𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮!! - 𝑵𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂́𝒌 [𝒔𝒉𝒐𝒖𝒏𝒆𝒏 𝒂𝒊]

KageHina - Fény

Helló! Ez egy fantasy sztori!

Hinata a K.T. hivatal egyik irodájában ült és a jelentéseket olvasgatta. Valamiért akkoriban megnőtt a megszállások száma. Ő ilyesmikkel foglalkozott, ugyan a KT. azt rövidítette, hogy különleges tevékenységek. Démonokkal és árnyakkal foglalkoztak és az általuk megszállt emberekkel. A jelentésekben megint több, mint harminc ember szerepelt, egyetlen városban.
- Mit kezdjek ezzel? - tekintett fel a mellette álló férfira. A neve Tanaka Ryunosuke volt.
- Uram, ezeket az iratokat alá kell írnia és parancsot adni, mihez kezdjenek a beosztottjai. - A férfi két évvel volt csak idősebb, de jobban értette a dolgát. Hinata Shoyot csak a különc tulajdonságai miatt vették fel. Azért, mert a fény segítségével el tudta pusztítani az árnyakat.
- Hát, rendben. Küldjenek ki egy osztagot. Osztódjank szét és mind induljanak, öljék meg az árnyakat. Az embereket pedig hozzák be a központi kórházba, ápolják le őket. Azt, hogy mekkora csoportokba mennek, ők döntik el - legyintett a vörös, miközben sebesen körmölt. Mind a harminc jelentés alján szerepelt a neve. - Tessék. Ennyi, Tanaka-kun? - A kopasz rávicsorgott és távozott. Igazság szerint a törpe jól végezte a munkáját. Túlságosan jól.
- Áá! Mit kéne tennem? - nyújtózott a vörös. - Engedélyért kell mennem Daichi-samához egy takarításra. - Néha sajnálta, hogy nem röplabdával ment tovább, de a képessége már csak ilyen volt. Nem tudott megszabadulni tőle. Így legalább hasznos volt. Két halk koppanás zavarta meg.
- Gyere be! - kiáltott. Kihúzta magát, egyenesen ült az íróasztal mögött. Méltónak kellett lennie a címére, mint a négy alvezér egyike.
- Szép reggelt, Hinata alvezér! - mosolygott rá a férfi. Szokásához híven öltönyben feszített. A kis vörös felpattant és meghajolt.
- Sajnálom a modortalanságomat! Jó reggelt, Daichi-sama!
- Ne légy ilyen formális! - nevetett rá a férfi. - Csupán három év van közöttünk.
- De maga olyan hihetetlen! Maga tartja össze az egész K.T. hivatalt!
- Nem ezért jöttem. Kérlek ülj le és beszélgessünk. - Az alvezér gyorsan elngedelmeskedett. Tisztelte Daichit. Mielőtt kiderült, hogy ő valami hihetetlent vitt véghez már öt évvel ezelőtt, mikor még együtt röplabdáztak. Mindig felnézett rá. Gyorsan kiderült, hogy a kapitány tizennégy éves kora óta vezette a hivatalt és többeket megkért, hogy csatlakozzanak. Tanaka, Hinata és Sugawara hallgatott rá.
- Igen? - törte meg a hirtelen jött csendet az alacsonyabbik. Valahogy zavarba ejtő volt, ahogy mosolyogva figyelte a felettese.
- Gondolom eljutottak már hozzád az új információk. Miyagiban harminc embert is megszálltak. Ki adtad a parancsot?
- Természetesen! Az imént értesített Tanaka-san.
- Szeretném, ha ki mennél rendbe hozni a dolgokat. Miyagiban a legnagyobb tevékenységet a régi iskolánk környékén, a Karasunonál fedeztük fel.
- Rendben! Erre gondoltam én is. Jót tenne Japánnak, ha kicsit megtisztulna. Az emberek negatív érzelmei túl erősek. - Hinata sóhajtott. Könnyebben ment, mint hitte. A legutóbbi alkalommal könyörögnie kellett és Daichi akkoris csak azért engedte el, mert valakit megevett egy árny.
- Igazság szerint van egy titkos információ, amit csak veled oszthatok meg. - Hinata kíváncsian közelebb hajolt.
- Úgy vélem, hogy egy felhő lehet a dologban.
- Felhő? - Értetlenül oldalra döntötte a fejét. Eső készülődött?
- Negatív felhő. Kell lennie a Karasuno környékén valakinek, aki táplálja őket a nyomorúságával. Az árnyaknak kaput nyithatott.
- Talán jobb ha indulok - mosolyodott el Hinata. Belül komor volt. Valaki, aki annyira szomorú, hogy ezt előidézze?

*  *  *

Az utcákat járta lehunyt szemmel. Az erejére koncentrált, hogy elégesse fényével az árnyakat. Érezte, ahogy lassan megtisztul a város. A régi iskolája felé tartott. Valami zaj csapta meg a fülét. Ezt csak ő hallhatta. A sötétség gazdateste újabb árnyakat élesztett. Bár ez rossz volt, Hinata örült, mivel így tudta, merre menjen. Alig pár utcányira az iskolától egy sárga falú ház állt. Vidámnak tűnt, olyan helynek, ahol ő is szívesen élt volna. A hivatal fekete és fehér tömbjei közel sem voltak ilyen hangulatosak. Hinata nagyot sóhajtott. Végül csak bekopogott, nem volt jobb ötlete. Percekig toporgott az ajtó előtt, mire végre kinyílt.
- Ki maga? - mordult rá a férfi. Meglepte, hogy magázta. Nagyjából egyidősek lehettek, ráadásul a fele szemben álló sokkal nagyobb volt nála.
- Bocsánat a zavarásért, de a K.T. hivataltól jöttem. Bemehetnék? - A vendéglátó unottan félre lépett az ajtóból. Intett egyet, hogy menjem be. Jobban megfigyelve a férfit, meglátta, hogy ingben volt. Egyértelműen készült valahova. Hinata leült az egyik fotelba.
- Sajnálom, készült valahova?
- Nem hiszem, hogy bájcsevegni jött. Először nem válaszolt: ki maga?
- Hinata Shoyo vagyok, alvezér a K.T., azaz Különleges Tevékenységek hivatalnál. A feladatom az, hogy semlegesítsem magát.
- Semlegesíteni? Szóval küldtek egy embert, hogy megöljelek? Ráadásul önt? - vonta fel a szemöldökét, mintha viccesnek találta volna a helyzetet. A látogató mérgesen felfújta az arcát.
- Nem, a mi hivatalunkban a "semlegesítés" azt jelenti, hogy bezárunk egy kaput, ami egy emberen keresztül nyílik. Maga nagyon szomorú ember, igaz? Kageyama Tobio, ha jól tudom. - A férfi bizonytalanul bólintott.
- Azt akarja, hogy ezt higgyem el? Tudom, hogy létezik a K.T. hivatal, de... Milyen kapu?
- A szomorúsága olyan mértékű, hogy a testén keresztül képesek átjutni az alvilágból az árnyak. Meg kell tisztítanom és utána mehet a dolgára - felelte a vörös. Felállt és Kageyama elé lépett. - Tudtommal ez éget a korábbi alanyok szerint, és keletkezhetnek kisebb első fokú égési sebei is. - Miután befejezte a magyarázatot, Shoyo megfogta a döbbent férfi arcát. Lehunyta a szemét és áramoltatni kezdte az erejét. Lihegve elengedte.
- Nem értem... Olyan mértékű a károsodás, hogy egyszerű adagolással nem tudom átadni a fényemet...
- Éreztem, ahogy... - Nem bírt megszólalni. Kageyama teljesen ledöbbent, hogy amit a hivatali vörös mondott, igaz.
- Ja, az erőmet? Erről még nem hallottam... Viszont a te károd tizes szintű - sóhajtott. A másik zavartan a szemébe nézett, várta a magyarázatot. - Ez a maximális - legalábbis én még csak ilyen szintűvel találkoztam, rosszabbal még nem - károsodás. Erre az egyetlen lehetőség tisztításra, ha... - Hinata elvörösödött és lehajtotta a fejét.
- Ha? - Tobio türelmetlenül várakozott.
- Ha elmondom, perverznek fog tartani... - motyogta zavartan.
- Csak mond már!
- Egy csók! - nyögte ki. A magasabbik arca eltorzult.
- Ez csak a gyógyulásomért van, igaz? - sóhajtotta. Láthatóan megviselte a hír. - Essünk túl rajta. - Lehajolt a kis társához és megcsókolta. Hinata gyorsan kapcsolt és elkezdte használni az erejét, különben semmi haszna nem lett volna a csókjuknak. Lihegve, kipirultan váltak szét, döbbenten szemeztek egymással.
- Ez... - Kageyama csak ennyit bírt mondani. Élete legjobb csókja. Hogy volt képes erre az a vörös fiú?
- Meggyógyultál! - nevetett fel zavartan Hinata. - Akkor én megyek is - próbált eloldalogni, de Tobio megragadta a karjánál fogva.
- Talán... Eljöhetnél máskor is - suttogta zavartan. Kicsit elpirult, amin Shoyo majdnem elnevette magát.
- Jó! - Mosolyogva bólintott egyet, aztán elszaladt a házból, egyenesen a munkája felé.

És vége! Legyen folytatása? Még van ötletem, hogy hogyan folytatódjon. 😊