Minho:
Koreográfiákat gyakoroltunk. Én most próbáltam nem hibázni, ami hellyel, közzel sikerült is. Ránéztem a többiek arcára és láttam rajtuk, hogy nagyon fáradtak, ezért úgy döntöttem, hogy mára elég lesz a táncból.
-Rendben srácok mehettek vissza. Mára végeztünk-ők erre bólintottak és már siettek is kifele az egész épületből, nehogy meggondoljam magam. Körülnéztem a terembe és már csak Jisungot láttam bennt. Valamiért ismerős volt ez a helyzet.
-Jisungie mi nem megyünk?-kérdeztem, mire ő megfordult és egy rideg pillantást vetett rám-Mi a baj?-egyre idegesebb voltam.
-Szerinted elfelejtettem, hogy mit mondtál nekem?-mondta komoly arccal. Erre egyből görcsbeugrott a gyomrom.-Azt gondolod megbocsájtottam?-egyre idegesebb lett.
-Azt mondtad, hogy megérted miért voltam olyan és, hogy már nem haragszol rám. Ha kell még többszőr bocsánatot kérek, de az időt sajnos nem tudom visszafordítani. Sajnálom...-sütöttem le szemeimet.
-Csak azért mondtam, hogy nem haragszom, mert megsajnáltalak, de így visszagondolva elég szánalmas voltál.-vágta hozzám ezeket a dolgokat. Mintha több ezer kést szúrtak volna a szívembe. A sírás határán álltam, de most nem akartam összetörni.
-Azt mondtad, hogy szeretsz...-mondtam neki, mire csak felnevetett. Már nem bírtam tovább, elkezdtek folyni a könnyeim.
-Azt is csak sajnálatból mondtam. Nem esett le? Miért szeretne téged bárki is? Ne sírj már, fogadd el!-gúnyolódott rajtam.-Akkor tudod mit kell tennie az ilyen kudarcoknak, mint te ugye? Ha nem elmondom-jött hozzám közelebb. Mikor már egy centi választott el minket a fülembe súgott valamit-Meghalni és eltünni-súgta majd otthagyott engem egyedül a terembe. Elkezdtem melgállíthatatlanul zokogni. Még sosem láttam Jisungot ilyennek. Nem sejtettem, hogy tud ilyen is lenni. Olyan boldog voltam, mikor megölelt és mondta, hogy szeret, de akkor ezt csak szánalomból tette. Mi másért tette volna?
"Miért szeretne téged bárki is"
Hallottam meg a fejembe ezt a mondatot.
-Ne kérlek ne-könyörögtem. Térdemet átölelve zokogtam a tükörnek dőlve.
"Akkor tudod mit kell tennie az iylen kudarcokank, mint te ugye?"
-Hagyd abba!-mondtam hangosabban és még jobban szorítottam magamhoz a térdeimet.
"Meghalni és eltünni"
-HAGYD ABBA!-kiabáltam. Talán tényleg jobb lesz, ha nem leszek itt...
Lassan feltápászkodtam és elindultam ki az ügynökségtől. Elindultam a közelben lévő híd felé.
Na csak rájöttél mi a jó mindenkinek."
Mikor odaértem, átmásztam az első korláton és kiálltam a szélére. Néztem a víz sima tükrét, amibe percek belül én is lebegni fogok.
Mire vársz még? Ugorj!
Felnéztem az égre és visszagondoltam, azokra dolgokra amik eddig történtek velem. A válogatások,mikor visszatérhettem a csapatba miután kiestem, az első fellépésünk, a tagok nevetése, mosolya és kedvessége. Jisung...
Eszembe jutott milyen kedves volt velem, amikor megfogta a kezem biztatásként, az első csókunk...
Könnyek szántottak végig arcomon az emlékek hatására. Reméltem, hogy sokáig velük lehetek, de azzal csak ártanék nekik.
-Sajnálom srácok, hogy ekkora teher voltam, hogy nem tudtam eleget hozzátenni az összhanghoz. Szeretlek titeket, ha ez nem is kölcsönös és köszönök nektek mindent. Jisungie neked is köszönöm, azt, hogy megtapasztalhattam, milyen is a teljes boldogság. Sajnálom, amiket, mondtam, akkor. Ha azokat nem mondom neked, lehet nem utálnál engem. Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek és szeretni is foglak.-léptem előre a mélybe-Viszlát srácok, sajnálom...-minden fekete lett.
Minho!
Miért hallom Jisung hangját. Meghaltam már nem kéne éreznem semmit sem. Mi folyik itt?
Minho kelj fel kérlek! Megijesztesz
Pánikolt. Próbáltam felébredni. Először nem ment, de fokozatosan visszanyertem a tudatomat. A szobámba voltam az ágyamon, Jisung itt ült mellettem és aggodalmasan méregetett. Mi történt? Én leugrottam a hídról, akkor, hogy lehetek még itt?
-Végre felébrdtél-ugrott boldogan nyakamba. Én csak értetlenül néztem rá, de azért visszaöleltem. De Jisung utál nem? Akkor miért ölelget?
-Mi történt?-kérdeztem zavarodottan, mire eltolt magától és elkezdett mesélni.
-Rémálmod volt. Mikor elaludtál felhoztalak ide és befeküdtem melléd. Egy idő után elkezdtél nyugtalanul mocorogni. Próbáltalak felébreszteni, de nem reagáltál semmire. Nagyon megijesztettél, főleg, mikor elkezdtél sírni és azt mondogatni, hogy sajnálom.
Eszembe jutott az egész álmom elkezdtem sírni és odabújtam Jisunghoz.
-Annyira rossz volt...-sugtam bele felsőjébe.
-Mi történt?-kérdezte közelebb húzva magához.
-Azt álmodtam, hogy ott maradtunk a táncterembe és te, azt mondtad nekem, hogy csak szánalomból vagy velem és soha nem tudnál szeretni, ahogy senki sem-mormogtam bele a pólójába, amit idő közben teljesen eláztattak könnyeim.-Aztán odajöttél hozzám és azt mondtad, hogy a hibáknak el kell tünniük. Én ezért elmentem egy közeli hídhoz és leugrottam róla-zokogtam. Jisung olyan szorosan tartott, hogy úgy éreztem nem lenne képes elengedni.
-Soha nem tudnám ezt tenni veled. Nagyon szeretlek. Ha szánalomból mondanám szerinted megtenném ezt?-tolt el magától és hajolt oda hozzám egy csókra. Először gyengéden mozgatta piros ajkait az enyémeken és cselekedete tele volt szeretettel és törődéssel. Később, viszont egyre jobban elmélyítette a most már szenvedélyesre váltott csókunkat, amibe egész lényem beleremegett. Hátradőltött az ágyon, de a csókot nem szakította meg, én körbefontam kezemet a nyakán, hogy közelebb húzzam magamhoz. Finoman elkezdte harapdálni az ajkaimat, ezzel jelezve, hogy adjak utata a nyelvének. Ezt természetesen engedélyeztem neki és folytattuk tevékenységünket. Hirtelen elvált tőlem, de azért orrunkat még összeérintette, mire én értetlenül néztem rá.
-Nincsenek itthon a többiek, akkor miért hagytad abba?-kíváncsiskodtam, mire csak elmosolyodott és nyomott egy gyors puszit a számra, majd egymásnak döntötte homlokunkat.
-Figyelj, nem azért álltam le, mert nem akarom folytatni, de te most nem vagy olyan állapotban, hogy bármit csináljunk-simogatta meg arcomat, lágyan a szemimbe nézve.
-Én nem akarom, hogy miattam álljunk le. Jól vagyok.-győzködtem, de belül valójában féltem. Igaza van, nem vagyok még elég jól, de nem akarok neki csalódást okozni.
-Nem Minho. Most pihenj, jót fog tenni neked-takart be minket, aztán szorosan átölelt.-Nagyon szeretlek és ha megint rémálmod lenne én itt leszek. Sosem árulnálak el-nyomott puszit a hajamba.
-Köszönöm. Én is szeretlek-simultam karjai közé és visszaaludtam.
