Tell Me That You Love Me

36. Past

*12 évvel korábban*

- Biztos vagy benne? - kérdezte Nick, kezeit még mindig Dylan csuklója köré kulcsolta. Dylan egy apró mosoly kíséretében bólintott, és Nicket maga után húzva beléptek a mosdóba. Mivel éppen órák voltak, sem a folyosón, sem pedig a WC-ben nem tartózkodott senki. Ennek ellenére a fiúk biztosra mentek, és beléptek az egyik fülképe, majd bezárták maguk mögött az ajtót. Nem akarták megkockáztatni, hogy valaki bejöjjön, és meglássa őket. Mert hát ez a suli nem a toleranciáról, meg az elfogadásról híres.

- Nem is lehetnék biztosabb. - válaszolt Dylan. Nick mélyen a fiú szemébe nézett, az arcuk egyre közelebb és közelebb került egymáshoz. Nick érezte Dylan halk szuszogását a bőrén, és ettől az érzéstől minden porcikáját kirázta a hideg. Szájukat milliméterek választották el csupán, orruk már összeért. 

- Akkor meg mire vársz? - kérdezte Nick. Ujjaival végigsimított Dylan oldalán, aki ebbe egész testével beleremegett. Nick ujjai lassan fedezték fel a fiú felsőtestének minden egyes centiméterét. Ajkaik - ha csak egy pillanatra is - összeértek, de szinte alig súrolták egymást. Nick tenyerét lecsúsztatta Dylan csípőjének a hátsó részére, és még közelebb húzta magához, már ha ez lehetséges. Dylan úgy érezte, hogy Nick már csak kínozza. A lassú, cirógató mozdulatokkal, és az apró, fülébe suttogott édes szavakkal.

- Ne...ne csináld ezt velem...kérlek...- könyörgött Dylan, mire Nick arcán egy óriási vigyor jelent meg. 

- Ahogy óhajtod... - suttogta Nick a fiú fülébe, majd visszahajolva az arcához újra egymásba fűzte tekintetüket. Dylan mélyen elmerült az előtte álló fiú gyönyörű égszínkék szemeibe. Úgy  érezte, más már nem is létezik ezen a világon, csak ő és Nick. 

Nick lassan közelebb hajolt Dylanhez, és száját finoman a fiú puha, telt ajkainak nyomta. Erre Dylan egyik kezét Nick csípőjére helyezte, és úgy húzta őt közelebb magához, míg másik kezével beletúrt Nick sötétszőke, rendezetlenül - de mégis iszonyú szexin - álló hajába. Ajkaik harmonikusan mozogtak együtt. Ez volt Dylan élete legelső csókja. És attól az embertől kapta, akitől sosem várta volna. A legjobb barátjától.

- Akkor mi most mik vagyunk? - kérdezte Dylan egy pár perces csönd után. - M-minden marad úgy, ahogy eddig? Legjobb barátok maradunk? Vagy esetleg barátok extrákkal? - kérdezte nevetve, mire Nick halványan elmosolyodott. - Vagy... - kezdte volna, de az előtte álló szőkeség félbeszakította.

- Vagy, egész egyszerűen lehetnél a pasim is. - mondta Nick, egy kaján vigyorral a képén. 

- Nick, tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű... - suttogta Dylan, mire Nick arcáról lassan eltűnt a vigyor, helyébe pedig komor, de még inkébb szomorú tekintet lépett. Kezeit a szemben álló fiú csípőjére helyezte, és összeérintette a homlokukat. 

- Jah, tudom... az apád, igaz? - kérdezte nagyot sóhajtva, mire Dylan lehunyta a szemét, és bólintott. - Hát, az enyém sem éppen egy angyal. - mondta Nick suttogva, mire Dylan meglepetten nézett fel.

- M-miért? - dadogta. - Mi a baj? - a fiú nem válaszolt rögtön, helyette hátat fordított Dylannek. De a fejét amennyire csak tudta, hátrafordította, és Dylanre nézett.

- Húzd fel. - utasította, egyik kezével az ingére mutatva. Dylan hezitált egy kis ideig, de végül odalépett hozzá, és felhúzta a hátán a ruhadarabot, egészen a nyakáig. A fiúnak tátva maradt a szája. Érezte, hogy sós könnyek kezdik marni a szemét. Nick hátát végig piros horzsolások borították. Olyanok, amiket valószínűleg egy övvel hagyhattak ott...