A bátyám legjobb barátja

Mindenki megbántva

Shane

Nagyot ásítva kinyitottam a szememet és a plafont bámultam.A bal karommal ösztönösen magam mellé kaptam,de csak az üres takarót éreztem magam mellett.Csipesz nem volt ott.Körülnéztem,a szobában egyedül voltam.Egy újabb ásítás kíséretében kikeltem az ágyból és kinyitottam az ajtót.Lentről hangokat hallottam és elindultam lefelé.Túl fáradt voltam ahhoz,hogy érdekeljen,hogy csak egy boxerben mászkálgatok más otthonában.A kócos hajamba túrtam és lerobogtam a lépcsőn.A konyhából beszéd szűrődött ki ezért bementem.
-Sziasztok!-köszöntem Olivernek és Lolának.Furcsán néztek rám,mintha zavarba jöttek volna.Először azt hittem,hogy a gyér öltözékem az oka,majd beugrott a tegnap este.-Ti ketten...-kerekedett el a szemem.-Láttalak titeket tegnap.-mondtam mintha csak egy álom lett volna.
-Te voltál az?Te nyitottál be?-kérdezte Lola.
-Igen.Ha Dí megtudja nagyon ki lesz borulva.Én nem mondtam neki semmit de ha kiderül...-magyaráztam idegesen.
-Tudja.-rántotta meg a vállat Oliver.
-Mi?-döbbentem le.-Mióta?-kérdezem.
-Reggel az első dolgom volt beszámolni róla.-motyogta halkan Lola.
-Oh.-lepődtem meg.
-Hogy-hogy nem szóltál?-kérdezte Oliver.
-Miért tettem volna?Nem áll szándékomban ártani nektek.-válaszoltam.
-Ezt-kezet Oliver és kínosan megdörzsölte a tarkóját.-Értékelem.-bólintott.-Igazán rendes dolog tőled.
-Nem az én dolgom,nem akartam bekavarni.-zártam le a dolgot.
-Azért köszi.-mosolyodott el Lola.
-Te tudtál róla?-szólt egy hang mögülem.Hirtelen megfordultam és Dakota ott állt előttem.
-Nem,vagyis igen,de nem úgy,hogy magamtól tudtam csak úgy láttam.-próbáltam megmagyarázni.
-Hogy tudtad eltitkolni?-kerekedett el a szeme.
-Kicsit ittam,nem voltam teljesen magamnál és beleszólni sem akartam.-húztam el a számát.
-És ezért úgy döntöttél,hogy nem szólsz róla.-fejezte be a mondatomat és szúrós szemmel nézett rám.
-Ne légy rá mérges Dí.A helyében lehet,hogy te is ezt tetted volan.-állt az oldalamra Oliver.

Dakota

Felment bennem a pumpa amint meghallottam,hogy ezt az egész Shane tudta és nem szólt nekem,de amikor Oliver a védelmére kelt hirtelen Déjá-vu érzés fogott el.Mint amikor még kicsik voltunk és összevesztünk valami apróságon.Ők ketten ellenem.Elmosolyodtam és nagyot sóhajtva megráztam a fejem.
-Akkor is,hogy tudtál ilyen könnyen titkolózni előttem?-fordultam a barátom felé.
-Ki mondta,hogy könnyű volt?-mosolyodott el halványan.
-Én most megyek.-szólt halkan Lola és elindult a kijárat felé.Oliver kétségbeesetten nézte ahogy Lola hirtelen megindul és másodpercek alatt kisiet a házból.
-Ennyi volt.-sziszegte Oliver és megfeszített állkapoccsal lassan beszívta a levegőt.
-Nem lehet ennyi.-ráztam meg a fejemet és Lola után mentem.
-Várj!-kiáltottam a lánynak aki éppen akkor nyitotta ki a kocsija ajtaját.
-Hogy lehet valaki ennyire önző?-fordult felém és visszacsapta a jármű ajtaját amibe az előbb még beszállni készült.-Hogy teheti ezt velem?-kérdezte mérgesen.Számomra teljesen egyértelmű volt,hogy csak azért ennyire feldúlt,mert kétségbe esett és tanácstalan.
-Lola nem direkt csinálja.-próbáltam kicsit védeni Olivert.
-Dakota ne merészeld a bátyád pártját fogni!Most nem!-nézett rám mérgesen.-Mennyi ideig szenvedtem miatta?Mennyi ideig vágyakoztam utána?Hányszor utasított vissza nem törődve az érzéseimmel?Nem hiszem,hogy ezt pont neked kéne magyaráznom.Még csak nem is próbált kedvesen fogalmazni,a lelkembe gázolt és most is azt teszi,mert amikor végre tovább lépnek,ő nem hagyja.Ehhez nincs joga,nem forgathatja fel az életemet akkor amikor kedve tartja.-hadarta és közben hevesen gesztikulált a kezével.
-Csak akkor teheti ha hagyod neki,és nekem nagyon úgy tűnik,hogy hagyod.-raktam keresztbe a kezemet és közelebb léptem hozzá.-Lola ebben ugyanúgy benne vagy,mint ő.Senki nem kényszerített arra,hogy vele töltsed a tegnap estét.És most te is azt teszed vele amit ő veled.Tudod,hogy nagyon szeretlek,de még sosem láttam ilyennek Olivert.Nem is tudod,hogy milyen gyönyörűen beszélt rólad odafenn.Lola ő szerelmes beléd.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Dí ez nem így megy.-sóhajtott.-Tegyünk félre mindent?Felejtsem el azt ami történt és engedjem el Adamat?
-Ő megtette érted.Elengedte Judyt.
-Nem érted ugye?-sírta el magát.-Nekem ehhez idő kell.Beszélnem kell Adammal,át kell gondolnom mindent,nem ugorhatok egyből a nyakába.
-Persze.-hajtottam le a fejem.-Menj haza,pihenj és nyugodj meg.-tanácsoltam.
-Igen,ezt fogom tenni.-bólintott és megtörölte a könnytől ázott arcát.Közelebb lépett,óvatosan megölelt,majd szótlanul beült az autójába.Néztem ahogyan kikanyarodik és elhajt,majd vissza indultam a házba.A konyhából nevetés szűrődött ki,beléptem és figyletem ahogy a két fiú hangosan kacag.
-Mi ilyen vicces?-kérdeztem mosolyogva.
-Semmi.-kapták felém a fejüket.
-Nagyon gyanúsak vagytok nekem.-húztam össze a szememet.
-Csak régen hülyültünk,ennyi.-rántotta meg a vállat Oli.-Mondott valamit Lola?-kérdezte.
-Össze van zavarodva.-válaszoltam.
-Igen,azt sejtettem.-dörzsölte meg a tarkóját.
-Nem tudom Oli,annyiszor megbántottad már.Nagyon oda volt érted,a lelkét is eladta volna azért,hogy együtt legyetek.-mosolyodtam el fájdalmasan.
-Istenem én vadbarom.-mordult fel fájdalmasan.-Fel kéne hívnom?-kérdezte és felváltva rám,majd Shanere pillantott.
-Dehogy!-szóltam rá.-Most hagyjad.-tanácsoltam.
-Jó.-válaszolt.-akkor én most felmegyek és egész nap azon gondolkozom,hogy miért vagyok ekkora segg.-indult ki a helyiségből.
-Ne ostorozd magad!-szóltam utánna,de nem válaszolt semmit.Vissza fordultam a konyha felé és Shanet figyletem aki karbatett kézzel a konyha pultnak dőlt.Ott állt és engem nézett,édesen elmosolyodott ahogy a köntösömet bámulta.Néztem ahogy néz és hihetetlenül hálás voltam az égnek amiért ő van nekem.