23. I can explain

933 76 9
                                    

Dylan

Már három hete, hogy a többiekkel meglátogattuk Lilyt a kórházban. Csak három napig maradtunk ott, mert ha tetszik, ha nem, a forgatást folytatnunk kellett. És be is fejeztük, minden jelenetet felvettünk. Mondjuk, még így is több hónap, mire a film megjelenik.

A lány azóta sem ébredt fel. Az orvosok szerint egyre kevesebb esélye van. Thomas teljesen magába fordult. Minden nap eljött a forgatásra, és rendesen végezte a munkáját, de aki a szemébe néz, csak üveges tekintetet lát. Olyan, mintha csak a teste lenne itt velünk, de a lelke valahol nagyon mélyen rejtőzködne. Már velem is alig beszél. Nem eszik, és nem alszik. Szinte alig létezik. Persze megértem, hiszen ez az időszak elképzelhetetlenül nehéz neki, én ezt nagyon jól tudom. Pedig szeretném átsegíteni rajta, de ő ezt nem hagyja. Ha átjön hozzám, akkor sem szól egy szót sem, csak meredten, üres tekintettel bámulja a filmet, vagy akármit, amit nézünk. Megszakad érte a szívem.

- Héj Thomas... - kopogtattam az ajtaján, de nem jött semmi válasz. Tudtam, hogy bent van, hiszen ilyen állapotban biztosan nem ment sehová. Benyitottam az ajtón, és láttam, hogy Thomas összekuporodva fekszik az ágyán. A redőnyök le voltak húzva, Thomas cuccai pedig szanaszét hevertek a földön. A levegő áporodott volt, teljesen elhasználódott. Szóval odasétáltam, felhúztam a redőnyt, és kinyitottam az ablakot, hogy újra friss levő tölthessen be a szobát. Utána lehuppantam Tommy mellé, és megsimogattam a hátát.

- Kérlek menj el. - suttogta. - Egyedül akarok lenni.

- Thomas...

- Kérlek. - könyörgött elcsukló hangon. - Kérlek hagyj egyedül.

- Nem, Tommy. Nem foglak egyedül hagyni. Segítek átvészelni ezt az időszakot, akár akarod, akár nem. - mondtam halkan, de mégis határozottan. Thomas felült, és mélyen a szemembe nézett. De egy szót sem szólt. Odanyúltam, és összekulcsoltam a kezeinket. - Minden rendben lesz. - suttogtam, de még én is alig akartam hinni magamnak.

- Már hogy lenne minden rendben? - fakadt ki? - Három hete, Dylan. A húgom három kibaszott hete nem ébredt fel. Semmi sem lesz rendben. - mondta, miközben könnycseppek gördültek le az arcán. Odahajoltam, és egyesével lecsókoltam őket. A kezem feljebb vándorolt Thomas csuklójára, azzal a céllal, hogy magamhoz húzzam, mire Thomas felszisszent. Azonnal elhúzta a kezét, mire értetlen tekintettel néztem rá. Aztán egyszer csak leesett. Nem akartam elhinni.

- Ugye nem.... - kérdeztem elképedve, mire Thomas a háta mögé akarta rejteni a kezét, de még mielőtt sikerült volna, megragadtam a kezét, és magam felé fordítottam csuklójának alsó részét, majd lassan felhúztam pulcsijának az ujját. Thomas csuklóján számtalan vágás éktelenkedett, egészen a könyékhajlatáig. Voltak amelyek mélyebbek voltak, és voltak, amelyek kevésbé. Gyengéden végigsimítottam a sebeken, majd könnyektől csillogó szemekkel néztem fel Thomasra. - Miért? - kérdeztem halkan. - Miért tetted ezt magaddal?

- Azért mert... - kezdte, de hangja ismét elcsuklott. Majd suttogva folytatta. - Azért, mert enyhíti a fájdalmam. Minden nap egy. Nem tudom, hogy miért, nem tudom megmagyarázni, de valahogy jobb érzés...

- Ó Tommy.... - mondtam, és szorosan magamhoz öleltem. És úgy éreztem, hogy sosem akarom elengedni.

- Sajnálom. - zokogta, a fejét a vállamba fúrva. - Annyira sajnálom...

- Nem kell bocsánatot kérned. - mondtam, és egy puszit nyomtam a fejére. - De ígérd meg... - Megfogtam az állát, és felemeltem, hogy a szemembe nézzen. - Ígérd meg, hogy soha, de soha többé nem teszel ilyet magaddal. Ígérd meg nekem. - Thomas arcára egy keserű mosoly ült ki. Szemében viszont szomorúság és félelem csillogott.

- Soha többé. - mondta, és újra vállamba temette az arcát.

*

Thomassal most az én szobámban voltunk, és a Tv-t néztük. Tommy kezeit a nyakam köré fonta, egyik lábát pedig átdobta a derekam fölött. Folytattuk a Teen Wolfot, ott ahol a múltkor abbahagytuk. Közben pedig szereztem valami kaját, mert tudtam, hogy Thomas napok óta alig evett valamit. Most viszont mintha kicsit jobban lenne. Jóízűen megevett minden kaját, amit hoztam. Még az én részemet is. De komolyan.

- Te nem vagy éhes? - fordult felém Thomas, mire egy "most ezt komolyan...?" nézéssel ajándékoztam meg. Aztán hirtelen leesett neki. - Ó. Óóó...basszus...bocs, ne haragudj, én....bocsánat... - szabadkozott, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el.

- Nyugi Tommy, ez csak kaja. Nem érdekes, majd hozok még. - mondtam, és egy szoros ölelésbe vontam, majd megcsókoltam. Ajkaink úgy illeszkedtek egymásba, mint a kirakós darabok. Majd Thomas elhúzódott, és hátradőlt az ágyban. Én is mellé feküdtem, mire ő az oldalára fordult, én pedig átöleltem hátulról, kialakítva egy kiskifli-nagykifli pozíciót. - Szeretlek... - suttogtam a fülébe, és apró csókokkal hintettem be a nyakát.

- Én is szeretlek. - válaszolt Thomas, majd pár perccel késöbb már aludt is.

*

Amíg Tommy aludt, én óvatosan kikeltem az ágyból, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Levettem a ruháim, és beálltam a zuhanyzóba. Nagyjából fél óráig állhattam a forró vízsugár alatt. Közben pedig próbáltam minden negatív gondolatot kiűzni a fejemből, és egyre csak azt ismételgettem, hogy minden rendben lesz. Minden rendbe jön. Meg fog gyógyulni. Lily meg fog gyógyulni. És akkor az én Tommym is újra boldogan mosolyoghat majd. Amikor végeztem a zuhannyal, gyorsan szárazra töröltem a hajam, és visszaöltöztem. Kiléptem a fürdőből, és láttam, hogy Thomas már nem alszik.

- Felébresztettelek? - kérdeztem. Megrázta a fejét. Láttam rajta, hogy valami megváltozott, mióta legutóbb a szemébe néztem. Tekintetében most nem láttam mást, mint...haragot. - V-valami baj van? - kérdeztem félve.

- Felébredtem, mert fáztam. - kezdte a magyarázatot. - Szóval odasétáltam a szekrényedhez, hogy kölcsönvegyek egy pulcsit. - Itt szünetet tartott, és vett egy nagy levegőt. - És ezt találtam. - mondta, majd előhúzta kezeit, amik eddig a háta mögött voltak, és amiben most egy dobozt tartott. A vér is megfagyott bennem.

- M-meg tudom magyarázni...
______________________________________________________________________________

Ez a rész most rövidebbre sikeredett, de remélem azért még tetszett!
Ne felejtsetek szavazni és kommentelni!
És nagyon-nagyon köszönöm a több mint 1,3K megtekintést!!!💖💖

Tell Me That You Love MeWhere stories live. Discover now