Gyűlölet, Barátság & Szerelem (S.M.)

2./41 "leszarom a véleményét"

-Most van vége mindennek.-mosolygott és Sofira szegezte.

Tudtam, hogy a két tőr, amit a bokámra csatoltam fel, még kapóra fog jönni. Amikor ugyanis Davidet lelöktem magamról, gyorsan kikaptam az egyiket a helyéről.

A pszichopata mosolyogva Sofira szegezte a fegyvert, én pedig eldobtam a kezemben lévő tárgyat.

Az a férfi vállába állt, így Őt pár pillanatra lefoglalva. Kicsavartam a kezéből a fegyvert és belevertem a fejét a falba. Ájultan esett össze, ám David nagy nehezen vérző hassal feltápászkodott a talajról.

-Akkor úgy látszik, ez élet-halálra megy.-mosolygott.
-Nem, ugyanis. Elkönyvelem az én nyereségemnek.-

Értetlenül nézett, mire egy nagy lépéssel elötte termedtem. Elkaptam a karját, és ráraktam egy bilicset. A másik kezével megakart ütni, de elhajoltam és duplán adtam vissza.

Odarángattam az egyik csőhöz, és odabilincseltem. Azt pszichopata állatot, akit legszívesebben péppé vernék, szintén oda bilincseltem.

-Sofi.-térdeltem mellé.

Épp hogy csak éreztem a szívverését, azonnal felkaptam és kiszaladtam vele a kocsihoz.
Befektettem a hátsó ülésre és azonnal elindultam a legközelebbi kórházba.

Közben tárcsáztam Jessy számát.

-Dylan.-vette fel.
-Kérlek add Morgan ügynököt.-
-O'Brien hogy képzelte ezt??-hallottam egy 'kissé' ideges hangot.
-Kurvára leszarom a véleményét. Mondom a helyszínt, Spooksville, játszótér melletti barack színű ház, 4. emelet 29-es ajtó. 2 keresett bűnözőt hagytam ott Önnök. Ja és az azzal szemben lévő ház tetején elrejtettem a fegyvereket, amikre nem volt szükségem. Jó kutakodást, ja és szivesen.-

Éppen mondott volna valamit, de jelenleg kurvára nem érdekel az az egoista faszkalap. Nem hagyom Sofit meghalni.

1 perc múlva megálltam a kórház parkolójában és beszaladtam a karjaimban tartva Őt.

Azonnal hordágyra rakták és betolták a műtőbe.

Felhívtam Robbot és tájékoztattam a történtekről, mit ne mondjak hatalmas kő esett le a szívéről, hisz a lánya már jó kezekben van.

Ezek után Saraht is felhívtam, és amit mondott szíven ütött. A kisfiam testileg teljesen jól van, de nem ébred fel. Az orvosok rengeteg mindent próbáltak, de egyszerűen semmire nem reagál a drágám.

Fejemet a kezembe temetve ültem le a váróban a székre, arra várva, hogy az orvos jó hírekkel szolgáljon. Ha Sofi nem éli túl a műtétet, én abba belehalok. Ha a fiamat elvesztem, végképp nincs miért élnem.

-Dylan O'Brien?-állt meg elöttem egy orvos.
-Én vagyok.-álltam fel.
-Igaz, hogy a barátnője rengeteg vért vesztett de sikerült az operáció.-
-Úristen, köszönöm Dr. Úr. Mikor mehetek be hozzá??-
-Akár most is, de még hat az altató.-
-Rendben.-

Bementem a kórterembe, Sofi pedig még békésen aludt. Gondolom, amint felébred kérdőre von ezért az egészért, nekem pedig mindent bekell vallanom.

Elgondolkoztam, közben pedig kibámultam az ablakon.

-Dylan.-hallottam Sofi kissé idegesnek tűnő hangját.
-Szia.-fordultam gyorsan felé.
-Szóval ezért voltál távol annyit...és Liza..-
-Liza az ügynökség vezetője aki engem is beszervezett. Sajnálom, de nem mondhattam semmit, a titoktartás kötelez addig míg elnem veszlek. Legalábbis így lett volna.-fogtam meg a kezét.
-Dylan...én meg azt hittem hogy..-
-Tudom, és nagyon sajnálom. De csak miattatok csináltam ezt az egészet. Többet kapok ezért a munkáért.-
-Ne magyarázkodj. Szeretlek.-
-Én is.-
-Tudsz már Samről valamit?-
-Én...-
-Dylan. Mi van a kisfiammal???-támaszkodott fel.
-Azaz igazság, hogy Sam..-
-Hazudtál nekem.-csuklott el a hangja.
-Nem Sofi. Samnek valóban semmi baja, csak nem tudják felébreszteni az orvosok.-
-Miaz, hogy.. Na jó, odamegyünk, most.-ült fel, majd a hasához kapott.
-Nem. Szerintem ez nem jó ötlet, most műtöttek meg.-
-Dylan, rohadtul leszarom. Látni akarom a fiamat.-
-Kérlek, Christy, Shawn, Sarah és Apukád is vele van. Most viszont, este 11-kor nem fogok elindulni veled, főleg úgy, hogy most műtöttek.-
-Na idefigyelj Dylan O'Brien nem érdekel milyen titkos ügynök. Lehet, hogy te vagy az aki a bűnözőket hajkurássza meg minden, de én anya vagyok. Az pedig még a titkos ügynökökön is túl tesz veszélyességben ha a gyermekéről van szó.-
-Tudom Sofi. De hidd el nekem, hogy a fiunk jó kezekben van és ígérem mindjárt beszélek az orvossal. Addig is kérlek próbálj megnyugodni, hisz hasba és combba döftek, na meg elég sok vért vesztettél. Mindjárt visszajövök.-pusziltam meg a homlokát.
-Dylan.-szólt utánam.
-Igen?-fordultam vissza az ajtóból.
-Soha többet ne merj titkolózni elöttem.-mondta lágy hangon.
-Ígérem.-

Elmentem és megkerestem az orvost, aki nem igazán örült Sofi ötletének. Elmondtam neki, hogy a fiunk a másik kórházban van és belátta, hogy ha átszállítanám oda az anyukáját az mind a kettőnek jót tenne. Kicsit félve ugyan, de reggelre berendelt egy betegszállítót, ami elvisz Break Fallsba.

Mikor visszamentem a kórterembe, hogy közöljem Sofival a hírt Ő már aludt. Leültem az ágya mellé és rezegni kezdett a telefonom.

-Christy.-
-Hogy van Sofi?-kérdezte egyből.
-Sok vért vesztett, de a műtét sikeres volt.-
-Hála az égnek. Figyelj Dylan, az orvosok szerint a kicsinek egyre kevesebb esélye van túlélni az anyukája nélkül.-
-Azt hiszem ezt Sofi is érzi, mert minden áron már ma indulni akart. Az orvossal beszéltem és holnap 8 körül indulunk a betegszállítóval.-
-Rendben, nagyon remélem, hogy Sam addig kitart.-a hangjából levettem, hogy már csak egy  pici választja el a sírástól.
-Christy, Robb elmondta igaz?-
-Hogy titkos ügynök vagy? El, hát. Mire számítottál?-
-A lényeg az, hogy holnap reggel nagy valószínűséggel megfog jelenni ott az FBI.-
-Mibe keveredtél?-

Röviden elmondtam neki, hogy mi és hogyan történt.

-Na csak jelenjen meg itt az a rohadék. Ha bemer jönni a kórházba olyat adok én annak a Derek Morgannek, hogy azt kívánja bárcsak ne jött volna a világra.-
-Bárcsak látnám.-mosolyodtam el.
-Na jólvan, leraklak, mert Shawn szerint pihennem kell.-
-Igazat is adok neki. Még te sem vagy teljesen rendben.-
-Ohh, hagyjál már te is. Ezt hallgatom tőle egész nap. Kérlek vigyázz Sofira, és siessetek.-
-Köszönöm Christy, hogy a fiam mellett vagy. Sofiért ne aggódj, szemmel tartom.-

Leraktam a telefont és a fejemet az ágyára hajtottam, nemsokára pedig elnyomott az álom.