Hullajózan Anglia

XXV. Fejezet - Sirius választása

Az egyre erősödő hányingerrel (és Marlene társaságával) karon öltve ültem a Mundgó várótermében. A recepciónál ücsörgő nő éppen azzal foglalatoskodott, hogy tökéletesre kenje ki a száját rúzzsal. Én éppen azon dolgoztam, hogy ne rókázzak és igyekeztem nem foglalkozni a kellemetlen érzéssel a mellkasomban. Úgy éreztem, hogy becsaptam Siriust.

Megígértem neki, hogy várunk a családalapítással, erre megint itt ülök a kórházban. Reménykedtem benne, hogy csak szimplán lebetegedtem és azért jött rám annyiszor a hányhatnék. Nem mintha ellenemre lett volna egy apróság, csupán rettegtem Sirius elvesztésétől.

Ahogy kimondta a barátnőm az ítéletét, miszerint várandós vagyok a képzeletem azonnal szárnyra kapott. Lelki szemeim előtt megjelent egy (Siriusra kísértetiesen hajazó)kisfiú képe jelent meg. A pöttömöt azon nyomban el is neveztem Castornak. Sirius néhány hete, éppen a csillagok alatt ülve mesélte, hogy a családjukban szinte mindenkit egy-egy csillagról neveztek el. Ha jól emlékeztem, a Castor csillag nem messze volt a Szíriusztól. Úgy okoskodtam, hogy talán ez jelent valamit, esetleg szerencsét hoz majd a kicsinek.

Marlene egyre többször fordult meg nálam. Aznap reggel is éppen kint kávéztunk a teraszon.

- Én tényleg nem értelek – sóhajtotta a barátnőm. – Komolyan Castornak akarod elnevezni a kicsit?

- Mégis mi bajod van ezzel a névvel?! – értetlenkedtem.

- Hát csak olyan fura... tisztára, mintha egy mardekáros lenne! – kirobbant belőlem a nevetés.

- Jesszus, Marls! – kacagtam továbbra is.

- Ne röhögj már! – bökött oldalba fancsali arccal. – Egyébként meg Siriusnak sem fog tetszeni a Castor név.

Ez a mondat elég volt arra, hogy elvegye a nevetéstől a kedvem.

- Még mindig nem mondtad el neki?

- Fogalmam sincs, hogy kellene – sóhajtottam. – Emlékszel, hogy nem akar gyereket?

- Zaza, Merlinre! – sóhajtotta. – Soha nem tudhatod, hogy mit fog mondani.

- Tudom, de... - kezdtem bele, amikor Sirius baglya az ölembe pottyantott egy levelet. Marlene kíváncsian nézett rá a pergamenre.

- Te, ezt Sirius küldte?

Bólintottam. Marlene láthatta az aggodalmat az arcomon, így angolosan távozott. Remegő kezekkel nyitottam fel a levelet, de nem volt benne sok köszönet.

Zendaya!

Döbbenten pislogtam. Sirius nagyon-nagyon régóta nem hívott a teljes nevemen. Értetlenkedve pislogtam ki a könnyet a szememből.

Elég sokat gondolkodtam a napokban. Egyedül érzem magamat és még egy újabb évet követelnek tőlem. Azt akarják, hogy még egy ideig maradjak idekint. Tudjuk jól, hogy ez egyikünknek sem lesz jó. Se neked, aki odahaza van, se nekem idekint.

Csupán annyit akartam kérni tőled, hogy legyél boldog. A közöttünk lévő viszonynak pedig így semmi értelme sincsen, hogy nem vagyunk együtt. Én nem alkalomadtán akarok boldog lenni és nem hiszem, hogy ez neked jó lenne. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy részemről vége van a dolognak.

Sajnálom.

Sirius

Üveges szemekkel szorongattam a kezemben a gyűrött levelet. Látszódott rajta, hogy Sirius sírva írta meg, átáztatta a könnyeivel és csak utána küldte el nekem.

A fájdalom lassan kezdett el lüktetni a mellkasomban. Ismét egyedül maradtam egy aprócska darabbal Siriusból. Gyereket vártam tőle, amiről ő nem tudhatott. Nem tudhatta, ennek ellenére elárulva éreztem magamat.