és kiléptünk a teremből.
-Csak tegnap,de olyan mintha ezer éve történt volna.-pislogtam nagyokat.-Az egész úgy kezdődött-kezdtem bele,de kilábalást hallottam a folyosó végéről.Lolával össze néztünk,majd szaladni kezdünk a hang irányába.Egy jó nagy seregnyi diák összegyűlt és valamit nagyon figyeltek.Átverekedtem magamat az emberek között és megláttam,hogy mit figyeltek annyira.
-Egyetlen egy lánytól kellett volna távoltartani magadat ebben a kibaszott városban és erre nem voltál képes?!-üvöltötte a bátyám.
-Halgass meg!-kérte Shane.
-Nem érdekel,hogy mit akarsz mondani.-válaszolt idegesen Oliver.
-Mit csináltok?-kérdeztem teljesen döbbenten.
-Mégis mit képzeltél?-lépett elém a bátyám és elkapta a karomat,majd megszorította a kezemet.Hihetetlen mértékű fájdalom nyilalt a csuklómba.
-Ez fáj Oli!-próbáltam kirángatni a kezemet szorításából.Nem tudtam.
-Engedd el!-mondta Shane és Olit a vállánál fogva visszarántotta.Elengedte a csuklómat és hátra esett.Megráztam a karomat abban reménykedve,hogy enyhül a fájdalom.-Jól vagy?-nézett felém Shane.Egy aprót bólintottam.Oliver felpattant a földről és amikor Shane az irányába kapta a fejét egy hatalmasat lendített a karján,és eltalálta Shane arcát.
-Shane!-kiáltottam és ijedten a szám elé kaptam a kezem.Oliver nem elégedett meg ennyivel.Shane az arcához kapott és Oliver egy hatalmasat vágott a gyomrába.Shane elesett.
-Úristen!-pattantam oda a földön fekvő Shanehez.-Nem vagy normális!-üvöltöttem Olivernek és a könnyeim folyni kezdtek.
-Mégis mi történik itt?-ért végre ide egy tanár.-Mit műveltetek?-kérdezte ijedten amikor megpillantott minket.-Ezt a fiút azonnal az orvosiba!-parancsolt és két a tömegben álló fiú segített felemeli Shanet.Elindultak vele az orvosi felé és mentem volna utánnuk,de rám szólt  a tanár.-Te itt maradsz!
-Tanárnő ő a barátom,utánna kell mennem.-töröltem meg a könnytől ázott arcomat.
-Rendben.-sóhajtott és utánna engedett.
-Köszönöm.-suttogtam és Shane után szaladtam.
-Én is megyek!-futott utánnam Lola.Mikor beértük őket Shane elé léptem.Ömlött az orrából a vér.
-Úristen.-suttogtam és újra folyni kezdtek a könnyeim.-Hozzátok gyorsabban!-szóltam a két fiúnak akik segítettek.Már csak pár méterre voltunk az orvositól.Előre szaladtam és bekopogtam.
-Igen?-lépett ki az iskolanővér.
-A barátom nagyon nincs jól.-dadogtam.A két fiú bevitte a rendelőbe és Lolával utánnuk mentünk.
-Sajnálom,de a vizsgálat ideje alatt nem tartózkodhatnak bent.-szólt ránk az orvos.A többiek kifelé indulnak,de én még próbálkoztam.
-Kérem,nagyon aggódom miatta.-és éreztem,hogy még egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
-Értem,de akkor sem maradhat bent,sajnálom ez szabály.Jöjjön vissza 15 perc múlva.
-Rendben.-sóhajtottam és kiléptem.Lola kint várt.A két fiú elindultak vissza a folyosóra.
-Jól vagy?-ölelt meg Lola.
-Nem.-válaszoltam,hajába temettem arcomat és sírni kezdtem.-Hogy tehette ezt?-sírtam.
-Semmi baj.-simogatta a fejemet.-Rendbe jön.
-Hogy tehette ezt?-ismételtem meg.Elhajoltam Lolátol és idegesen a hajamba túrtam.-Hogy volt erre képes?Hogyan üthette meg?
-Hé!-kiáltott valaki.Lolával szinte egyszerre kaptuk a fejünket a hang irányába.Libi volt az.
-Remélem most örülsz.-lépkedett felénk.-Elégedett vagy?-kérdezte és végig mért engem.
-Tessék?-kérdeztem vissza döbbentem.
-Sikerült megveretni Shanet.Gratulálok.Ez van ha az ember kétszínű ribanc.-állt meg előttem.
-Mit mondtál?-indult meg felé idegesen Lola,de megállítottam.
-Nem számítottál a következményekre kicsi lány.-mosolygott rám kedvesen.-a bátyád kidühöngte magát-nézett a rendelő irányába,majd vissza rám.-de én még nem.Nem úszhatód meg ennyivel.-fröcsögte a szavakat.
-Libi menj el innen!-szólt rá Lola.
-Ó te is tudtál róla?-fordult felé.-hülyét csináltatok belőlem.Mindannyian!-üvöltött.-Ápolgassad a kis barátodat.De nem felejtem el amit tettetek.-nézett mélyen a szemembe,majd sarkon fordult és elment.Sokkos állapotban rogytam le a földre és hagytam,hogy kitörjön belőlem az a mély,igazi sírás.

A bátyám legjobb barátja Where stories live. Discover now