𝐇𝐚𝐢𝐤𝐲𝐮𝐮!! - 𝑵𝒐𝒗𝒆𝒍𝒍𝒂́𝒌 [𝒔𝒉𝒐𝒖𝒏𝒆𝒏 𝒂𝒊]

Kageyama - A falak mögött

Nem gondolkodom a sorson. Nem rágom magam azon, mi volt vagy mi lesz. Én csak... teszem, amit tennem kell. Igen. Nem félek az ismeretlentől és nem tölt el megfogalmazhatatlan ürességgel a végtelen magány gondolata. Nem sírok egyre gyakrabban, mert bár minden jól megy, valahogy mégis egyedül érzem magam. Nem remeg meg a szám, mielőtt elmosolyodom, mikor megkérdezik, mi a baj. Nem szeretnék elbújni és csak átvészelni ezt. Nem utálom a bűntudatot és a dermesztő hideget, ami szorítja a kezem, bárhova megyek - amiért én én vagyok. Nem szeretném, ha vége lenne mindennek, akár a halállal, ha más nem segít. Nem, semmi ilyesmiről szó sincs. Hisz erős vagyok. És boldog. És... olyan, mint bárki. Normális.
- Semmi bajom, Suga - feleltem mormogva, megvonva a vállam és beletúrtam a fekete hajkoronámba. - Csak kicsit megvisel ez az év, ez minden. Ideges vagyok egy-két dolog miatt - magyarázkodtam. Ha megpróbáltam volna, se tudtam volna értelmesen elmondani. Úgy, hogy megértse, nem. Mert senki sem értheti, mit jelent az a fájdalom a halálhoz képest, hogy élsz, és mégsem vagy jó senkinek. Hogy élsz, vagy, próbálkozol és mégis... mindig más vagy. Mindenben. Különc. Hibás áru.
Sugawara összevonta a szemöldökét és hümmögött.
- Ez biztos, Kageyama? Nem akartam mondani, de mostanában mintha szét lennél esve... - puhatolózott. Felhorkantottam.
- A játékomra gondolsz? Az tény, hogy fáradt vagyok, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul megy...
- Tudod, hogy nem így értettem - rázta a fejét. - Én csak... nem azután lettél rosszkedvű, miután az a lány szerelmet vallott neked? És te...
- Visszautasítottam. Lehet. Sajnálom őt - motyogtam. - Most már elmehetek?
- Persze - legyintett - de próbálj meg ne rágódni rajta!
- Aha.
Visszautasítottam egy lányt. Olyan valakit, akinek mindennél jobban igent akartam mondani. Akinek vágytam a társaságára, a szeretetére, amit adni tudott volna. Arra, hogy éreztesse, jó vagyok. Mégis nemet kellett mondanom. Mert selejtes vagyok. Mert... képtelen vagyok egy lányt szeretni. És ez szar. Tudni, hogy egyedül vagy, ráadásul egy ilyen hülyeség miatt és még változtatni se tudsz. Szeretném, ha jó lennék. Normális. Legalább... legalább ebben az egy dologban. Ha már minden másban is hibás vagyok.
Ezután elmentem az ápolónőhöz, kértem igazolást, majs hazasiettem. Minden szép és jó, de sose tudhatod mi zajlik le egy emberben és mennyire gyűlöli magát. Én jó példa vagyok.

Hát megint itt vagyok egy rész erejéig. Mi újság?
Én most megint az elegem van időszakomat élem, hála a sulinak és egyéb dolgoknak :D