Jisung:
Nem tudom leírni mennyire megijedtem mikor Minho összeesett. Egyből futottam oda hozzá, hogy elkapjam. Gyorsan ölembe hajtottam a fejét és simogatni kezdtem az arcát.
-Minho! Hé Minho! Kérlek ébredj fel-kezdtek el potyogni a könnyeim sápadt arcára. Tudom, hogy összevesztünk,de attól még én ugyan úgy szeretem őt.
-Hívjunk mentőt?-kérdezte meg Hyunjin a leaderünktől.
-Szerintem nem kell most egyelőre vigyük haza és, ha nem javul csak utána lesz szükség mentőre.-javasolta. Nem örültem az ötletének, de ellenkezni sem akartam vele. Changbin felkapta a hátára az ájult bandatársunkat és elindult vele a furgonhoz. Mikor odaértünk beültem Minho mellé és fejét az ölembe helyeztem, míg cirógattam puha haját. Aztán megláttam, hogy pulcsiujja alól kilóg egy fehér fásli. Gyorsan felhúztam az anyagot és megláttam, hogy a könyökéig ér a kötés és nem csak az egyik hanem a másik kezén is. Bang Chan ránknézett és mikor meglátta Minho karját kibontakozott a szeme.
-Te jó ég mi történt?!-aggodlamaskodott.
-Nem tudom hyung, de ezt majd otthon megnézzük. Most hagyjuk Minhot pihenni.-nyugtadtam a leaderünket mire ő vonakodva visszaült a helyére, de azért néha oda pillantott ránk. Mikor hazaértünk felvittük Minhot a szobájába és befektettük az ágyába. A többiek elhagyták a szobát, viszont én nem akartam magára hagyni őt. Nem tudom mik azok a kötések a karján, de nem remélek semmi jót. Nem tudom mióta ültem az ágy mellett, mikor Woojin lehívott vacsorázni. Vonakoda feláltam szerelmem ágyától és megindultam a többiekhez. Az asztalnál teljes csönd volt.
-Jisung majd meg kell néznünk Minho karját-szakította meg a némaságot Chan-hyung.
-Miért mi a baj a kezével?-kérdezte értetlenül Seungmin.
-Ahogy jöttünk haza megláttunk Minho kezén fáslikat.-magyarázta a többieknek. Erre mindenki pánikba esett és gondolkodott mi lehet a kötések alatt. Remélem nem az amire gondolok, viszont az megmagyarázná a mostani viselkedését...
Minho:
Próbálgattam nyitogatni a szemem. Először nem emlékeztem mi történt, de aztán minden kezdett eszembe jutni.
Látod kudarc vagy. Megint csalódást okoztál nekik. Minek vagy még itt?
Igaza van nem kéne itt lennem. Gyorsan felkeltem az ágyból és elindultam a fürdő felé, viszont meg kellett támaszkodnom a falba, nehogy összeessek. Mikor elértem a célomat bezártam az ajtót, leszedtem a fáslit a kezemről, ezzel felfedve hegekkel ékesített karomat. A szekrényben lévő borotváért nyúlta és elkezdtem vagdosni magam. Megnyugvással töltött el az, ahogy láttam a véremet lefolyni a karomon. Belenéztem a tükörbe. Nem kellett volna...
Te hiba. Undorító vagy. Nem szeret senki. Minek vagy még itt? Halj meg!
Nem bírtam tovább egy erős ütést mértem a tükörre, ami ennek hatására egyből darabokra tört. Én térdre ereszkedtem és megállíthatatlanul zokogni kezdtem.
-Hagyd abba kérlek! Már nem tudom ezt tovább elviselni. Kérlek...-könyörögtem,de azt jómagam se tudtam, hogy kinek.
-Minho! Mi folyik itt? Miért van zárva az ajtó? Kérlek nyisd ki! Nagyon aggódunk érted.-kiabálta Woojin, mire még jobban folyni kezdtek a könnyeim.
-Hagyjatok békén! Minek törődtök velem?! Csak menjetek el és legyetek boldogok nélkülem! Kérlek...-halt el a hangom az utolsó mondtatnál.
-Miket beszélsz? Még jó, hogy törődünk veled. Szeretünk hyung és fontos vagy nekünk.-válaszolta Felix.
Hazudnak tudod ugye? Nem vagy te fontos senkinek.
-HAGYD ABBA!-órdítottam.
-Minho...Kérlek nyisd ki nekem az ajtót-hallottam meg Jisung hangját. Megmerevedtem. Nem tudtam mit csináljak. Nem akartam, hogy így lásson, de szükségem volt rá. Feltápászkodtam a földről és kinyitottam az ajtót. Egy könnyes szemű Jisung jött be az ajtón, én egyből a karjai közé vetettem magam. Ő szorosan tartott engem és nyugtató köröket dörzsölgetett a hátamon. Mikor megnyugodtam ráemeltem a tekinetem Jisungra. Erre odahajolt hozzám és egy csókot ültetett ajkaimra. Teljesen beleremegtem. Nagyon régen éreztem már ezt a melegséget a lelkembe. Reméltem, hogy ez a pillanat örökké fog tartani.
Ne dőlj be neki. Nem szeret téged. Csak sajnálatból csinálja ezt.
Megint folyni kezdtek a könnyeim, erre ő elvált ajkaimtól és aggodalmasan figyelt engem.
-Mi a baj?-kérdezte lágy hangon, miközbem az arcomat simogatta. Mire én kiszakadtam öleléséből és megráztam a fejem.
-Ne játszadozz velem kérlek-kérleltem őt, mire csak felhúzta a szemöldökét.
-Miről beszélsz?-értetlenkedett.
-Tudom, hogy csak szánalomból, vagy itt, ahogy a többiek is.-pityeregtem.
-Ne butáskodj! Szeretünk, főleg én és fontos vagy nekünk.-győzködött engem.
Ne hidd el neki! Csak hátba akar szúrni.
-Fogd be! Kérlek hagyd abba-markoltam bele a hajamba nekidőltem a falnak és lassan lecsúsztam róla. Összekuporodva zokogtam a földön-Én ezt már nem bírom tovább, Jisung.-meséltem neki.
-Mit nem bírsz Minho? Kérlek beszélj velem, megijesztesz.-mondta, majd letérdelt elém kezét, pedig vállamra rakta.
-Ez a hang mindig azt akarja, hogy ártsak magamnak. Mindig azt mondja, hogy haszontalan vagyok és, hogy senki sem szeret engem. Most már annyira elfajult a helyzet, hogy azt mondja, hogy öljem meg magam-halkultam el teljesen a végére. Jisung először csak elszörnyedt, végül szorosan magához ölelt.
-Nagyon szeretlek Minho. El sem tudod képzelni mennyire. Te vagy nekem a legfontosabb és szörnyű látni, hogy így szenvedsz. Hamarabb kellett vola szólnod, mert már nagyon elfajult a helyzet. Beszélj velünk kérlek. Mindig meghallgatunk és veled leszünk csak kérlek, ne bántsd magad többé. Nagyon szépen kérlek-emelte fel a karomat, mikor végignézett rajta elkezdtek potyogni a könnyei.-Sajnálom-nézett mélyen a szemeimbe és megint ajkaimra tapadt. Nem szenvedély volt a csókunba, hanem színtiszta törödés és szeretet. Körbefontam karjaimat a nyakán, erre ő közelebb húzott magához. Mikor elváltunk egymástól arcomat a nyakhajlatába temettem, éreznem kellett, hogy itt van velem. Mikor megnyugodtam Jisung feltápászkodott, mire ijedten kaptam a keze után. Ő csak mosolygott, nyomott egy puszit a fejem tetejére és mondta nekem, hogy csak fásliért megy. Mikor lekezeltük a sebeimet kézenfogva kivonultunk a fürdőből. kiértünk a helyiségből és az egész csapat a nyakamba borult.
-Ne merj mégegyszer ilyet csinálni, mert megütlek, hülye-morogta Changbin, de a könnyeit nem tudta leplezni. Én csak lágyan elmosolyodtan erre.
-Hyung annyira aggódtunk-hallottam meg a Maknae gyenge hangját. Megsimogattam a feje búbjat és mondtam neki, hogy minden rendben lesz és, hogy sajnálom. Lehet rendben lesz minden....
