3.22. fejezet - A dementorok csókja

1.7K 117 21
                                    

Phyllis még sosem volt ilyen bizarr kompánia tagja. Az emeletről levonuló menetet Csámpás vezette; nyomában Lupin, Pettigrew és Ron lánccsörgető hármasa trappolt lefelé. Őket a lebegő Perselus követte, aki előrebukott fejével úgy festett, mintha bambán meredne a lépcsőfokokon végigzongorázó cipőire. Megalázó helyzetét a mögötte haladó Sirius Blacknek köszönhette, aki a tulajdon varázspálcájával tartotta őt a levegőben. Black sarkában a három sereghajtó, Harry, Phyllis és Hermione lépkedett.

Az alagútba csak nagy üggyel-bajjal sikerült bejutniuk. Lupin, Pettigrew és Ron oldalazva kecmeregtek át a lyukon, s a mutatvány közben Lupinnak arra is ügyelnie kellett, hogy pálcájával végig sakkban tartsa Pettigrew-t. Végül sikeresen bejutottak, s Phyllis hátulról még látta, ahogy Csámpás és a bilincses trió libasorban elindulnak az alagútban. Sirius Black előbb bekormányozta Pitont a nyíláson, ő maga csak azután mászott be. Harry, Phyllis és Hermione követték. Mivel az alagút nemcsak széltében, de belmagasságát tekintve is meglehetősen szűk volt, a lebegő Piton feje lépten-nyomon nagyot koppant a mennyezeten. Black azonban jelét sem adta annak, hogy bármit is kívánna tenni ez ellen.

Phyllis aggódva figyelte nevelőapját, egy percre sem véve le róla a szemét. Tudta, hogy Black részéről ez még egész csekély bosszú azért, amit tett, ettől még viszont rosszul esett neki, hogy Perselus minden harmadik méternél beveri a fejét a plafonba.

Jó néhány perces néma baktatás után Black felé fordult.

– Tudjátok, mit jelent az, ha most feladjuk Pettigrew-t? – kérdezte.

– Hogy maga szabad – adta meg a választ Harry.

– Igen... – bólintott Sirius. – Ami azért fontos, mert... nem tudom, említették-e valaha nektek, de én vagyok a keresztapátok.

– Igen, tudjuk – felelte Phyllis.

– Emellett... a szüleitek arra is megkértek, hogy legyek a gyámapátok... ha velük esetleg történne valami.

Harry visszafojtotta a lélegzetét, Phyllis szíve kihagyott egy ütemet. Csak remélni merte, hogy keresztapjuk tényleg arra gondol, amire szavai utaltak.

– Természetesen megértem, ha a nagynénédéknél akarsz maradni, Harry – folytatta Black. – Phyllis szemszögéből nehezebben, de próbálom nézni a dolgokat. De azért fontoljátok meg a dolgot. Ha sikerül tisztára mosni a nevem... és ha esetleg... ha új otthonra vágytok...

– Úgy érti... magához venne? – hebegte Harry. Ösztönösen felegyenesedett, aminek következtében jól beverte a fejét a mennyezet egyik kiszögellésébe. – Komolyan elvinne Dursleyéktól?

– Számítottam rá, hogy nemet mondasz – visszakozott Black. – Megértem, ha ragaszkodsz a nagynénédékhez. Csak szeretném, ha tudnátok hogy...

– Mit beszél!? – horkant fel Harry olyan rekedt-elfúló hangon, ami még Siriusnak is becsületére vált volna. – Hogyne akarnám otthagyni Dursleyékat! Van saját háza? Mikor költözhetek át?

Black megtorpant, és hátrafordult. Piton feje most még szaporábban kopogott a mennyezeten, de Siriust ez pillanatnyilag a legkevésbé sem érdekelte.

– Hozzám költöznél? Komolyan mondod?

– Hát persze!

Sirius elkínzott arcán ekkor jelent meg az első igazi mosoly. A változás döbbenetes volt; a halálfejmaszk mögött egy tíz évvel fiatalabb férfi tűnt fel. Phyllis most először érezte, hogy ugyanaz az ember áll vele szemben, aki a szülei esküvői fényképéről ránevetett.

Elfeledett testvér - Harry Potter fanficWhere stories live. Discover now