𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮!! - 𝑵𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂́𝒌 [𝒔𝒉𝒐𝒖𝒏𝒆𝒏 𝒂𝒊]

KageHina - Hallgass meg

Az eső vadul dobolt Kageyama ablakán. A ronda idő miatt nem mehetett ki röpizni, ezért az ágyon fekve adogatott fel. A szombat délelőttöt kint akarta tölteni, hogy gyakoroljon, de ezt megakadájozta az időjárás . Imáit, hogy elállítsa a cseppek sokaságát, a csengő szakította meg. Egy nagy sóhaj kíséretében pattant fel, hogy ajtót nyisson. Amikor meglátta az apró, bőrig ázott alakot, elkerekedtek a szemei. Gyorsan betessékelte és eádobott egy takarót.
- Veled meg mi történt? - vont a fel a szemöldökét a feladó. Messze laktak egymástól, így értelmetlen volt az egész.
- Itt töltöttem a napot - vonta meg a vállát Hinata egy mosoly kíséretében. - de aztán elkapott az eső és te voltál a legközelebb, így...
- Már két órája zuhog. - jelentette ki a fiú. - Szóval mi történt valójában?
- Ennyi... - nevetett fel zavartan a vörös. A fölé tornyosuló fiú morgott egyet. - Ha hazudozni jöttél, mehetsz az esőbe. Fogadok, hogy máris tüdőgyulladást kaptál. Idióta.
- Jó, elmondom! Ne dobj ki! - kezdett hadonászni a kis ütő. - Összevesztem a szüleimmel.
- Kérsz teát? - Hinata egy aprót bólintott, mire a másik fiú elsietett. Egy fehér bögrével a kezében tért vissza. Átnyújtotta neki.
- Tessék. Sajnálom, de nem hiszem, hogy a ruháim jók lennének rád, de érdemes lenne venned egy forró zuhanyt. - Kageyama lepillantott a fiú vizes ruhájára, ami a testére tapadt. Az zavartan átölelte magát. - Addig bedobjuk a szárítóba a cuccaidat. Valamit meg azért adok, oké? - sóhajtott. - Jézusom, milyen bajos vagy te is!
- Sajnálom - suttogta. Csak ennyit tudott kinyögni. Kageyama egészen kedves volt vele, erre ő még az igazi oká sem mondta el. Persze egy részletét, de... A feladója eligazította a zuhanyzóba. Bezárta maga mögött az ajtót és lehámozta magáról a vizes darabokat, majs egnyitotta a vizet, ami forró és kellemes volt. Felolvasztotta a fiú jéggé dermedt izmait. Boldogan sóhajtott egyet és lassan ellazult, mígnem két hangos koppanás zavarta meg.
- Hinata, bementél már?
- Igen! - nehezen szólt ki. Sejtette, hogy Tobio nem tudja máshogy kicserélni a ruhákat, csak úgy, ha bemegy, de... Már fürödtek is együtt, az edzőtáborban! Akkor miért is hozta ennyi zavarba? Hallotta a motoszkálást és a szárítót is, ahogy elindult. Az ajtó csukódásával együtt ő is vett levegőt. Ez kínos volt.

* * *

Igaza volt. Az a póló legalább kétszer akkora volt, mint ő. Imádta! Kapott még egy alsót is, így abban a hatalmas, Kageyama illatú fekete pólóban és egy neki elég bő, térdig érő nadrágban lépett ki a zuhanyzóból. A vendéglátója valahol máshol volt.
- Igen, az az idióta zuhanyzik. Fogta magát és beállított bőrig ázva.
- Jajj, drágám, ha kell, maradhat éjszakára is. Szegény pára, mi kergette el így otthonról? - Ezt egy kedves női hang mondta, aminek tulajdonosa biztosan Kageyama anyukája volt. Odasietett eléjük a nappaliba és meghajolt. A nő alacsonyabb volt nála néhány centivel, amit örömmel fogadott. Legalább a lányoknál nagyobb.
- Köszönöm a vendéglátást! Sajnálom! - hajolt meg.
- Ugyan! De... - kuncogott - Ezek a ruhák óriásiak rád! Tobio, hát milyen apróság a barátod? - Hinata elvörösödött és mérgében felfújta az arcát. Valahogy a nő emlékeztette Kageyamára, csak ő kedvesen volt bunkó... Egyáltalán ez lehetséges? Az idősebbik Kageyama rájött a hibájára és gyorsan bocsánatot is kért.
- Ne-nem úgy értettem! Ha-ha, ez kellemetlen...
- Mi inkább most... - motyogta a feladó. Megragadta a látogatójának kezét és berántotta a szobájába. Ő leült az ágyára, aztán Hinata is követte.
- Elmondod, mi történt?
- Te rassziszta vagy? Vagy bármi ilyesmi? - kezdett tapogatózni Hinata. A barája megrázta a fejét. - Anyáékkal összevesztünk azon, hogy szerintem nem undorítóak a melegek. Nem is tudom, hogyan merült fel a téma. Aztán rám fogták, hogy én is egy "hülye buzi" vagyok. - Fájdalmasan elmosolyodott. A sors fintora, mi? Kageyama várta, hogy folytassa. - Erre azr mondtam, hogy "igen, az vagyok". Végülis, nem termett volna jobb alkalom, mint az! - nevetett fel. Majdnem sírvafakadt a rázkódás közben. Kínjában nevetett. Mellette viszont a feladó megmerevedett. Lassan felé fordult és Shoyo életében először látta Kageyamát az általános agresszivitása nélkül. Színtiszta megdöbbenés látszott csak rajta. Hinata nagynehezen folytatta:
- Nem vártam meg a válaszukat, inkább elrohantam. Szerencsére Natsu pont egy barátjánál volt, így nem volt tanúja ennek.
- Hinata... - sóhajtotta a nevét. Teljesen váratlanul érte az a kijelentés.
- Ha nem tetszik, csak mond ki. Tudom, hogy amúgy se kedvelsz túlzottan, szóval...
- Szerelmes vagyok beléd.
- Mi?
- É-én is az vagyok... - suttogta.
- Ha ez átverés... - Nem volt ideje befejezni, mert Tobio az ajkait az övéire tapasztotta. Lassan elváltak, hogy megbeszélhessék a dolgokat.
- Anyukád tudja? - A feladó egy aprót bólintott. A kis vörös szeretetteljesen rámosolygott.
- Bár egy agresszív, forrófejű, röplabdamániás vagy...
- Te is mániákus vagy!
- De szeretlek!
- Majd megoldjuk a szüleidet is, rendben? - Shoyo egy nagyot sóhajtott.
- Felhívom őket. - Előkapta a mobilját, nem is várta meg, amíg Tobio válaszol neki. A második csöngésre fölvette az anyja.
- Shoyo?! Gyere haza! - A hangja remegett, talán sírt is. A fia egyből megbánta a dolgokat.
- Nem fogtok kitagadni? - Az ő hangja is rekedt és halk volt. Nehezen bírt beszélni.
- Kitagadni? Dehogy! Te a fiunk vagy, bákit is szeress! - A vonal másik végén sírni kezdett.
- Hamarosan ott vagyok. Szia! - Gyorsan letette a telefont.
- Hát, ennek örülök - sóhajtotta Hinata.
-Tíz perc kell a ruháidnak - mondta Kageyama. Mintha csak gondolatolvasó lett volna.
- Rendben. Majd holnap is találkozunk.
- Igen. Holnap.