Elfeledett testvér - Harry Potter fanfic

2.9. fejezet - A goromba gurkó

Lockhart professzor a tündérmanók balul sikerült bemutatása óta nem használt élő szörnyeket az óráin. Helyette fejezeteket olvasott fel a könyveiből, sőt a drámaibb részeket néha el is játszotta. Ezekben a színpadi produkciókban Harrynek kellett statisztálnia: eddig alkalma volt eljátszania egy erdélyi földművest, akit Lockhart megszabadított a Gügyögés-átok kellemetlen következményeitől, egy náthás jetit, valamint egy vámpírt, aki a Lockharttal való találkozása után csak salátát evett.

Harrynek az egyik sötét varázslatok kivédése órán, egy vérfarkas szerepében kellett kiállnia az osztály elé. Phyllis biztos volt benne, ha nem akartak volna Lockhart kedvében járni, öccse biztos nem vállalja el a feladatot, és ő sem kéri kölcsön Hermione könyvarzenáljából Lockhart pár kötetét, hogy úgy tegyen: megvette a szennyeket, amikre semmi szüksége nem volt.

- Üvölts szépen Harry - igen, így jó - akkor lecsaptam rá - nagyjából így - a földre löktem, és az egyik kezemmel leszorítottam - a másikkal a torkának szegeztem a pálcámat - aztán összeszedtem a maradék erőmet, és elvégeztem rajta egy bonyolult varázslatot, a Homorphus-bűbájt. Erre ő panaszosan felvonyított - halljuk Harry... panaszosabban... jó - aztán eltűnt a bundája, visszahúzódtak a karmai, és emberré változott. Egyszerű, mégis hatékony akció volt - s azóta még egy falu emlegetett úgy, mint a hőst, aki véget vetett a havi rendszerességgel bekövetkező vérfarkas támadásoknak.

Ekkor megszólalt a csengő. Lockhart feltápászkodott a padlóról.

- Házi feladat: Írjatok elbeszélő költeményt arról, hogyan győztem le a Wagga-Wagga vérfarkast. A legjobban sikerült mű szerzője dedikált példányt kap az Egy elbűvölő emberből!

A tanulók összeszedték a holmijukat és elindultak kifelé. Harry visszament a terem végébe, ahol Phyllis, Ron és Hermione várt rá.

- Készen álltok? - súgta.

- Várjuk meg, amíg mindenki kimegy. - felelte idegesen Phyllis - ...Jó, most már mehetünk.

Hermione elővett egy darab papírt a zsebéből, és megindult a tanári asztal felé. Barátai követték.

- Öhm... Lockhart professzor. - fogott bele a mondókájába - Azt szeretném kérni... szóval szeretném kikérni ezt a könyvet a könyvtárból. Érdekelne benne egy-két dolog. - kissé remegő kézzel nyújtotta át a papírt - Sajnos a zárolt részben tartják, ezért kell hozzá egy tanár engedélye. Ha elolvashatnám, biztosan jobban megérteném, amit a tanár úr a lassan ható mérgekről ír a Kirándulások a kísértetekkelben.

- Áh, a Kirándulások a kísértetekkel! - Lockhart átvette a cetlit Hermionétól, és villantott egy bájmosolyt - Merem állítani, hogy az az egyik legjobb könyvem. Tetszett neked?

- Óh, nagyon is! - vágta rá Hermione - Zseniális volt, hogy az utolsót egy teaszűrővel ejtette csapdába...

- Azt hiszem, senki nem róhat meg érte, ha egy kis segítséget nyújtok az évfolyam legjobb diákjának. - duruzsolta Lockhart, majd elővett egy hatalmas pávatollpennát.

- Szép darab, igaz? - kérdezte, félreértve Ron döbbent és Phyllis undorodó fintorát - Általában csak dedikálásra szoktam használni.

Azzal cirkalmas aláírást kanyarított a cetlire. Azután visszaadta Hermionének, aki remegő kézzel a táskájába rejtette az értékes engedélyt.

- Nos, Harry - fordult a fiúhoz Lockhart - holnap lesz az évad első kviddicsmérkőzése. A Griffendél játszik a Mardekárral, igaz? Úgy hallom, használható játékos vagy. Annak idején jómagam is fogó voltam. Próbáltak rábeszélni, hogy jelentkezzek a nemzeti válogatottba, de én...