24.

3.9K 266 20
                                    

Louis

Louis édesanyja biztosan a pazarlás szóval illette volna azt az ételmennyiséget, amelyet Harry hozatott fel a hotel konyhájáról. Öt percig beszélt a szobához tartozó vonalas telefonon, hogy leadja az étlapról rendelt fogásokat amelyek eléggé felkeltették az érdeklődését.
-Te nem eszel?
Harry szemöldökeit felvonva nézett az előtte ülő Louis-ra, aki elkerekedett szemekkel pásztázta az kis étkező asztalt amin különféle ételekkel teli tányérok, narancslével valamint teával teli kancsók sorakoztak. A kékszemű férfi nem szokott hozzá, hogy ennyi minden legyen előtte. Az elmúlt pár hónapban nem evett túl sokat és már arra sem emlékezett, hogy mikor vacsorázott egy rendeset saját otthonában anélkül, hogy két falat után úgy érezte volna, már teljesen tele van. Családjánál tett látogatásai során, Jay minden alkalommal púpozott tányérokat tett le elé és addig nyaggatta őt, míg Louis el nem kezdett enni. Régen imádta az édesanyja főztjét. Bármennyit megtudott enni Jay házi készítésű pudingjából, kérés nélkül repetázott és egyáltalán nem érdekelte, hogy délután kettő vagy hajnali kettő van. Imádott enni. Előbb gondolt a pocakjára, mint a fontos elintéznivalóira, így nem egy alkalommal késett már. De az ő falánk kisfia már sehol sem volt. Johannah szomorúan figyelte, ahogy Louis erőszakosan tuszkolja le a torkán a falatokat. Látszott rajta, hogy nem akarja megbántani az anyját, aki teljes szívét és lelkét beleadta az elé tett ételbe. Jay-nek fájt látni, hogy Louis lassan elfogy. De talán Louis-nak jobban fájt látni, hogy az ő drága édesanyja miatta, csak is miatta szenved.
-Nem vagyok éhes-suttogta most Louis, miközben ölében összekulcsolt ujjaival játszadozott.
-Louis, este hét óra van és egész délután nem ettél semmit-szólalt meg a göndör hajú fiú, hangjából tökéletesen kivehető aggódalommal.
Louis vállat vont, fejét egy pillanatra sem emelve fel. Nem akart az előtte ülőre nézni. Nem akarta látni Harry helyes profilját és gödröcskéit. Nem akarta látni állkapcsának a vonalát, amely annyira férfiassá tette őt, sem pedig ragyogó zöld szemeit, amikben biztosan elveszett volna. Nem akarta látni hosszú göndör hajának maradványait, amik most rövid kócos fürtök formájában álltak feje tetején és annyira tökéletes volt.
-Enned kell-mondta Harry, és Louis meglepetésére, a göndör hajú egy fehér tányérat tolt elé, amelyen piros szósszal leöntött palacsinták hevertek-nem véletlenül rendeltem ennyi mindent.
Málnaszósz. Louis kedvence.
-Ne..nem kérem-rázta a fejét. Harry összeráncolt szemöldökkel meredt rá az asztal másik feléről. A kékszemű félénk pillantást vetett a fiúra, mielőtt újra összekulcsolt ujjait bámulta volna az ölében, amelyeket idegességében ropogtatni kezdett. -Tényleg nem vagyok éhes..
Harry már éppen ismét rászólt volna, amikor Louis gyomra hangosan megkordult cáfolva ezzel a tulajdonosa szavait. A kékszemű szégyenlősen kapta fel a fejét a göndör hajú démon irányába, akinek rózsaszín ajkai elégedett vigyorba futottak, miközben visszatolta a tányérat Louis elé.
-Ez..ez nagyon sok-suttogta fejét csóválva. A hat darab barnára sült édesség valóban elég nagy adagnak tűnt, a málnaszósz pedig még rátett egy lapáttal.-nem fogom tudni megenni.
-Van időnk Lou-mosolyodott el Harry, fehér csészéje mögül az előtte ülőt nézve.
Louis halk sóhajt hallatva ült közelebb az asztalhoz és nyúlt az evőeszközök után.

-Tele vagyok-nyöszörgött a kékszemű, tenyerét fehér póló fedte pocakjára simítva. Hasa utoljára három hónapos terhesen dudorodott ennyire, mint most, köszönhetően az elfogyasztott étel mennyiségnek.
Harry elégedetten vigyorogva törölte meg száját egy tiszta fehér szalvétában, miközben szemeit egy pillanatra sem vette le Louis arcáról, amely nem volt olyan sápadt, mint fél órával ezelőtt. Talán az a két tál rántotta, nagy adag sült krumpli, két csésze tea és palacsinta megtette a hatását. Louis pedig még jobban is érezte magát.
-És nem is voltál éhes, ugye?-húzta fel egyik szemöldökét Harry, hátát a barna szék támlájának döntve.
-Jó...talán tényleg éhes voltam-motyogta a kékszemű. Száját egy jóleső böfögés hagyta el, mire kezét azonnal az ajkaira csapta és vörös arccal kapta fejét Harry irányába, aki hangosan nevetett a fiún.
-Bo..bocsánat..-dadogta szégyenkezve, vörös arcát tenyerei közé temetve.
Harry nevetése zene volt a füleinek. Imádta ezt a hangot és olyan rég hallotta már ezt is. De abban a pillanatban Louis azt kívánta bárcsak ne hallaná ezt a dallamos, őszinte, mély nevetést, amely megmagyaráthatatlan módon összeszorította a mellkasát.
-Ne nevess már!-szólt rá Louis, mérgesen nézve a göndör hajúra, aki fejét rázva törölgette könnyeit. -Ez nem vicces!
-Sajnálom, angyalom- mosolyodott el Harry édesen gödröcskéit előhívva. A kékszemű megdermedt a rég hallott beceneve hallatán, amelyet csak Harry használt. Aznap már nem egyszer hagyta el a száját, de Louis minden alkalommal másképpen hallotta. Minden alkalommal másképpen hangzott, de nem értette, hogy miért. Hogy érzelmeit leplezze, alsó ajkába harapva fordult a konyha ablak felé, megszakítva a szemkontaktust a zöld szemű fiatallal, aki immár szomorúan nézte az ő egyetlen angyalkáját.
Kint már sötétedni kezdett és Louis tökéletesen látta az égen sorakozó fekete esőfelhőket, amelyek hatalmas vihart ígértek London lakósainak. Már nem hallotta a szálloda előtt táborozó rajongók és paparazzik hangját. Talán időközben megunták, hogy nem jutnak be egykönnyen az épületbe és inkább hazamentek. Vagy kitudja, talán itt éjszakáznak, megvárják, hogy Louis-ék távozzanak.
A kékszemű tudta, hogy valami hatalmas dologba keveredett, amiből nem tud csak úgy kiszállni. Tudta, sőt érezte, hogy már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. A szerelme immáron nem hétköznapi ember. Harry Styles-t mindenki ismeri, hiszen ő a világ egyik leghíresebb fiatal énekese, akinek az életére mindenki kíváncsi. A múltjára és a jelenére. Louis pedig a múltjához tartozott, Harry életéhez. Már semmi sem lesz ugyanaz, mert látták őket együtt. Lefényképezték és megjegyezték őket. Kész lavinát indítottak el egy teljes nap alatt és Louis rettenetesen félt a következményektől.
Ajtó csapódás szakította ki a kékszeműt zavaros gondolatai hálójából, mire összeráncolt szemöldökkel nézett Harry magas alakjára, aki immár a konyhapult mellett állt egy bögrével valamint fekete telefonjával kezében.
-Srácok? Hol vagytok?-kiabált egy Louis számára ismerős hang, amelyet tulajdonképpen pár órával ezelőtt hallott először a klubban.
-Konyha!-kiáltotta Harry, ujjaival fürgén gépelve mobilja billentyűzetén. Louis elbűvölve nézte a gyűrűk díszítette hosszú ujjakat, amelyek régen olyan sokszor érintették őt és...Nem, nem! Hogy gondolhat ilyenre?! Fejét rázva próbálta megtisztítani elméjét a cseppet sem tiszteséges gondolatoktól.
Louis a narancsleves pohár után nyúlt és hatalmas kortyokkal fogyasztotta el annak tartalmát, reménykedve, hogy torka szárazsága hamarosan elmúlik.
-Azta, ennyire éhesek voltatok?-kérdezte a konyhába belépő hatalmas alak, az étkező asztal irányába mutatva, ahol az üres tányérak között csupán néhány maradék zabkása és rántotta foglalt helyet.
A nagydarab fickót, Louis emlékei szerint Paul-nak hívták. Ő volt a kedvesebb, bár talán hangosabban tudott kiabálni, mint társa, aki Louis-t a filmekben látott katonai tábor kiképző mesterére emlékeztette. A barna hajú férfi barátságos mosollyal biccentett a kékszemű irányába, aki csak egy halk "hello-t" motyogott.
-Miújság Paul? Van valami fejlemény?-kérdezte Harry, derekát a pult szélének támasztva, lábait lazán keresztezve egymás előtt.
-Azon kívül, hogy Richard kiakadt? Semmi-legyintett a férfi, ajkait játékosan lebiggyesztve.
Harry szemeit forgatva ivott bele a bögréjébe, majd fintorogva lecsapta pultra.
-Az a seggfej mindig kiakad. Mondj egy alkalmat, amikor nem-grimaszolt a fiú.
Paul halkan felnevetett.
-Nem jut eszembe egy sem.
-Na, látod-morogta a fiú.
A férfi halk sóhajt hallatott, majd komoly arckifejezést öltve magára fordult Harry felé ismét.
-Nagyjából sikerült őket eltakarítanunk a bejáratok elől. Néhányan megunták és elmentek, viszont még mindig rengeteget vannak. Csak úgy hemzsegnek azok a rohadt fotósok az utcán, a rajongókról nem is beszélve. Amikor a hallban voltam, akkor éppen az egyik számodat üvöltötték-magyarázta a férfi hüvelykujjával a háta mögé mutatva.
-Akkor...akkor még nem mehetünk haza?-Louis reménykedve nézett fel Paul-ra, ujjait idegesen tördelve az asztal alatt.
Paul szomorúan csóválta meg a fejét és együttérző mosolyt küldött a fiú irányába.
-Attól tartok, hogy nem. Preston és Mark szerint még veszélyes lenne kivinnünk titeket, mert nem tudjuk, hogy pontosan mennyien vannak és mennyien mentek el.
-És, meddig kell itt lennünk? Én..nem maradhatok itt..én..nem!-Louis kétségbeesetten rázta a fejét, amint felvillant előtte göndör hajú kisbabájának pufók arcocskája. Rettenetesen hiányzott neki Darcy és utálta, hogy nem lehett vele. A karjaiban akarta tartani, biztonságban. Érezni akarta babájának illatát, látni akarta gyönyörű szép szemecskéit.-Muszáj haza mennem! Nem maradhatok itt! Harry..-könnyes szemekkel fordult oldalra és nézett fel a magas fiúra kérlelően, aki tulajdonképpen minden baj okozója, de Louis abban a pillanatban tőle várt megnyugtatást. Harry azonnal mellette termett és magához ölelte a kis testet.
-Csinálj valamit...-motyogta a kékszemű, arcát a göndör mellkasába fúrva. -Kérlek...
Harry sóhajtva nézett Paul-ra.
-Mikor mehetünk el egyáltalán? Nincs valami megoldás?
A borostás férfi tehetetlenül túrt bele barna hajába.
-Sajnálom, de nem lenne biztonságos! Srácok, az a legfontosabb, hogy ne essen bajotok. Nem vihetünk ki innen titeket csak úgy! Itt kell maradnotok estére.
Louis forró könnyei már eláztatták az őt ölelő fiú mellkasát, de Harry-t ez egy cseppet sem érdekelte.
-Akkor szükségünk lesz néhány tiszta ruhára Louis-nak és nekem. És kérlek szólj Liam-nek, hogy jöjjön be hozzá, amíg én meglátogatom Niall-t. Nem szeretném, ha egyedül lenne-mondta, majd egy puszit nyomott Louis homlokára.
-Megoldható-bólintott a férfi.-még valami?
Harry, finoman végig simított Louis hátán.
-Szeretnél valamit Lou?
A lányunkat- akarta mondani, de ehelyett csak, megcsóválta a fejét és arcát még szorosabban fúrta Harry mellkasába.
*
Louis a hatalmas franciaágyon ült jelenlegi szobájában, miközben mosolyogva figyelte Liam-et, ahogyan a munkájáról beszél. Mindig is tudta, hogy a fiú jobban szereti oktatni a boxot, mint egy szexuálisan túlfűtött bárban embereket kiszolgálni. Liam-mel jól megértették egymást, régen sokat lógtak együtt. Rengeteget buliztak, együtt részegedtek le és támogatták egymást, amiben csak lehetett. Még akkor is kiálltak a másik mellett, amikor Harry teljesen kikelve magából üvöltözött a két fiúval. Louis és Liam aznap este nagyon berúgtak, aminek következtében széthányták Harry nappaliját, plusz Louis ráesett az üveg dohányzó asztalra, ami természetesen széttört a fiú súlya alatt.
Ha történt valami, Louis általában Liam-mel osztotta meg, mielőtt még elmondta volna Zayn-nek és végül Harry-nek. Tanácsot mindig egymástól kértek. Liam tudott Louis terhességéről, hiszen a kékszemű sírva könyörgött a barna szeműnek, hogy ne mondjon semmit Harry-nek, hazudjon neki valamit. Liam vonakodva bár, de természetesen belement, így Harry úgy tudta, hogy Louis már nem lakik London-ban. De aztán a göndör hajú megtudta, hogy a fiú hazudott neki, emiatt pedig borzalmasan összekaptak. Louis gyűlölte magát, legszívesebben szemközt köpte volna magát, amiért megroncsolt egy ezeréves barátságot. De Liam nem haragudott rá. A fiú túlságosan is jó ember volt.
-És, Darcy hogy van? Rég láttam azt a kis angyalkát!-érdeklődött Liam kedvesen mosolyogva Louis-ra.
Louis szíve fájdalmasan szorult össze, amint eszébe jutott a kislánya. Szörnyen hiányzott neki Darcy
-Basszus, Lou!-csapta arcon magát Liam.-Ne haragudj! Istenem, egy állat vagyok!
Louis szomorúan elmosolyodott és megrázta a fejét.
-Semmi baj, Li! Tényleg..csak..csak nehéz tőle távol lennem.. ennyi az egész-vont vállat. Legszívesebben elsírta volna magát.
Liam halk sóhajt hallatva dőlt hátra a fotelban és nézett az ágyon ülő vékony férfira, aki már nagyon hiányzott neki.
-Ez annyira fura-motyogta fejét hihetetlenkede csóválva.
Louis értetlenül ráncolta a homlokát és nézett a borostás viselő férfira.
-Micsoda?
-A két legjobb barátomnak gyereke van! Te drága Isten..
-Örülök Liam, hogy majdnem öt hónap után leesik, hogy tulajdonképpen van egy kislányom-nevetett fel a kékszemű.
Liam szemeit forgatta, aztán mosolyogva állapodott meg a tekintete Louis arcán.
-Tudod, hogy értem. Pár éve még nagyban buliztunk és élveztük azt a rohadt életet. Most meg...Jézusom! Te nem lepődsz meg néha, hogy milyen gyorsan változnak körülöttünk a dolgok?
-Néha-suttogta a fiú, ujjaival azt a fekete pólót babrálva, amelyet Paul szerzett neki egy új melegítő, valamint egy pár zokni és boxerrel együtt. Mielőtt Liam megjelent volna a szobában, Louis gyorsan lefürdött és próbált nem elaludni a meleg zuhany alatt, amely kellemesen ellazította a testét.
-Néha? Én állandóan-morogta a fiú.
Tulajdonképpen Louis mindennap elgondolkozik azon, hogy milyen gyorsan változik minden. Az egyik pillanatban még boldog a szerelmével, tervezik a közös életet..a következőben pedig már minden elvész. Nincs többé Harry, nincs szerelem. Darcy van, aki olyan gyorsan nő..pedig mintha csak tegnap történt volna, hogy Louis világra hozta őt. Hónapokon keresztül szenved a göndör hajú férfi hiányától, aztán hirtelen betoppan az életébe és kavar fel mindent.
-Louis?
-Hm?
-Harry mikor fogja megtudni, hogy van egy lánya?
Louis ajkait összepréselve nézett fel az előtte ülőre. Liam szemöldökeit kíváncsian húzta fel, arcán komoly tekintet ült.
-Én..vagyis...még..még nem. Még nem akarom, hogy tudja..
-Mert? Joga van tudni! Ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy eltitkolhatsz, Lou.
-Tudom..csak még..még nincs itt az ideje. Idő kell, Liam. Még nem állok erre készen-suttogta szomorúan.
Liam nem szólt. Némán ült és úgy tűnt, mintha a gondolataiba temetkezett volna.
Louis már éppen mondott volna valamit, amikor nyílt a szoba ajtó és egy fáradt arcú Harry lépett be a helyiségbe.
-Mi ez a halálos csönd?-kérdezte a zöldszemű, homlokát ráncolva.
Louis, Liam-re pillantott, aki már Harry előtt állt és nevetve megpaskolta a magasabb fiú vállát.
-Nem kell mindent tudnod, haver! Jó éjt Louis!-kacsintott a kékszeműre, Louis csak elmosolyodott és egy aprót biccentett Liam felé, aki mögött az ajtó már be is csukódott.
-Minden rendben?-kérdezte a göndör hajút, aki idegesen túrt bele szanaszét álló hajába. Louis imádta az új haját.
Harry idegesen felnevetett.
-Csak seggfej emberek vesznek körbe, Louis! Azon kívül az ég világon semmi bajom sincsen-mondta, miközben kivette rövid nadrágja zsebéből a pénztárcáját, kulcsait, valamint telefonját.
-Sajnálom..-suttogta a kékszemű, szomorúan nézve Harry-t, aki borzalmasan nyúzottnak tűnt, de mégis annyira tökéletes volt.
-Azzal, most nem segítesz!-morogta, mielőtt megszabadította volna magát pólójától.
Louis inkább elkapta a fejét a fiatalabb fiú mellkasáról. Tekintetét fekete melegítőjére szegezte, ami nem az ő mérete volt, mégis kényelmes a viselete.
-Figyelj Lou..én nem akartam..-kezdte a göndör, de Louis megvonta a vállát, jelezve, hogy nincs baj. Az égvilágon semmi baj sincs.
Harry bólintott és már indult volna a fürdőszobába, amikor Louis utána szólt.
-Meg..megkaphatnám egy kicsit a mobilod?

-Kicsikém! Istenem, végre! Minden rendben, édesem? Hol vagy??-édesanyja hangjából kivehető volt az idegesség, amitől Louis-nak eleredtek a könnyei.
A konyhában ült azt egyik bárszéken, kihasználva hogy Harry nem hallhatja felhívta családját. A fiú remegő kézzel szorította a fekete mobilt a füléhez, miközben igyekezett úrrá lenni feltörő érzésein.
-Mikor jössz haza, Lou? Egyáltalán, mi folyik itt és miért vagy a hírekben Harry-vel? Mi történik fiam?-szólalt meg édesapja is a vonal másik oldalán.
A kékszemű férfi, szorosan lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
-Anya..apa..én...én jól vagyok. Jól vagyok..és minden..jó, nincs minden rendben. Jelenleg egy hotelben vagyok Harry-vel..és nem tudok haza menni..de holnap..holnap mindent elmagyarázok, rendben? Ígérem, csak kérlek ne aggódjatok!-mondta, hangja rettenetesen remegett és félő volt, hogy bármelyik pillanatban zokogni fog.
-Kicsikém, mi folyik ott?-Jay, sírva kérdezte egy szem fiát.-Zayn és Eleanor azt mondták, hogy megtámadtak titeket a rajongók. De miféle rajongók?? És mit keres ott Harry??
-Anya..anya kérlek! Elfogok mondani mindent, csak most ne! Most kérlek, hanyagoljuk ezt az egészet rendben?
Hallotta, ahogy Jay hatalmasat sóhajt.
-Jó, csak vigyázz magadra kicsikém.
Louis könnyeit törölgetve bólintott, de aztán rájött, hogy ezt szülei valójában nem látják.
-És..és..hogy van az én babám?-kérdezte reszketeg hangon.
Mark szomorúan felnevetett.
-A kisasszony egész délután hisztizett. Alig tudtuk megnyugtatni. Most éppen a húgoddal van és talán..de ismétlem..csak talán, de lassan elalszik. Nagyon hiányzol neki Lou..
Louis halkan felsírt. Tenyerét a szájára szorította és próbálta nem felverni az egész épületet. Az ő kis babája nyugtalan volt. Sírt és biztosan enni sem evett, hiszen Louis tudta a legjobban, hogyha Darcy hisztis, akkor mindent megtagad magától.
-Lou?
Louis összerezzent, amikor meghallotta háta mögül Harry mély hangját. Így, hát muszáj volt összeszednie magát.
-Anya, apa most lerakom..
-Vigyázz magadra kicsikém! Hívj, amint tudsz. Rendben?
-Rendben-suttogta, majd még hozzátette.-Kérlek, vigyázzatok rá rendben? És mondjátok meg neki, hogy szeretem és nemsokára vele leszek! Szeretlek titeket.-köszönt el, majd meg sem várva szülei válaszát kinyomta a telefont.
-Lou? Minden rendben?-lépett mögé Harry, kezét az alacsonyabb vállára simítva.
Louis szipogva letörölte a könnyeit és anélkül, hogy Harry szemébe nézett volna, nyomta kezébe a fekete mobil telefont.
-Köszönöm-motyogta és kikerülte a fiút, hogy komótos léptekkel a szobájukba igyekezzen.
Fáradtan telepedett le az ágy jobb oldalára, nyakáig húzva a fehér lepedőt. Elege volt ebből a napból. Elfáradt lelkileg és testileg is. Bárcsak, mindent elfelejthetne.
Hallotta, hogy Harry sóhajtva becsukja maga után az ajtót és az ágy másik felén foglalt helyet.
-Sajnálom, Louis-suttogta, kezét az alacsonyabb hátára simítva. A fehér anyag alatt, a kékszemű érezte, hogy bőre bizsereg a fitalabbik érintése alatt. -utálom ezt az egészet. Mindent. És te is belekeveredtél..én..én ezt nem akartam. Ezt akartam a legkevésbé. Néha azt kívánom bárcsak visszatudnám forgatni azt a rohadt időt és kijavítanám az összes hibám. Mert ha nem követtem volna el őket, talán még most is velem lennél.
Louis nem felelt, helyette hangosan felsírt.

Harry ismét szorosan magához ölelte, és tartotta, míg a kisebb el nem aludt.

"Turn down Mitch's guitar a little and turn up my mic volume." 🖐

Hey, Angel-(Larry Stylinson mpreg. BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now