Tell Me That You Love Me

41. Made him hate you

Dylan

A kezdeti sokk után, azaz miután hosszú-hosszú másodpercekig csak álltam ott, az ajtót bámulva, hátha valami csoda folytán Shawn visszajön, és azt mondja, hogy Bocs haver, csak egy vicc volt az egész, végül feleszméltem, és azon kaptam magam, hogy kiviharzok a szobámból, keresztülszelem a folyosót, és bevágódok a liftbe, ahol csak egy szusszanásra volt időm, amíg leértem a földszintre. Onnan viszont villámszerűen lőttem ki a kijárat felé, majd kivágtattam az utcára. Kétségbeesetten forgolódtam, de semmi mást nem láttam, csak ismeretlen emberek végtelen kavalkádját, amint mindenki nagyon sietősen tartott hazafelé a munkából, bevásárolni, vagy egyéb más ügyeiket elintézni, ami most engem egyáltalán nem hatott meg, amikor az életem egy tízezer méter mély szakadék szélén egyensúlyozik féllábon állva... Meg kellett találnom Shawnt. Tovább folytattam az ijedt forgolászást minden lehetséges irányba, miközben úgy törtem magamnak utat előre a tömegben mint egy pszichopata... Aztán egyszer csak kiszúrtam egy alakot, egy magas, fekete csuklyás alakot. Épp olyat viselt mint Shawn. Megindultam felé, nem törődve azzal, hogy az embereket tulajdonképpen letaszítom a járdáról, rendíthetetlenül haladtam tovább az ismerős alak felé. A homlokomon izzadtságcseppek folytak végig, a szívem olyan hevesen vert, mint még soha életemben, tulajdonképpen úgy éreztem, hogy mindjárt kiszakad a mellkasomból és külön életre kel. Annak ellenére, hogy nem tettem meg túl nagy távot, és nem is kapcsoltam túl nagy sebességre, a lábaim már nagyon fájtak, majdnem összerogytak alattam. De nem adtam fel, nem lehetett, ha ilyen nagy a tét. Nem hagyhatom, hogy Thomasnak baja essen. Sosem bocsájtanám meg magamnak...

Végre beértem a férfit, és amikor már elegendő távolságra voltam tőle, kinyújtottam a karomat, és a vállára téve a kezem megállítottam őt. Az alak, mivel viszonylag nagy sebességgel haladt előre, most még nagyobb lendülettel tántorodott hátra, és majdnem rám esett. De szerencsére sikerült megtartania az egyensúlyát, és amikor már stabilan állt a földön, szép lassan, mintha csak direkt idegelni akart volna, felém fordult. És újra szemtől szembe álltam a legnagyobb ellenségemmel, azzal, akiről azt hittem, hogy soha többé nem kell majd látnom, és nem fogja többé rettegésben tartani azt életem. De úgy látszik tévedtem.

Shawn mogorva arccal fordult hátra, mint akinek egyáltalán nincs ínyére, hogy megzavarták az útjában, de maikor meglátta, hogy igazából ki áll e cselekedet mögött, arcára egy óriási gonosz, gúnyos vigyor telepedett le.

- Dylan! - üdvözölt, mintha csak egy régi jó barát lett volna, akivel sok-sok éve nem láttuk egymást. Hát, ez a része igaz is, hiszen nem láttam őt tizenkét éve, viszont jó barátnak a világ összes jóindulatával sem lehetne őt nevezni. - Miben segíthetek? - tette fel a kérdését nyájas hangon, és ettől úgy éreztem, hogy menten felfordul a gyomrom...

- Na ezt most azonnal fejezd be! - háborodtam fel, mutatóujjamat fenyegetően felé szegezve, de láthatóan nem igazán hatotta meg ez a látvány, mert most már karját keresztbe fonva, unott tekintettel bámult rám, majd a kis kirohanásom után felkacagott, és forgatni kezdte a szemét.

- Most komolyan O'brien... Mi a francot akarsz ha? De gyorsan mond, mert rabolod a drága időmet... - vetette oda, amivel csak még jobban felbosszantott. De próbáltam félretenni a dühömet, mert itt most nem ez volt a legfontosabb.

- É-én csak..Szóval én a-azt akartam, h-hogy...sz-szóval hogy...- dadogtam, mire Shawn fél szemöldökét felhúzva, megvetően bámult rám.

- Ha csak ennyit akartál mondani, akkor javaslom, hogy fejezzük be ezt a beszélgetést, mert sokkal fontosabb dolgom is van annál, mint hogy itt a te szerencsétlen makogásodat hallgassam percekig. - mondta, és már azon volt, hogy megfordul, és továbbmegy, de megállítottam.

- Várj! - kiáltottam fel, mire újra felém fordult, és az előzőnél is unottabb pofával meredt rám. Meg sem szólalt, csak az arckifejezésével sugallta, hogy nyögjem már ki, mit akarok.

- Kérlek Shawn... nem... Én könyörgök neked, hogy ne csináld ezt velem, én... - mondtam, de a pofámba röhögött.

- Ha csak ezért jöttél el idáig, akkor jelzem, hogy fölösleges volt. Húzódj vissza a kis luxus hotelszobádba, kuporodj a sarokba, és bőgd ki magad, Dylan, engem pedig két hétig hagyj békén.

- Ne! - állítottam meg. - Shawn, nekem nincs ennyi pénzem. És nem létezik olyan univerzum, ahol két hét alatt össze tudnám gyűjteni neked azt a pénzt. Maximum... nagyon maximum egy pár milliót tudok neked adni Shawn. De én minden pénzemet oda adom neked, esküszöm, az utolsó fillérig, csak kérlek... kérlek, ne bántsd őt... Kérlek...

Miután ezek a szavak elhagyták a számat, Shawn arckifejezése megváltozott. Na nem olyan volt, mint aki hirtelen elkezdett együtt érezni velem, hanem inkább olyan, mint aki most talált egy sokkal jobb "üzleti" lehetőséget.

- Tudod mit, Dylan? - kérdezte, de direkt tartott egy kis hatásszünetet, hogy felidegesítsen. - Nem kell a pénzed. - mondta ki végül, mire a szemöldököm felszökött a mellettünk tornyosuló felhőkarcoló legfelső szintjére.

- N-nem? - kérdeztem dadogva, mert alig hittem el, hogy Shawn ilyen könnyen feladja. De azt hiszem túl korán örültem.

- Nem. Sokkal jobb ötletem támadt. - Az arcára újra visszatért a kezdeti gonosz vigyor, amitől felfordult a gyomrom... - Azt akarom, hogy szakíts vele. - folytatta, mire úgy éreztem, menten elájulok.

- N-ne ne ne, kérlek ne... - könyörögtem. - Bármit megteszek, csak ezt ne... - De nem hatotta meg. Mintha meg sem hallotta volna, csak folytatta tovább.

- De itt még nincs vége. - folytatta. - Tulajdonképpen nem is azt akarom, hogy te szakíts vele, hanem azt, hogy ő szakítson veled. Azt akarom, hogy utáljon téged. Hogy soha többé ne akarjon látni, és ne akarjon rólad hallani. Az már nem az én dolgom, hogy ezt hogy éred majd el. Kamuzd be neki, hogy megcsalta, vagy hogy másba vagy szerelmes, nem érdekel. Az a lényeg, hogy örökre gyűlöljön meg téged.

- S-shawn... - suttogtam. Már a sírógörcs határán álltam, de visszatartottam, mert elég gáz lett volna, ha éppen Shawn előtt bőgöm el magam. - E-ezt nem tehetem meg. Ezt nem lehet. Kérlek. Mondj valami mást..akármi mást...

- Na ide figyelj, te kis görény! - fröcsögte a fiú, mire levegőt venni is elfelejtettem. Csak bámultam rá némán. - Most vázolom neked a helyzetet, hogy jobban megértsd. Nos. Beadsz a pasidnak valami orbitális baromságot, arról, hogy megcsaltad, vagy tököm tudja milyen szarságot. Eléred, hogy végzetesen meggyűlöljön téged, és soha többé még a közelébe sem mész. Világos?

- M-miért? Miért csinálod ezt? - kérdeztem szipogva, mire Shawn csak gúnyosan elvigyorodott.

- Azért, mert azt akarom, hogy szenvedj. Hogy örökre bűnhődj meg, azért amit tettél. Egy kis buzi köcsöggé változtattad a kisöcsémet, engem pedig lecsukattál tizenkét évre. Azt hiszed, hogy ezt megúszod? Keservesen meg fogod ezt szenvedni, és életed végéig bánni fogod még azt is, hogy megszülettél. - mondta. Itt már nem tudtam segíteni magamon, már patakokban folytak a könnyeim. - Ó, és hogy még érdekesebb legyen ez a kis játék. - tette még hozzá, és a fülemhez hajolt, hogy befejezze a mondandóját. - Ha nem éred el, hogy életed nagy szerelme elhagyjon két héten belül, akkor nem hogy brutálisan szétverem a képét... De meg is ölöm...

_______________________________________

Itt vagyok, még élek!!! Ne haragudjatok a sok kimaradásért, de már itt a rész, és most bőven van benne izgalom, szóval remélem tetszik. Ne felejtsetek lájkolni, kommentelni!

Imádlak titeket <333

(Ha már itt vagytok, olvassátok el a bejegyzést amit a profilomba írtam!):*