Hol vagy?

Találkozás a Szerelemmel

A mama azt mondta, a vasútállomáson találkoztak először, egy könyvesboltban. Együtt utaztak és hihetetlen boldogok voltak. Aztán minden nap, valahol biztos volt, hogy összefutottak. De később már nem kellett összefutniuk. Anélkül is elválaszthatatlanok voltak és mindig együtt voltak, mindenhol a világon.

Valami ilyesmi történt most velem is...

A pályaudvartól nem messze volt egy sarkon a mozi. Mi más lett volta közöttünk a téma Évával, mint Tamás? Miután leugrottam a vonat lépcsőin, azonnal közelebb húzodott és suttogva tudakolta, hogy mi volt ez a kézfogás, miért mosolyogtunk egymásra olyan csillogó szemekkel, miért siettem el tőle. De a leginkább az volt számára a kérdés, hogy miért nem kértem vissza a könyvet.

El kellett magyaráznom neki, részletesen, alaposan, hogy mi történt a könyvesboltban. Ez pontosan annyi időt vett igénybe, amíg a mozi sarkáig értünk. Megvettük a jegyeket, a terembe beérve pedig elfoglaltuk a helyünket.

Éva csaj hallgatta, és csodáltam, hogy nem szól közbe, nem állít le, nem gyárt elméletek, nem bombáz összeesküvések mítoszaival. Amikor úgy tűnt, a moziszékbe beülve abbahagytam a mondandómat, valaki belépett a terembe az ajtón. Tamás, már meginr. A vetítővászon alatt elsétálva végig tudtam végre mérni az alakját. A szőke, -fiúkhoz képes- hosszú haja csak úgy ugrált cuki arcát keretezve. Fura, hogy cukinak nyilvánítottam az arcát, de más szót nem igazán találtam rá. Helyes volt, az alapvető, de olyan konkrét jelzőt nem találtam rá. Magas és vékony volt, azt meg kell hagyni. De az tweedzakója és fekete nadrágja, aminek derekáról két pánt húzodott a hátára fehér ingén, egyáltalán nem lógott rajta. Sőt, jobban is mutatott vékony lábakkal és karokkal azzal az aranyos arcával. A terem közepe felé ültünk mi, a sot közepe tájékán. S Tamás csak lépkedett felfelé a széles lépcsőkön. Egyenesen a mi sorunk mellett állt meg, és a számokat nézegetve beoldalazott a székek között, és leült, mellém. Persze, nem egyedül jött, egy barátja ült mellette, aki mögötte jött végig. Ő egy kicsit vaskosabb termetű volt. Kényelmesen öltözött, bő ingben és vászonnadrágban jött a filmre. Mihelyst lehuppant Tamás mellé, lejjebb csúszott a széken és -talán túl- elkényelmesedve várta, hogy elkezdődjön a vetítés.

Tamás rámnézett. Az arcára egy kis döbbenet ült ki, ami nyilván az én -egyre vörösödő- arcomon is látható volt.

- Nem is tudtam, hogy szereted a középkori filmeket- jelentette ki Tamás.

- Nem én akartam jönni- kaptam mentségemre, hogy engem csak elrángattak.- Éva a hibás- fordítottam felé a fejem, rámutatva vele.

- Nem lesz olyan durva, nyugi. Olvastam.- biztosított Éva.

- Te elhoztál egy olyan ijesztgetős filmre?!- esett le, hogy miért használta a "durva szót jellemzésként.

- Horror.- javított ki.- De mondom, csak egy pár kis megijesztgetés meg ilyesmik- legyintett- semmi egyéb. Még nem is olvastál ilyet, honnan tudnád, milyen lesz?

- Talán mert hallottam róluk?- kérdeztem vissza

- De te csak arról hallhál hogy bepisiltek a moziszékbe, az igazi történetről semmit.- mosolygott. - Jobb lesz, mint gondolnád. Max, -tette hozzá- majd becsukod a szemed, vagy kimész mosdóba az ijesztő részeknél.

Tamáshoz fordultam.

- Igazat mond?- kérdeztem, rámutatva a barátnőmre. Ő válaszképp megvonta a vállát, jelezve, hogy igazából ő sem tudja.

- Nem alarok benned hiú reményeket kelteni. -mondja. Én elhúztam a számat- majd meglátjuk.- vonta meg a vállát.

Inkább előrefordultam és a fehér vászonra meredtem. Itt ülök, egy moziban, a legjobb barátnőm és fiú, akit pár órája ismertem meg és együtt elloptunk egy könyvet. Egy olyan film előtt, amit éreztem, hogy nem fogok kibírni. A gondolatok beszippantottak és Tamásról kezdtem el gondolkozni. Honnan jöhetett, miért, hogyan? Miért van most itt?