Egy pillantás elég

30. fejezet

Nem tudom, hogy Jessy mennyi ideig lehetett bent apámmal, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt, mire kiért. Az arcát csíkosra festették a könnyek, mégis valamiért mosolygott. A szemébe nézve semmit nem tudtam kiolvasni, mintha nem is ismernénk egymást, annyira lehetetlen volt abban a pillanatban kiigazodni rajta. Becsukta maga mögött az ajtót, és szorosan megölelt, mintha most tehetné utoljára. Szörnyű érzés fogott el, ettől a gondolattól, mert még nem akarom elengedni.
Sötét szempillái alól felnézett a szemembe és csak ennyit mondott.
- Menjünk haza, hozzád.
Nem tudtam mozdulni, addig nem míg meg nem bizonyosodtam róla, hogy még nincs vége.
- Mi lesz most velünk, Édes?
Rámnézett azokkal az álmokkal és csillogással teli szemeivel és mosolyogva csak ennyit mondott.
- Mi lenne Nathan? Szeretlek, ezen nem változtat az sem, amit apád mondott...
- Tényleg, ha már itt tartunk... miről akartál beszélni apámmal?
Pimasz mosoly kíséretében megcsókolt.
- Ez legyen az én és apád titka.

Kelletlenül bár, de elhúzódtam tőle és elindultunk a kijárat felé. Kérdések tömkelege birkózott a fejemben. Mindegyik utat akart törni, és nem akartak nyugodni, míg válaszokat nem kapnak rá.

***

Éjfél fele járhat az idő, én mégis csak ülök a kanapén, és figyelem ahogy Jessy a fotelben összekuporodva szuszog. Mikor ideértünk nem kérdeztem tőle semmit és ő sem tőlem, csak bekapcsoltam a gépen egy lassú zenét és táncoltunk. Egymást ölelve, a szemünket lehunyva, mintha nem lenne semmi gond, mintha lehetne jövőnk. Pedig nincs. Nem akarok erre gondolni, de ez az igazság.
 Belekortyolok az előttem lévő bögrébe, és hagyom, hogy a kávé kellemesen keserű íze végigfolyjon a torkomon. Nem tudom, hogy ez hányadik, de határozottan jobb lesz, ha abbahagyom. A gépen Jessy egyik lejátszási listája megy lehalkítva. Érdekes ízlése van, meg kell hagyni. Nem az én stílusom, de most jobb az ő kedvenceit hallgatni, mert megnyugtat.
 Nem faggattam arról, hogy mit beszéltek apámmal, pedig rendesen fúrta az oldalamat a kíváncsiság. De annyira a kedvemben akart egész este járni, hogy nem volt szívem megtörni ezt a varázst.

Mintha lenne szíved! Egyébként is, milyen varázsról beszélsz te? Ha van valami is köztetek, az nem a te érdemed

Nem! Tűnj el a fejemből!

Nem mondod meg, hogy mit csináljak. Meg aztán hidd el, bármennyire is szeretnék eltűnni erről az elkárhozódott helyről, nem tudok.

Milyen költői lettél hirtelen Ricky...

Kuss, Jeremy! Szóval, lényeg a lényeg. Bármennyire is küzdeni fogsz ezért a lányért, teszünk róla, hogy a legváratlanabb pillanatban lökd el magadtól!

Nem! Nem fogom hagyni nektek!
 Tessék, egyszer találok valakit, akit tényleg szeretek, és persze, hogy most kezdenek éledezni az énjeim.
- Nathan, mi a baj?
 Szinte fel sem tűnt, hogy az arcomat a tenyerembe temettem. Jessy álomittas fejjel, és összekócolódott hajjal néz rám. Olyan ártatlan így. Olyan nem e világi. Mintha egy szárnyaszegett angyal lenne, aki csak azért hagyta hátra angyali mivoltát, hogy emberi alakban keressen magának szerelmet.
- Semmi, csak fáradt vagyok. Nem akarsz inkább velem aludni a kanapén? Szerintem mindketten elférnénk.
 Látom a szemében a kételyt, magamban pedig azért imádkozom, hogy ne kérdezzen többet, mert kiborulok. Szerencsére csak mosolyog egyet és átül az ölembe. Nekitámasztja a fejét a mellkasomra és mosolyogva behunyja a szemét. Pár perc múlva újra hallom a szuszogását, amitől nekem is kezd álom jönni a szememre. Harcolni fogok, ez elvan döntve